Gépészet

A Kuhn Group fejlesztési tervei

Agrofórum Online

Thierry Krier elnök és CEO (Kuhn Group) a Saverne-ben tartott sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet a 2013-tól tartó nehéz idők várható változására.

A változó körülmények ellenére a társaság az elmúlt évben 8,0%-kal tudta növelni eladásait és felülmúlta az 1 milliárd eurós határt. Krier szerint a Kuhn társaság mindig profitábilisan működött, ezért továbbra is fenn akarja tartani a függetlenségét és globális szereplő akar maradni az összes érintett gyártmány területen. Az Európában, Észak- és Dél Amerikában elért eredményeinket megőrizve, sokat dolgozunk a keleti és Kínai piacok meghódításáért.

A francia társaság az elmúlt 20 évben komoly fejlődést ért el, amelyet jól szemléltet, hogy 2000-ben négy francia gyárának alkalmazotti létszáma meghaladta a 2000 főt, termékei pedig 60 országban voltak megtalálhatók. Napjainkban viszont a gyártó helyek száma elérte a 11 országot (Brazilia, Franciaország, Hollandia, USA), alkalmazotti létszáma meghaladja az 5300 főt és termékei 100 ország piacán vannak jelen.

Mr. Krier véleménye szerint a cég ereje a folyamatos fejlesztésben található, amely a termelő üzemek és a gyártmányok számának növekedésében egyaránt jelentkezik. Ez utóbbiakra jellemző, hogy a közeledő Agritechnica kiállításon több mint 30 új terméket fognak bemutatni.

A társaság évente 8-10% -kal növeli beruházásait, a következő két évben például 23millió eurót költenek a Monswiller telephely bővítésére. Ennek eredményeként a régió legnagyobb projektje jön létre, ahol négy új gyártó sort, növelt területű alkatrész raktárt helyeznek üzembe megduplázva ezzel a gyár méretét.

Az új Monswiller-i üzem

A beruházás szükségességét a gépek méretének, az elmúlt tíz évben tapasztalt mintegy 30%-os növekedése indokolja, amelyek gyártására az új gyár alkalmassá válik.

Van azonban egy másik ok is. Nevezetesen az, hogy a cég évente mintegy 60.000 gépet gyárt (1500 alap modellt) és ezek 40%-a megrendelésre készül. Tíz évvel ezelőtt a Kuhn gyártmányok 20%-a készült rendelésre, de négy évvel ezelőtt ez az arány már elérte a 30%-ot és ez a növekedés folytatódik. Az alap modellek gyártásának mennyisége csökken, ugyanakkor a gazdálkodók és bérvállalkozók mindinkább igénylik a megrendelés szerinti szállítást.

Mr. Krier az utóbbi öt év tapasztalatai alapján úgy ítéli meg, hogy a gazdálkodók úgy akarják növelni a teljesítményüket, hogy az kisebb beruházással és üzemeltetési költséggel járjon. Elérkeztünk az „okos gazdálkodás” időszakába és ez azt követeli a Kuhntól, hogy aktívan vegyen részt az autonóm rendszerek fejlesztésében.

Az új fejlesztési elképzelésről Rolf Schneidertől a cég kereskedelmi és marketing képviselőjétől sikerült bővebb információt szerezni.

A társaság a szarvasmarha takarmányozási technológia és növénytermesztés területen foglalkozik az autonóm gépek fejlesztésével. A kémiai anyaginput területén kétféle megközelítéssel kísérleteznek. Az elsővel tavaly találkozhattunk, amikor a Centéol Challenge program keretében a Kuhn bemutatta az autonóm erőgépét öt különböző munkagép kapcsolással. Az eredmények ígéretesek, de még sok kísérleti vizsgálatra van szükség.

A Centéol program: 50 hektár, 3 robot, öt művelet

A második megközelítésben a cég kemény munkát folytat a növénytermesztési kémiai inputanyagok csökkentésére. Új növényvédelmi gépeket fejlesztenek, mint az Autospray vagy i-Spray, amelyek a 2020-ban kerülnek bemutatásra, de ugyanakkor foglalkoznak új mechanikai gyomirtási megoldások kifejlesztésére vagy ilyet tulajdonló cég megvásárlására.

