Növényvédelmi előrejelzés

Tarra rágott bokrok: még rajzik a puszpángmoly

Agrofórum Online

Az elmúlt hét időjárását a csendes, nyugodt nyárvégi napok jellemezték. Eső nem hullott, így semmi sem zavarta a betakarítási és talaj előkészítési munkákat. Az alma és a körte szüretelése javában tart, a szőlőé pedig a finiséhez közelít.

A viszonylag korai szüretkezdet miatt az utolsó permetezések ideje általában július végére tevődtek. Ez a körülmény kedvezett a késői lisztharmat és peronoszpóra fejlődésnek, főként az esőzések után fejlődő hónaljhajtásokon. Több szőlőtermesztő körzetben a peronoszpórával fertőzött levelek hullása figyelhető meg.

Az áttelelő lisztharmat kazmotéciumok tömege még nem jelentős, de az éretlen szaporító képletek már jelen vannak. A szőlőtőkéken maradt bogyókon különböző rovarok tömege táplálkozik. Különösen sok az ecetmuslica, a zöld vándorpoloska, a darázs valamint a hangya.

Ahol még szüretelnek, a lombvesztés miatt ismét erősödik a napégett fürtök száma. Az amerikai szőlőkabóca és a tarka szőlőmoly már nem rajzik. A szüret befejeződése után feltétlenül érdemes elvégezni a szőlő őszi lemosó permetezését, erre akár a kén és a réz kombinációja is elegendő lehet. A kén nem elhanyagolandó mellékhatása, hogy jó atkagyérítő. Lombhullás után lehetőség szerint forgassuk le a lombot, mert így tavaszra el fog korhadni a talajban.

A viszonylag száraz idő ellenére tovább erősödött a gyümölcsfertőző monília terjedése almán, szilván, birsen, körtén. A fertőzés erősödése különösen ott látványos, ahol a nyár folyamán jégverés érte a gyümölcsösöket. Az akkori sebfertőtlenítő permetezés ellenére most nagyon sok a beteg gyümölcs lehullva a fák alatt, de az ágakra rászáradva is. A beteg termés további fertőzési forrás, ezért távolítsuk el a fák környezetéből vagy forgassuk be a talajba. Szüret után nagyon fontos az őszi lemosó permetezés elvégzése rezes, kénes, olajos készítményekkel.

Az almamoly már nem rajzik, de keleti gyümölcsmolyból a feromon csapdák még most is sokat fognak, a heti fogás helyenként 35-40 db. Az ebből a rajzásból származó hernyók már jórészt csak a birset és a vadon tenyésző más gyümölcsféléket fertőzheti.

Szokatlanul hosszúra nyúlóan, de még most is rajzik a selyemfényű puszpángmoly. A lepkékből a heti fogás csupán néhány darab, de ennyi is elegendő a bokrok tarra rágásához. A kártevő hernyó alakban fog áttelelni és tavasszal folytatja a növények rágását, egészen bebábozódásig.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Metszhetünk is a lemosó permetezés előtt – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 16:10

A lemosó permetezés megkezdése előtt már most érdemes eltávolítani az év során elpusztult, megsérült ágrészeket, sőt egyes fafajokon (pl. dió) a metszést elvégezni.

Ideálisak a feltételek a mezei pocok szaporodásához – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 30. 08:10

Látványosabb kártételt a mezei pocok okoz, a területek mintegy 20%-án, de a lakott járatok száma a veszélyességi küszöbérték határán mozog (3-4 db/100 nm).

Itt az ideje a gyepszellőztetésnek – Kertészeti növényvédelmi előrejelzés

2024. október 23. 11:10

Magunk sem gondolnánk, mekkora elhalt fűtömeg távolítható el a szellőztetés során, de a lehullott faleveleket is gyűjtsük össze!

Figyeljünk a levéltetvekre és a kabócákra! – Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés

2024. október 22. 17:10

A vetéseket a fejletlenség miatt betegségek, kártevők nem veszélyeztetik, de az árvakeléseken, gyepterületeken megtalálhatók a fertőzési források.

Hatékonyabb kalciumfelvétel almában XT technológiával

2021. május 26. 17:33

A minőségi almatermesztők évtizedek óta tudják, milyen jelentős tápelem a kalcium, és annak pótlása milyen fontos technológiai tényező. A régebbi ültetvényekben szinte csak a talajra kiszórt mésszel (cukorgyári mésziszap vagy mészkőpor) történt a pótlása.

Rengeteg a tenni való a gyümölcsösben - ha szüretelni is akarunk

2019. március 27. 04:36

Az átlagosnál melegebb időjárás hatására teljesen virágba borult a kajszi, megkezdte virágzását az őszibarack, zöldbimbóban a cseresznye, meggy, szilva.

Csökkent tavaly az olasz gyümölcs kivitel

2019. május 8. 09:37

Az olasz friss gyümölcsök mennyisége tavaly az ország minden fő exportpiacán esett, de a legnagyobb mértékben Spanyolországban, ahova 30 százalékkal tudtak kevesebbet szállítani, mint a megelőző évben.

Miért barnul meg az alma gyümölcshúsa a magház körül?

2024. január 21. 04:38

A tavalyi almatermések húsa belül megbarnult, a héjon semmi tünet nem látható, ránézésre egészségesnek látszanak a gyümölcsök. A barnulás a magok körül fejlődött ki, nem egyenletes a megjelenése. Mi lehet a baj? Szeretném a jövőben megelőzni a betegséget.