Szakcikkek

És a kukoricák? Szépek!

Agrofórum Online

Az idei tavasz után, amikor többnyire csak szenvedő kalászosokat és repcét láttunk, jó ezt leírni, szépek a kukoricák! Persze, vannak kevésbé szépek is, mindig vannak, de az összkép kedvező!

Vetés, kelés

Az összességben száraz tavaszi időjárás paradox módon segítette a tavasziak, így a kukorica vetését is, kellő idő állt a rendelkezésünkre a magágy elkészítésére. Nem is nagyon kellett „agyonra művelnünk” a területeket, akár már egy sor talajmunka is magágy minőségű talajt hagyott maga után. Éppen ezért, aki jó időben nyúlt a talajához, nem szárította ki többmenetes magágykészítéssel, ezért sok helyen sikerült megőrizni a talajnedvességet. Azonban volt némi hátránya is fent leírtaknak, sok volt a poros magágy, ami előrevetítette a cserepesedés veszélyét.

Ami a vetést illeti, évről évre találkozni olyan gazdálkodókkal, akik nagyon korán, akár már márciusban megkezdik a kukorica vetését. Ennek van rizikója, a visszahűlő talajokon lelassuló kelés és kezdeti fejlődés okozhat problémákat. Azonban most ez a nagyon korai vetés nem volt jellemző, a többség kivárt, várta az esőt, nem merték a száraz talajba tenni a magot. Ezért a térségünkben a normál vetésidő volt a jellemző, általában április tíz után kezdődött meg a vetés. Ezekre később érkezett ugyan némi lehűlés, de ettől fontosabb, hogy a hónap végén az ország legtöbb termőtáján lehullott annyi eső, ami elegendő volt egy gyors és egyöntetű keléshez. A porosra művelt, vagy agyonhengerezett területeken tapasztalható volt némi tömörödés és cserepesedés (1. kép).

1. kép: Cserép alól kiszabadított, meggyötört kukoricanövényke (2022.05.10.).

Ez vontatottá tette a kelést (2. kép), de akár a tőállomány kismértékű ritkulását is okozhatta volna, így voltak területek, ahol törni kellett a cserepet.

2. kép: Gyakori látvány az idei évben, cserép alól nehezen kibújó kukoricanövény (2022.05.11.).

Ennek ellenére az állományok kelése többnyire egyöntetűen, gyorsan megtörtént, ami egyúttal azt is jelentette, hogy a növények kezdeti fejlődése is intenzív volt. Az elmúlt napokban kezdett már látszani a rosszabb vízgazdálkodású táblákon, táblarészeken, hogy kezd a víz elfogyni a talajból, helyenként már az öntözőberendezések is elindultak a kukoricatáblákon. Szerencsére érkezett némi csapadék, ami életben tartja reményeinket, hogy növényeink továbbra is szépen fejlődnek majd.

Rovarkártétel

A kelőfélben lévő, vagy a néhány leveles kukoricában mindig számíthatunk a talajlakó kártevők kártételére. Ebben az esetben főként a drótféregre kell gondolnunk, amihez később csatlakozhatnak a cserebogárpajorok és mocskospajorok. E kártevők ellen a legbiztosabb védelmet az jelenti, amit a fentiekben már említettem, a gyors és egyöntetű kelés és az intenzív kezdeti fejlődés, amelynek köszönhetően a növények gyorsan kikerülnek abból az érzékeny fejlettségi állapotból, amikor a kártételre érzékenyek. A lassú, elhúzódó kelés, a valamilyen ok miatt vontatottá váló kezdeti fejlődés veszélyes szituációkat teremthet a kártétel szempontjából, ez azonban most nem következett be. Miközben növényeink kelése, kezdeti fejlődése gyors volt, a fő kártevők, a drótférgek talajban való mozgása -ami a talajnedvességhez és talajhőmérséklethez igazodik-, azok mélyebb talajrétegekbe történő húzódása alacsonyan tartotta a kártétel mértékét. Mire újra a talaj felső rétegeibe kerültek, a növények nagy része már biztonságban volt. Én magam egyetlen olyan növényt találtam, amely drótféregkártételnek esett áldozatul (3. kép).

3. kép: Drótféregkártétel (2022.05.27.).

Más volt a helyzet a barkókkal! Az alapján, amit tapasztaltam, azt mondanám, hogy barkós évünk volt. Minden termőtájnak megvannak a maga „barkós” részei, amelyeken igen nagy egyedszámban voltak jelen a barkók (4. kép).

4. kép: Barkók és mérsékelt kártételük a néhány leveles kukoricán (2022.05.04.).

