Az erdőfelújítás sok térségben ma már elképzelhetetlen a fiatal állományok védelme nélkül. A nagyvad rágása és hántása nemcsak a csemeték fejlődését lassíthatja, hanem az erdő fafajösszetételét is hosszabb távon befolyásolhatja.
Ez különösen most jelent gondot, amikor a hazai erdőknek egyszerre kell alkalmazkodniuk a szárazabb, szélsőségesebb időjáráshoz és megőrizniük ökológiai működőképességüket. Ebben a helyzetben egyre fontosabb kérdés, hogy a vadállomány nagysága mennyire van összhangban az erdők természetes megújuló képességével.
Országos probléma lett a nagyvadállomány nagysága
A nagyvad és az erdő viszonya önmagában nem probléma: a vad az erdei ökoszisztéma része. A gond akkor kezdődik, amikor a növényevő nagyvad sűrűsége tartósan meghaladja azt a szintet, amely mellett az adott erdő képes elfogadható mértékű emberi beavatkozás nélkül megújulni.
A hazai adatok hosszabb távon jelentős változást mutatnak. A becsült gímszarvasállomány 1990-ben 42,2 ezer, 2000-ben 77,8 ezer példány volt. A 2024-es adat 127,7 ezer, 2025-re pedig 120 ezer egyedet jelentettek. Vagyis a legutóbbi mérséklődés ellenére a becsült állomány még mindig közel háromszorosa az 1990-es értéknek.
A gímszarvas 2025-re jelentett létszáma ugyan 6 százalékkal csökkent, ám az elmúlt három vadászati évben a 80 ezer példányt meghaladó éves teríték sem eredményezett jelentős állománycsökkenést. A dámszarvas esetében pedig a magas hasznosítás mellett is további növekedést jeleznek az adatok. Az adattár ezért mindkét fajnál a magasabb hasznosítás következetes fenntartását tartja szükségesnek.
A kerítés tünet, nem megoldás
A vadnyomás egyik legkézzelfoghatóbb jele az erdőfelújítások körül megjelenő kerítés. Rágással a vezérhajtás és az oldalhajtások károsodhatnak, a kéreg hántása további sérüléseket okozhat, a makk és a csemeték fogyasztása pedig már a felújulás legkorábbi szakaszában visszavetheti az új nemzedéket. Ha ez évről évre ismétlődik, nemcsak lassabban nő az erdő: az is megváltozhat, hogy mely fafajok képesek egyáltalán felnőni.
Nem véletlen, hogy a vadkár elleni kerítés továbbra is része az erdészeti támogatási rendszernek. A jelenlegi KAP-előírások az erdőfelújítás védelmére legalább 1,8 méteres kerítést határoznak meg, meghatározott műszaki követelményekkel. Ez önmagában mutatja, hogy a vad elleni fizikai védelem ma is az erdőgazdálkodás valós költsége és gyakorlati feladata.
A kerítés ugyanakkor csak az adott területet védi. Nem csökkenti a környező élőhelyeken lévő állományt, építése és fenntartása pénzbe kerül, később pedig az elbontásáról is gondoskodni kell. Minél nagyobb területen válik nélkülözhetetlenné, annál inkább felmerül a kérdés, hogy nem magát a kiváltó okot kellene-e erősebben kezelni.
Nem elég a kifizetett vadkárt nézni
A vadgazdálkodási statisztikák szerint a 2024/2025-ös vadászati évben 2,6 milliárd forint mezőgazdasági és 57,6 millió forint erdei vadkárt térítettek meg. Utóbbi összeg 42,6 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél.
Az erdőre gyakorolt tényleges hatást azonban nem lehet pusztán a megtérített vadkár összegéből megítélni. A védekezés költsége, a kerítésépítés, a pótlás, az ismételt erdősítés, valamint a természetes újulat elmaradásából vagy összetételének megváltozásából származó következmények nem feltétlenül ugyanabban a statisztikai sorban jelennek meg.
Ez különösen azért fontos, mert Magyarország erdőterülete közben növekszik. A KSH szerint 2024-ben 1,96 millió hektár erdő borította az ország 21,1 százalékát. A faállománnyal borított terület közel 1,9 millió hektár volt, amelynek 64 százalékát őshonos fafajok alkották.
A klímaváltozás mellett minden újulat számít
Az erdőgazdálkodás mozgástere közben szűkül. A szárazabb időszakok, a szélsőséges hőmérsékletek, valamint a különböző biotikus károk miatt egyre fontosabbá válik, hogy az erdők több fafajból, változatosabb szerkezettel és lehetőség szerint folyamatos erdőborítás mellett újulhassanak meg.
Ehhez azonban szükség van a természetes újulatra is. Ha a vad szelektíven és rendszeresen visszarágja a számára ízletesebb fafajokat, éppen azok tűnhetnek el az újulatból, amelyek a következő erdőállomány változatosságát növelnék. A vadnyomás ezért már nem kizárólag erdővédelmi vagy gazdasági kérdés, hanem az alkalmazkodóképességet is befolyásoló tényező.
A hazai erdőgazdálkodásban ráadásul évente jelentős területet érint a felújítás. A 2024/2025-ös tenyészeti évben közel 23 ezer hektár erdőfelújítást tartott nyilván a statisztika. Ha az új erdőgeneráció felneveléséhez nagy területeken tartósan kerítésre vagy ismételt beavatkozásra van szükség, annak költsége az egész ágazat működésében megjelenik.
A létszámot és az erdő állapotát együtt kellene mérni
A vadállomány szabályozásának egyik nehézsége, hogy a létszámadatok becsléseken alapulnak. Az Országos Vadgazdálkodási Adattár 2024/2025-ös adatbázisa 1446 vadgazdálkodási egység éves jelentéseit, a 2025-ös állománybecslés pedig 1451 egység adatait dolgozta fel.
A döntésekhez ezért önmagában az sem elegendő, hogy hány állatot becsülnek egy térségben. Legalább ilyen fontos az erdő válasza: képes-e kerítés nélkül megjelenni és felnőni a természetes újulat, milyen fafajok maradnak meg, mekkora a rágáskár, és teljesíthető-e az erdőfelújítás ismételt pótlások nélkül.
A vadgazdálkodás és az erdőgazdálkodás érdekei hosszú távon nem választhatók el egymástól. Magyarországon a nagyvadnak továbbra is helye van az erdőkben, de a fenntartható állománynagyságot nem kizárólag a vadászati hasznosítás, hanem az élőhely állapota felől is meg kell határozni. Ahol az erdő következő nemzedéke tartósan csak kerítés mögött képes felnőni, ott az egyensúly kérdését aligha lehet lezártnak tekinteni.
Képek: Pixabay.
Szereti az Agrofórum cikkeit? Állítsa be, hogy gyakrabban jelenjenek meg a Google keresőben!