Az automata takarmány betakarító gépfejlesztés a Kuhn cégnél ugyan nem tekinthető prioritásnak, de nem hivatalos információk szerint foglalkoznak autonóm etetési rendszerek kifejlesztésével.

A Kuhn társaság gyártási portfóliója, majdnem teljes, ennek ellenére keresik a szélesítés lehetőségét. Az egyik ilyen lépés tavaly történt, amikor megvásárolták a francia Artec céget, amely a francia önjáró permetezőgép piac egy harmadát birtokolja. További fejlesztésekkel meg kívánják erősíteni a hazai helyzetüket és egyúttal be akarnak lépni az önjáró permetezőgépek külföldi piacára.

A Kuhn cég azonban nem szándékozik belépni a traktor vagy kombájn piacra, szemben azzal, hogy egyes traktor gyártók kiterjesztik portfóliójukat a  szántóföldi és zöldtakarmány gépesítés területére. A cég azt szeretné tudatosítani a gazdálkodók számára, hogy továbbra is vezető specialisták akarnak maradni a zöldtakarmány, a szántóföldi gépesítés és szarvasmarha takarmányozási technológia területén. Ennek érdekében indították a MyKuhn platformot és invesztáltak 47 millió eurót a saját gépfejlesztésre.

Az új Optimer kompakt tárcsa

A fejlesztésben a nagy gazdaságok és bérvállalkozók igényeinek kielégítésére fókuszálnak, amelyet az új Merge Maxx rendképzők, a négyrotoros rendsodrók és az Espro talajművelő vetőgép kombinációk is bizonyítanak.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Fendt 620 Vario: új csúcs a traktorhatékonyságban

2025. május 25. 13:10

A Fendt 620 Vario kategóriájában a legalacsonyabb üzemanyag-fogyasztást érte el a DLG PowerMix teszten – hatékonysága új mércét állít fel.

Új, technológiailag fejlett precíziós mezőgazdasági megoldás a John Deere-tól

2025. május 16. 14:10

A John Deere Precision Essentials Package egy új, technológiailag fejlett precíziós mezőgazdasági megoldás.

Tartja az ütemet a magyar mezőgazdasági pótkocsipiac

2025. május 7. 13:10

Idén eddig összesen 258 mezőgazdasági pótkocsit adtak el, ami 2,4 százalékos plusz éves alapon.

Új DeereNS kombájnok – Digitalizált betakarítás

2025. május 1. 16:10

A John Deere betakarítógépek új modellsorai, a T5/T6, S7 és X9 kombájnok a teljes betakarítási folyamat automatizálását elvégzik.

A JCB és Kuhn márkákkal tör előre a Chemical-Seed műszaki üzletága

2024. január 29. 17:10

Nem sokkal az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállítás előtt robbant a bomba, miszerint a JCB mezőgazdasági gépeinek értékesítési és szervizképviseleti feladatait a Chemical-Seed Kft. veszi át a KITE Zrt.-től. A január végi nagyrendezvényen aztán akadt újabb nagy bejelentenivaló is.

Jubileum: 190 éves a Kuhn

2018. március 27. 15:31

Amikor Joseph Kuhn 190 évvel ezelőtt, 1828-ban megnyitotta a falusi kovácsműhelyét, aligha gondolhatta, hogy ekkor fektette le annak a Kuhn Csoportnak az alapjait, amely tavaly egymilliárd euró körüli rekord forgalmat bonyolított.

„Gazdatársaimmal is megosztom a gépet” - Átadtuk előfizetői nyereményjátékunk fődíját

2018. november 20. 09:59

Legszerencsésebb olvasónk ezúttal Pap Urbán Károly volt, akinek a KUHN Center Kft. kecskeméti telephelyén adhattuk át a nagyjából 1,5 millió forintot érő gépet.

Vetéshez, tarlóápoláshoz, bálázáshoz való profi gépeket mutatott be a Kuhn

2023. július 18. 07:10

Nyári Szántóföldi Gépbemutató Túrára indult július 6–14. között a Kuhn Mezőgazdasági Gép Kft. csapata. Elsősorban Magyarország keleti felét vették a nyakukba, hogy megmutassák a gazdáknak, mire képesek a gyakorlatban a legnépszerűbb, legkeresettebb munkagépeik.