Ezek főként kukoricabarkók voltak, de esetenként hegyesfarú barkóval is találkozhattunk, ami a kártételben érdemi különbséget nem jelent. Károsításuk az említett területeken erős volt, a fiatal kukorica leveleit sok területen igen alaposan „megrágták” a barkók, azonban tőpusztulással járó kártételt én nem tapasztaltam. A gyors fejlődés miatt a növények nagyon hamar kinőttek a veszélyt jelentő állapotból.

Vannak azonban kártevők, amelyeknek az ideje még csak ezt követően jön el. Ezek a lepkekártevők, a kukoricamoly (5. kép) és a gyapottok-bagolylepke (6. kép), amelyek máris megjelentek a kukoricatáblákon. Egyelőre az elsőből láthatunk nagyobb egyedszámot, a területbejárásokkor sorra röppennek fel előlünk. Természetesen a lárvakártétel időszaka még messze van, de érdemes figyelemmel kísérnünk e kártevők táblánkra történő betelepülését.

5. kép: Az első kukoricamolyok egyike (2022.05.27.).
6. kép: A gyapottok-bagolylepke máris megjelent, a legelső találat az idei évben (2022.05.22.).

Gyomnövények

Talán ez az a pont, amely ebben a tavaszi időszakban a legtöbb problémát okozta és okozza jelenleg is. A tavalyi évhez hasonlóan ismét komoly gyomnyomás alakult ki sok területen, óriási tömegben jelentek meg egyes gyomnövények (7. kép).

7. kép: Tömeges gyomosodás egy kukoricatáblán (2022.05.11.).

Kezdetben, ahogyan tavaly is, a libatopfélék tömeges kelését tapasztalhattuk, de ezekhez gyorsan csatlakozott a többi faj is, így területi sajátosságoktól függően már a csattanó maszlag, a disznóparéj- és egyszikűfajok, szerbtövisek és selyemmályva, vadkender és parlagfű is nagy mennyiségben látható. Az időjárás –a szeles napokat leszámítva- többnyire nem hátráltatta a gyomirtási munkálatokat, így sok helyen láthatók máris a gyomirtási tünetek a gyomnövényeken. Zajlanak a növényápolási munkák, a sorközművelés is ütemesen zajlik, ami szerencse, mert az idei évben jó eséllyel már nem túl sokáig fér be a kultivátor károkozás nélkül a sorokba. Talán elmondható, hogy néhány kivételtől eltekintve, a gyomirtás terén is kedvezőbb a helyzet, mint egy évvel ezelőtt.

A fentiekből is kiviláglik, hogy e sorok írója kifejezetten optimista most a kukoricaállományok jelenlegi állapotát látva (8. kép).

8. kép: A nagyon szép kukoricaállományok egyike (2022.05.27.)

Ehhez biztosan hozzájárul a hétvégén lehullott csendes, áztató eső is, amely, ha sok millimétert nem is hozott, de egy hétre biztosan elegendő nedvességet biztosít a növények további gyors fejlődéséhez. Az őszi, téli és tavaszi időjárást nézve, ami az ország legnagyobb részén száraz, vagy igen száraz volt, most ennek a kicsinek is örülnünk kell.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Így érdemes elvégezni a szilva őszi zöldmetszését + VIDEÓ

2026. október 17. 04:57

A gyümölcsfákat az év során többször is lehet, illetve ajánlott metszeni. A télvégi, koratavaszi metszési munkákat tudjuk megkönnyíteni azzal, ha vegetáció idején is metszük a fákat.

Gyümölcs Videó

Nem mindegy, mikor és hogyan aprítja fel a fát: sokat veszíthet a tüzelőanyag értékéből

2026. október 16. 14:10

A nedves tüzelőapríték tárolás közben felmelegedhet, penészedhet és veszíthet értékéből. A megfelelő előszárítás sokat számít.

Ősszel dől el, mennyit veszít a talaj: a trágyázás önmagában már kevés

2026. október 16. 11:10

A humusz nem egyik évről a másikra fogy el, és nem is egyetlen trágyázással pótolható. Sok múlik azon, mit teszünk a földdel ősszel.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Vevői fölény az agrártőzsdéken

2020. augusztus 28. 08:17

Párizsban is határozott vásárlói fölény alakult ki, a malmi búza, a repce, a kukorica és a takarmánybúza is drágult.

Párizsban hat százalékkal csökkent a kukorica árszintje

2021. június 3. 09:34

Európában a repce árszintje emelkedett, de a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza mínusszal zárta a napot.

Függetlenség, fejlődés, KWS - Partnertalálkozó és díjátadó három helyszínen (+VIDEÓ)

2018. február 23. 11:45

Pallós Mihály ügyvezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a KWS továbbra is egy független vállalat, amely a gazdákért dolgozik.

Húsz havi mélypontra zuhant a búza ára

2023. március 23. 06:36

A chicagói gabonapiaci határidős jegyzésárak estek szerdán, a búza 20 havi mélypontra került a háborús fekete-tengeri exportmegállapodás folytatása miatt.