Gépészet

A tárolósátrak mellett új terméket vezetett be a Gravetti

Agrofórum Online

Az idei AGROmashEXPO-n új termékkel jelentkezhetne a Gravetti Kft., ám fontolóra véve a költséghatékonyságot, idén Hódmezővásárhelyen és Mezőfalván lesz lehetőség személyesen megismerkedni a Shelterall sátrak mellett az új, bálabontó, bálaaprító, valamint almozó eszközöket gyártó belga cég termékeivel.

Az Agrofórum interjút készített arról, hogy mik a gondolatai a Gravetti Kft. ügyvezetőjeként tevékenykedő Nagy Lászlónak az elmúlt évek és a jelen tekintetében.

Az elmúlt év kapcsán elmondhatom, hogy a nehezítő körülmények dacára egy árnyalattal jobb évet zártunk 2024-ben, mint 2023-ban. Ilyen piaci körülmények között úgy ítélem, hogy ez kiemelkedő, örömteli teljesítmény

– mondta el az ügyvezető.

ROBERT gyártmányú HYDROPAIL rakodógépre szerelhető bálabontó és almozó
ROBERT gyártmányú HYDROPAIL rakodógépre szerelhető bálabontó és almozó
(Forrás: Gravetti Kft./Robert International)

Hosszas mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy idén nem leszünk jelen az AGROmashEXPO-n: megvizsgáltuk a tavalyi marketingtevékenységre szánt kiadásainkat, amelyből az előző évi AGROmashEXPO jelentős arányt ért el. Természetesen ez más cégek esetében is így lehet, de mi úgy értékeltük, hogy – bár rendkívül fontosnak tartjuk a személyes találkozások adta lehetőségeket – igyekszünk racionálisabban elkölteni ezt a pénzt.

Arra az elhatározásra jutottunk, hogy idén csak Hódmezővásárhelyen és Mezőfalván jelenünk meg termékeinkkel, annak érdekében, hogy ott teremtsük meg a személyes találkozás lehetőségét. Az idei AGROmashEXPO-n hiányos létszámmal lesznek jelen a gépgyártók és -forgalmazók, elmarad az AgrárgépShow, és ezek a körülmények nagyban befolyásolták az idei részvételünkkel kapcsolatos döntésünk meghozatalát.

Úgy gondolom, hogy egy ilyen volumenű kiállítást – nyugati minta alapján – érdemes lenne kétévente megrendezni, ezzel nemcsak költséghatékonyabbak lennénk, hanem a kiállításra látogatók több újdonsággal is találkozhatnának

– tette hozzá Nagy László.

,,Sátorportfóliónk továbbra is zászlóshajóként képezi gerincét a termékpalettánknak"
,,Sátorportfóliónk továbbra is zászlóshajóként képezi gerincét a termékpalettánknak”
(Forrás: Gravetti Kft./Shelterall)

A 2001 óta a mezőgép üzletágban munkálkodó Nagy László elmondása szerint a múltban is tapasztalhatók voltak hasonló kereskedelmi visszaesések.

ROBERT gyártmányú HYDROPAIL rakodógépre szerelhető bálabontó és almozó
ROBERT gyártmányú HYDROPAIL rakodógépre szerelhető bálabontó és almozó
(Forrás: Gravetti Kft./Robert International)

Úgy tapasztaljuk, hogy 2025 januárjában rendkívül élénk kivitelezési hullám övez bennünket: számos árajánlatkérésünk érkezett az év első hónapjában. Ennek tükrében az, hogy nem leszünk jelen az AGROmashEXPO-n, segít megfelelően csoportosítani az erőforrásainkat.

A tavalyi év felfedezettje számunkra a belga Robert nevű gépgyártó cég, amely rakodógépre szerelhető bálabontó, bálaaprító, valamint almozó eszközöket gyárt. A Robert gépek tavaly Hódmezővásárhelyen mutatkoztak be Magyarországon először.

2024-ben 3 bálabontó-almozó is sikeresen gazdára talált, és ezzel talán meg is neveztem azt az idei vezértermékünket, amelyet, hogyha jelen lennénk a kiállításon, mindenképp fókuszba helyeznénk. A Robert gyárt gépet mind a kis-, mind a nagyüzemek számára, de magától értetődően a sátorportfóliónk továbbra is zászlóshajóként képezi gerincét a termékpalettánknak

– zárta Nagy László.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Akár kertészet, akár szántóföld - permetezők minden helyzetre + VIDEÓ

2026. február 1. 04:40

A 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow-n a HARDI permetezőket vettük górcső alá. A kertészeti pályázatokra alkalmas permetezőt is találtunk.

Gépészet Videó

Olasz öntözéstechnikai gépek verhetetlen áron – Nagykőrösről

2026. január 31. 13:10

Az egyre súlyosabb és gyakoribb aszályok miatt felértékelődtek az öntözéstechnika területéhez kapcsolódó termékek, amelyekből a Pap-Agro Kft. teljes körű kínálattal rendelkezik.

A falról is a Güttler munkagépei lógtak, fontos újításokkal jelentkezett a hódmezővásárhelyi gyártó

2026. január 30. 10:09

Látványos termékfejlesztésekkel és kisebb, de annál jelentősebb frissítésekkel egyaránt jelentkezett a Güttler Kft. az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon, január 21–24. között.

Dimenzióugrás a Kubota magyar forgalmazójától, izgalmas bejelentéssel érkezett a Két-KATA Kft.

2026. január 29. 16:10

Mindenki mást megelőzve tartott reggeli sajtótájékoztatót az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállítás (január 21–24.) nyitónapján a Két-KATA Kft.