2021. március 25. 12:56
A Syngenta Kft. 2019 őszén hirdette meg a „Cél a 6 t/ha napraforgó” kísérleti programsorozatát azon termelők részére, akik gazdaságukban napraforgó termesztéssel foglalkoznak.
2021. március 25. 08:36
Az Atonik a UPL egyik zászlós terméke. Honnan az erő, ami révén napjainkban is a biostimulátor piac egyik meghatározó terméke tud lenni?
2021. március 25. 07:47
Sokszor merül fel a kérdés, hogy hogyan növelhető a szántóföldi növények terméseredménye a jól megválasztott tápanyag-utánpótláson túl. A kijuttatott és a talajban meglévő tápanyagok felhasználása sajnos a legtöbb esetben különböző korlátokba ütközik. Mit tehetünk, ha szeretnénk kihasználni a kijuttatott erőforrások minél nagyobb részét?
2021. március 22. 16:21
A kukorica termesztéstechnológiája, növényvédelme és tápanyag-utánpótlása az elmúlt 30-50 évben – főként más, kisebb jelentőségű kultúrákhoz képest – szakmailag jól körüljártnak tekinthető. Ennek ellenére, az elmúlt 50 év változásait nem sikerült minden esetben lekövetni, illetve gyökerezhetnek a múltban olyan sztereotípiák, amelyeknek már nincsenek meg a fundamentumai, sőt az élet új kihívásai teljesen új – esetleges a korábbiakkal teljesen ellentétes – irányokat jelöltek ki.
2021. március 22. 11:11
A tavaszi fejtrágyázáskor a nitrogén mellett a kén is fontos szerepet játszik.
2021. március 22. 06:42
A Colas Északkő évtizedek óta az építőipari alapanyaggyártás meghatározó szereplőjeként van jelen a magyar piacon. Az idei évben a mezőgazdaság is fókuszba kerül.
2021. március 19. 15:07
A biostimulátorok – többek között – arra hivatottak, hogy a növények természetes életfolyamatainak, támogatásával tompítsák a kedvezőtlen talaj- vagy környezeti hatásokat, megadva az esélyt a terméspotenciál kiaknázásához a kevésbé optimális feltételek mellett is. Ne felejtsük el, hogy a biostimulátorok megválasztása érzékenyebb feladat, mint a növényvédő szereké vagy a hagyományos lombtrágyáké! Összetételük és hatásuk ismeretében csak a megfelelő növényi fenofázisában való kijuttatásuk hozhatja a várt eredményt.
2021. március 17. 13:06
A PIONEER HI-BRED MAGYARORSZÁG Kft. a Corteva cégcsoport tagja, munkatársat keres Somogy megye középső részébe.
2021. március 11. 07:59
Napjainkban a búzát takarmány-, liszt-, keményítő- és bioetanolgyártás céljából egyaránt termesztjük. A különböző felhasználási célú fajták minőségi paraméterei eltérőek. Annak érdekében, hogy ezeket a megkövetelt paramétereket elérjük, kiemelt figyelmet kell fordítanunk a nitrogén fejtrágyázások időzítésére és mennyiségére.
2021. március 10. 07:55
A „Zöld Megállapodás”, a „Green Deal” kontúrjai mind élesebben kezdenek kirajzolódni az európai agrárpolitika dzsungelében. A mezőgazdaságban ma tapasztalható alap-jövedelmezőségi viszonyok mellett – a jobb termőterületeken – az uniós támogatások lassan zavarónak is tűnhetnének, ha a hasonló termés-ár szituációk a – ciklikusság jegyében – korábban ne torkollottak volna nagy „buktákba”.