Tényleg eljutottunk odáig, hogy nem lehet munkaerőt találni? Tényleg ott vagyunk, hogy nincs szakember, segédmunkás, irodai dolgozó, traktoros, stb.?
Tényleg azon kell gondolkoznunk, hogy abba kell hagyni valamit, amit „száz” éve csinálunk, mert nincs ember, aki dolgozna, hiszen vannak feladatok, amiket akármennyire szeretnénk megvalósítani egyedül nem megy.
És igen itt járunk.
Van az a pénz, amit képes vagyok kifizetni, de abban az esetben nincs min gondolkozni, ha már a saját magad fenntartása a kérdés, akkor köszönöm nem. Olyan sokszor azt hallom, hogy dolgoznék, de nincs hol, nincs munkahely. Persze olyan nincs, ahol fél milliós fizetéseket kapsz a semmiért…. A pályázatokban többletpontszámot kapunk, ha munkahelyet teremtünk, na de ha nincs kivel úgy igazán nehéz lesz, ezt mellékesen a saját pályázatomban sem tudom, hogy fogom teljesíteni.
A mai helyzet az, ha még találok is embert, pár nap múlva már eltűnik a lelkesedése, hiába a kérdés, hogy történt-e valami, süket fülekre találok, nincs válasz, de vajon miért?
Már körülbelül három éve keresek egy irodai munkatársat, aki már tényleg azt mondom, hogy az alapokat tudja, tudjon elküldeni egy e-mailt /sajnos nem mindig megy/, fel tudja venni a telefont, és ha üzenetet kell átadni, ne ezt halljam már hogy „Hívott valami vetőmagos ember. Honnan és mit szeretett volna? Azt már nem tudom, de itt a száma, hívd fel.” A munkaügyi központba már szinte minden héten telefonálunk, hogy esetleg látnak-e valakit, majd a válasz: „ember van csak dolgozni nem akar” – ja értem, akkor köszönöm, ne küldd ki!
Nem tudom, hogy csak nálunk van-e így ez, de mi nem vagyunk nagy cég, nem vagyunk multi, nálunk az egész család a mezőgazdaságban dolgozik, mindenki kiveszi a részét mindenből, akkor is, ha tárgyalni kell egy üzletről és akkor is, ha a dinnyét kell pakolni. Nem ijedünk meg attól, ha piszkos lesz a kezünk, viszont ez azt is jelenti, hogy nem tudunk, sajnos több százezres havi fizetéseket kínálni, mert akkor veszélyezteti a saját magunk megélhetését. Azonban minden olyat próbálunk és eddig is megadtunk az embereknek, amit lehetséges normális keretek között, hiszen azt vallom továbbra is, hogy ha nekem jó, neked is jó, együtt dolgozunk, egymásért, legyen szó irodai, traktoros, vagy segédmunkáról.
Annyi, de annyi példát tudnék hozni, hogy milyen tapasztalataink voltak, de nem lenne elég száz oldal sem. Alapjában véve, minden egyes terültre keresnék munkaerőt, de szerintetek találok? Traktorosból is sok a jelentkező, de vajon tudnak is traktort vezetni? Aki elvileg kőműves szakmával rendelkezik, tényleg megvárja míg megköt a beton simítás nélkül, mert szerinte később kell?
Mi az ami motivál? A pénz? Egy jó csapat? Egy biztos munkahely közel a családhoz?
Mindenki mást szeretne, de alapjában a fizetés a legnagyobb motiváció, tisztelet a kivételnek, de ma már nem számít, hogy be vagy e jelentve, vagy sem, a lényeg, hogy minél nagyobb órabért kapjál. Keresek embert idénymunkára is, de nem találok, mert a napi 10-15 ezer forintot nem tudom kitermelni, abban a formában, ha tisztességesen be vannak jelentve, és még ki is fizetem, mert hallottam már, hogy az ígéret ugyan ott volt, még a munkát is elvégezték, de a fizetést nem láttak. Mégis vagy a kecsegtető ajánlatot, vagy a semmit választják sokan. Érdekes azért vagy csak nekem?
Mit várok el én? Semmivel sem többet, mint korrekt munkavégzést a megbeszélteknek megfelelően. Minden munkába állás előtt leülünk és elbeszélgetünk arról, hogy mit kell csinálni, akkor sosincs kérdés, nincs kérdőjel, aztán valami mégis megváltozik….
Dolgoztam nem egy, nem két évet, mint alkalmazott, a bankfiókos munkától kezdve a területi képviselőig. Eltelt ugyan 8 év, de amit megbeszéltünk az elején, azt a munkát kellett elvégezni, egy megállapodott összegért. Nem volt kérdés, aláírtam a papírokat, dolgoztam, vártam a következő hónap 10-ét. Szóval, mindent megértek, csak azt nem, ha úgy akarok dolgozni, hogy azt nézem, mikor lép ki a kapun a főnök, hogy megálljak, és egy visszapillantó tükör segítségével figyeljem, mikor tér vissza, gyorsan a kezembe vegyek valamit, mintha nagyon dolgoznék. Ez sajnos nem fér bele, nem azért dolgozunk, hogy átverjenek és még ezért elvárjuk a fizetésemelést.
Nem tudom, mi tudna változást hozni ezen a téren, de el kell gondolkozni, hogy megéri-e megtartani a jelenlegi pozíciódat, vagy vissza kell térni a családi gazdasági formába, ahol csak mi vagyunk és senki más, csak azt vállaljuk, amit tudunk, magunknak és magunkért dolgozunk. Mert azt nem nézik, ha alkalmazol valakit, elsőnek az ő fizetését kell kitermelni, és csak azután jössz te és a családod. Nem kérdezi meg senki, hogy te mennyi mindent teszel azért, hogy étel kerüljön az asztalra, bár valójában nem is kell mindent tudni, de nagyon rosszul tud esni, hogy több éves kapcsolat után is simán átgázolnak rajtad.
Tisztelet a kivételnek, van olyan ember is, akivel évek óta együtt dolgozunk, de mi lesz később? A mostani generációval megfogjuk találni a közös hangot?
