Agrárium

Miért nem kelendő a biotermék?

Agrofórum Online

A hazai biotermék előállítása, és forgalmazása nem túl zökkenőmentes, hogyha a hazai társadalmi hasznos lecsapódását tekintjük. Az idei, Hajdúnánáson megrendezett ÖKO EXPO fókuszában többek között ez a kérdés is felmerült, nem kevésbé a rövid ellátási láncok jelentőségéé. A fogyasztói közösségek kialakítása nemcsak a bio-, hanem a konvencionális termelők számára is megoldást jelenthet.

Amikor annak idején megkezdődött az ökológiai gazdálkodáshoz kapcsolódó rendezvény szervezése, a szervezők azt a célt tűzték ki, hogy a világban hozzáférhető tudásanyag a magyar gazdák számára is hozzáférhetővé váljon – hangzott el az ötödik ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia hajdúnánási megnyitóján.

Az idei évben nyilvánvalóan egy sor kihívás ért bennünket, emiatt az idei kiállításnak ez állt a középpontjában.

Látjuk, hogy változik a világ körülöttünk – hangoztatni felesleges, hiszen mindannyian tapasztaljuk a klíma, a fogyasztási kultúra átalakulásának hatásait. Emellett úgy tűnik, hogy az ökológiai termékek iránti kereslet is megcsappann a piaci zavaroktól tarkított gazdasági környezetben.

Két lehetőségünk van: megvárni, hogy mások tapossák ki az utat előttünk, vagy ellenkezőleg, tevőlegesen részt veszünk az út kitaposásában, és magunknak is változnunk kell a kihívások leküzdése érdekében

– Szólláth Tibor, a NAK Hajdú-Bihar vármegyei elnöke szerint, aki szintén hozzájárult a rendezvény megvalósulásához.

A szakértő, és Hajdúnánás egykori polgármestere nem látja borúsan a helyzetet, ugyanakkor a kiszolgáltatottság okát abban látja, hogy a határon belül megtermelt ökológiai produkció megközelítőleg 90%-a feldolgozatlanul külföldre kerül.

Az idei ÖKO EXPOn a biotermék-kereskedelem fellendítésének lehetőségeiről is szó esett
Az idei ÖKO EXPOn a biotermék-kereskedelem fellendítésének lehetőségeiről is szó esett (Fotó: Dabis Balázs Silvius)

Ez nagy hiba, és komoly kockázatot is eredményez. A megoldás látszólag kézen fekvő: hazánkban kellene értékesíteni a bioterméket. Az export további árnyoldala, hogy a biotermék társadalmi hasznossága, az egészséges élelmiszer fogyasztásából eredő jótékony hatások így nem Magyarországon csapódnak le.

Hogyha hazánkban képesek lennénk magas szinten feldolgozott formában biotermék formájában hozzájutni a napi betevőnkhöz, és a közétkeztetésben is nagyobb hangsúlyt fektetni a magasabb minőségű élelmiszer fogyasztására, nagyot léphetnénk előre…

Biotermék – de milyen áron?

A biotermékek sajnos valóban megkérdőjelezhetetlenül drágább árkategóriába sorolandók. A magyar fogyasztók nem tudják, vagy nem akarják megfizetni a körülményesebb termelés hatására drágábbá váló terméket. És ebben a termelői oldalnak is felelőssége lehet.

A hatékonyabb termeléshez szükséges tudás, technológia már rendelkezésre áll. Ugyanazzal a termelési mennyiséggel, olcsóbban eladva a bioterméket a gazdát nem biztos, hogy akkora kár érné, mégis megfizethetőbbé, és hozzáférhetőbbé válna a magyar biotermék a hazai fogyasztók számára, akár úgy is, hogy a közétkeztetést is kiszolgálná, és a gyermekeink végre jó minőségű, ellenőrzött helyről származó ételt fogyaszthatnának az intézményekben. Ez kétség kívül hozzájárulna a piaci zavar enyhüléséhez, amely a jelenünket meghatározza.

Élénk érdeklődés övezte az ökológiai gazdálkodás tematikájú rendezvényt
Élénk érdeklődés övezte az ökológiai gazdálkodás tematikájú rendezvényt (Fotó: Dabis Balázs Silvius)

Rövid ellátási láncok

A rövid ellátási lánc talán az is, hogyha Nyugat-Európából ,,egy levegővel” hazánkba érkezik egy adag termény, de hogyha a magyar nyelv szabályai szerint értelmezzük, akkor ez kilométerben is rövid távlatot kell, hogy jelentsen.

