8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Növényvédelem
Fizetett tartalom

Carnadine-nal a levéltetvek ellen már kalászosokban, tavasszal is!

Nufarm Hungária Kft.

A kalászos kultúráinkat támadó rovarkártevők közül a vetésfehérítő bogarak után a levéltetvek jelentik a második legnagyobb veszélyt.

A levéltetvek több faja is károsíthat, kártételük viszont megegyezik. Betelepülésük már az ősz folyamán elkezdődik, és különösen a szeptember végi, október eleji vetésekben erősödik fel. Áttelelésüket az enyhe telek, mint amilyen a mögöttünk álló időszak is, nagyban segítik, így megjelenésükre már kora tavasszal számíthatunk, de a későbbi, tavaszi betelepülésük is jelentős. Tavasszal a nagyobb mértékű megjelenésükre a bokrosodás végétől egészen a virágzás vége – tejes érés időszakáig számíthatunk.

A levéltetvek a legnagyobb károsítást a vírusok terjesztésével okozzák, ami az ősszel betelepülő egyedek esetében nagyobb mértékű, ennél fogva veszélyesebb is, hiszen több idő áll rendelkezésre a vírusok átvitelére egyik növényről a másikra. A tavasszal betelepülő egyedek vírusterjesztő képessége kisebb, mivel a felvétel és az átfertőzés közötti időszak viszonylag hosszú. Így kevesebb idő áll rendelkezésre az átvitelre, ezért a vírusterjesztés és az abból eredő kár is mérsékeltebb, de azért nem elhanyagolható. A levéltetvek tavaszi kártétele elsősorban a levelek szívogatásában rejlik, amivel rontják a növények általános egészségi állapotát, a levelek összesodródásával csökkentik az asszimilációs felületet, továbbá a növényi nedvek elvonásával jelentős terméscsökkenést okozhatnak. A levéltetvek tavaszi betelepülését és felszaporodását az időjárás is jelentősen befolyásolhatja: szárazabb, melegebb évjáratokban erősebb, míg a hűvösebb, csapadékosabb tavaszokon kisebb mértékű.

Gabona-levéltetű

A levéltetvek elleni hatékony védekezéshez komplex szemléletre van szükség. A korai vetések elkerülésével korlátozni tudjuk a kártevők őszi betelepülését, míg a levéltetvek áttelelésében nagy jelentőséggel bíró árvakelések irtásával csökkenthetjük az áttelelő populációk méretét. Emellett azonban szükség lehet inszekticides beavatkozásra is. A kalászostáblák rendszeres szemléjével ellenőrizzük a levéltetvek betelepülését, és ha már néhány egyedből álló kolóniákat találunk, szükséges elvégezni a kezeléseket.

Tartós hatás acetamipriddel

A levéltetvek elleni védekezésben jelenleg a legelterjedtebb hatóanyagok a piretroidok. Taglózó hatásuk révén azonnali eredményre számíthatunk, viszont gyors bomlásuk miatt nagyon rövid, mindössze egy-két napos tartamhatással rendelkeznek. A felszívódó hatóanyagok hosszabb ideig hatnak, így tartósabb védelmet biztosítanak a folyamatosan betelepülő kártevők ellen. Ilyen hatóanyag az acetamiprid is, melyet a Nufarm ajánlatában a Carnadine rovarölő szer tartalmaz. A Carnadine közelmúltban elfogadott engedélykiterjesztése már lehetővé teszi a készítmény alkalmazását őszi és tavaszi kalászosokban levéltetvek ellen 0,15 l/ha dózisban, a kora tavaszi időszaktól egészen a virágzás végéig. Emellett a Carnadine engedélyt kapott takarmány-, vetőmag- és csemegekukoricában amerikai kukoricabogár és kukoricamoly ellen, valamint felhasználható burgonyában burgonyabogár ellen is.

Amennyiben a levéltetvek mellett a vetésfehérítő bogarak, illetve azok lárvái ellen is szükséges védekezni, akkor hatékony megoldás a Sumi Alfa 5 EC alkalmazása.

Carnadine

Kedvező árú csomag a levéltetvek és a vetésfehérítő ellen

A Carnadine + Sumi Alfa 5 EC készítményeket tankkombinációban kijuttatva pedig egy menetben hatékonyan léphetünk fel a levéltetvek és a vetésfehérítő bogarak ellen, egy időben kihasználva a Sumi Alfa azonnali hatását a Carnadine tartamhatásával. A két rovarölő szer további előnye, hogy a kalászos technológiai csomagban jelentős árelőnnyel vásárolhatók meg.

(Kiemelt kép: Pixabay, cikk képei: Nufarm)

Molnár Szabolcs
fejlesztési vezető
Nufarm Hungária Kft.
www.nufarm.com/hu

Nufarm logó

Aktuális terménygázosítási problémák

2025. március 3. 08:10

A leggyakoribb gond a raktári higiénia semmibe vétele, vagy legalábbis meglehetősen lazán történő kezelése.

Egyensúly a szakértelem és a megfizethetőség között

2025. február 28. 14:40

A BASF által kifejlesztett és kizárólag a KITE Zrt. forgalmazásában elérhető Daxur® gombaölő szer két hatóanyaga, a krezoxim-metil és a mefentriflukonazol (Revysol®) széles spektrumú védelmet nyújt az őszi és tavaszi kalászosok számára levélbetegségek ellen.

A repce bórellátásáról

2025. február 28. 08:10

A bór egy olyan nyomelem, amely rendkívül fontos az intenzíven osztódó növényi szövetekben folyó DNS-szintézis zavartalan működéséhez.

A Coragen 20 SC is kapott engedélyt drónnal történő kijuttatásra Magyarországon

2025. február 28. 05:40

Hazánkban már két növényvédő szer is rendelkezik engedéllyel drónnal történő kijuttatásra.

Mit mutatnak most a kalászosok?

2022. május 25. 14:19

Nézzük, hogyan alakult a kalászosok fejlődése, mi vezetett a most látható állapotokig.

Legyen képben, olvassa el a Nufarmer Magazin 29. számát!

2020. augusztus 10. 12:44

Őszi növényvédelem a szántóföldön, a gyümölcsösökben és a szőlőben.

Rejtélyes tünetek a kalászos növények levelein

2019. április 11. 14:34

Már az őszi gabonák vetésekor is csapadékhiány volt a földeken, a vetés se ideális talajállapotban történt, és ez hatással volt a növények kelésére, kezdeti fejlődésére. A téli csapadék mennyisége nem pótolta a talajból hiányzó vízkészletet. Az őszi-téli időszak szokásos nitrogénmennyiségének 50-60 %-át vették csak fel az első fejtrágya előtti időszakban a növények.