Hajdúnánáson jó példa is felhozható: az elmúlt bő 10 év során ökológiai gazdálkodás folyik a térségben, növénytermesztés, állattenyésztés valamint húsfeldolgozó üzem összefonódásával. Ennek fontos célja a heliy piac minél teljeskörűbb kiszolgálása, valamint az, hogy a helyi közétkeztetésbe minél több alapanyag kerülhessen be. Nem utolsó sorban valóban megfizethető áron biztosítható a helyi lakosság számára a megfelelő minőségű biotermék.

A kiállítás első napján neves hazai és külföldi előadók osztották meg gondolataikat
A kiállítás első napján neves hazai és külföldi előadók osztották meg gondolataikat (Fotó: Dabis Balázs Silvius)

Fogyasztói közösségekben a megoldás

Azok a gazdálkodók lehetnek sikeresebbek, akik elkezdenek fogyasztói közösséget építeni. Egyrészt saját arcukkal képviselik saját gazdaságukat, áthidalva ezzel a fogyasztó és a mezőgazdaság között egyre szélesebb szakadékot. Sajnos az elidegenedési trend a fogyasztói társadalom és az élelmiszer-előállítók között egyre markánsabb gondot okoz. A termelő, a gazda megítélése jelentősen sérült, elég, hogyha a napjainkban igen pejoratív ,,paraszt” jelzőre gondolunk, jóllehet a paraszti létforma az egyik legmagasztosabb a tekintetben, hogy a jelzővel illetett emberek képesek voltak önfenntartó, az ország mezőgazdaságának gerincét képező rendszereket működtetni…

A fogyasztói közösségeken belül közelebb kerülhetünk a mezőgazdasághoz, és biztos piac képződik a termelő számára, mindezt a legrövidebb ellátási lánc valamint a pontos igénykiszolgálás keretein belül. Ez talán választ adhat arra, hogy hogyan lehet a fogyasztóhoz aránylag könnyen eljutni…

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Gazdálkodási Napló - EGN – Gyorsan, egyszerűen az ARASZ-ban!

2024. augusztus 23. 16:10

Az ARASZ bizonyította, hogy képes a változó jogszabályoknak és követelményeknek magas szinten megfelelni.

Így lehet a fiatal gazdálkodók készségeit fejleszteni a fenntartható élelmiszertermelés érdekében

2024. július 18. 14:10

A fiatalok szükséges készséggel és tudással való felvértezése kulcsfontosságú a jövőbeli igények kielégítéséhez.

Gratulálunk az Év Agrárembere verseny nyertesének!

2024. április 23. 11:40

A minden évben megrendezésre kerülő Év Agrárembere verseny idei nyertesével, Dr. Füzi Istvánnal készítettem interjút arról, hogy milyen út vezetett a szakmai sikerek felé, és hogy mi terelte annak idején az agrárium irányába.

Fagyveszélyes éjszakák közelednek, már csak pár napunk maradt a nyárias tavaszból

2024. április 12. 10:10

Az április eleji, többször nyáriasan meleg és száraz idő után a jövő héten jelentős lehűlés és végre több-kevesebb csapadék is várható.

Egészségesebbek és nyugodtabbak a nyalkai biosertések

2022. május 12. 13:46

A Virágzó Öko Kft. tulajdonosa elkötelezett a biogazdálkodás mellett, ez pedig az általa tenyésztett sertések húsában, annak ízében, textúrájában is visszatükröződik.

Jön a biogazdálkodók legnagyobb rendezvénye

2023. február 3. 09:31

Változatos szakmai programokkal, érdekfeszítő témákkal, hazai és nemzetközi előadókkal, a tapasztalatcserének helyt adó műhelymunkákkal várják a biogazdálkodás jelenlegi és jövőbeli szereplőit.

Lehet nyereségesen gazdálkodni, közel sem ideális feltételek között

2023. március 19. 07:34

Dani Máriával egy Natur Gold Global Kft. rendezvényen találkoztam, ahol az alakorral kapcsolatos termelési tapasztalatait osztotta meg az érdeklődőkkel.

Egyszerű, de nagyszerű anyagok - növényvédelem káros hatások nélkül

2019. november 18. 05:38

L. Ferencné kérdése: Vannak-e olyan anyagok, melyek nem növényvédő szerek, ennek ellenére növényvédelmi céllal használhatók? Engem különösen házi kerti alkalmazásuk érdekelne.