Gépészet

Érdekességek a 34. Bábolnai Gazdanapok programjából

Agrofórum Online

A „34. Bábolnai Gazdanapok” ünnepélyes megnyitójára a szokásnak megfelelően, ünnepélyes keretek között a lóversenypályán került sor.

Az Agrárminisztérium, a NAK, a MATE és a rendezők/szervezők (Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok, Magyar Mezőgazdaság Kft.) képviselői által alkotott elnökségi tagok üdvözlő beszédei után Nagy István agrárminiszter nyitotta meg az eseményt.

Nagy István agrárminiszter megnyitója

Nagy István agrárminiszter megköszönte a gazdák helytállását, amit a járvány idején is bizonyítottak. Megállapította, hogy csak új ismeretekkel tudunk megfelelni a megnövekedett kihívásoknak. Beszélt az őszi törvénykezési időszakról is, ami ebben az ágazatban a gazdaságátadásra, a generációváltásra keresi a megoldást. Amíg a korábbi generáció még érzelmi alapokon építette a gazdaságát, az új már a racionalitás mentén gondolkodik. Ehhez pályázati forrásokat biztosítanak, összesen 4265 milliárd forint áll rendelkezésre vidékfejlesztésre.

Véleménye szerint nemcsak a gépeknek és a technológiának, hanem nekünk magunknak is változnunk kell. Kiemelte, hogy ha a magyar gazdák meg akarnak felelni a mezőgazdaság előtt álló komoly társadalmi és természeti kihívásoknak (a klíma, az állatjóléti és – védelmi előírások, a fogyasztói szokások, a technológia és az informatika folyamatos változásának), akkor nyitottá kell válniuk az új információk és tudás befogadására.

A rendezvény alkalmából külön díjakat osztottak ki: Miniszteri Különdíj Agro-Alfa Kft., Nemzeti Agrárgazdasági Kamara különdíj Fliegl Abda Kft.; rendezői különdíj Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt. A szervezők a legjobb marketingmunkáért elismerésben részesítették a Marton Genetics Cégcsoportot, szakmai elismerést vett át dr. Kiss Erzsébet, Antos Gábor és Szakmai Program Különdíjban részesült az Agrotec Magyarország Kft.

A megnyitó után lehetőség nyílt a különböző programokon való részvételre és a kiállított gépek (stabil, mozgó) megtekintésére. A változatos és sokszínű programból, az adott terjedelmi lehetőségekre tekintettel, most csupán az év magyar mezőgépe verseny eredményéről adunk tájékoztatást.

Az év magyar mezőgépe 2021

Az év magyar mezőgépének kiválasztása és a díj átadása általában a januári Agromashexpo kiemelt programja. Az idei kiállítás a Covid-19 járvány miatt elmaradt, ezért a program megvalósítására Bábolnán került sor.

A Bábolnai Gazdanapok nyitónapján ünnepélyes keretek között, immár kilencedik alkalommal adták át „Az év magyar mezőgépe” innovációs díjat. Ezt a kitüntetést a hazai mezőgazdaságigép-gyártók termékfejlesztési eredményeinek szakmai és erkölcsi elismerésére, az innovációs tevékenységük ösztönzésére, valamint a korszerű magyar gyártmányok iránti vevői bizalom növelésé céljából alapította 2012-ben a Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya és a mezőgazdasági szaklapokat kiadó Magyar Mezőgazdaság Kft.

A szakmai zsűri munkájában az egyetemek, a gyakorlati élet és a szaksajtó ismert képviselői közül dr. Hajdú József c. egyetemi docens, dr. Kelemen Zsolt szakértő, dr. Bense László, a MATE Műszaki Intézet docense, Hatala László és Farkas Imre szakírók, Antos Gábor, a GTE Mezőgépipari Szakosztály társelnöke és dr. Jóri J. István, a BME professzor emeritusa, úgy is, mint a zsűri elnöke vett részt.

A Bábolnai Gazdanapokon kiállító 17 hazai mezőgépgyártó a közismert problémák miatt ugyan az eddiginél kevesebb újdonságot vonultatott fel, de néhány korábbi termék továbbfejlesztett változata mellett a bírálóbizottság mégis találkozott igazi innovációt magán hordozó gyártmányokkal is. Az értékelés során a zsűri három gyártó új termékei közül, a díj alapítólevelében felsorolt szakmai szempontok alapján, választotta ki a legjobbnak ítélt konstrukciót. Harmadik helyre sorolták kaposvári Kapos Atlas Kft. KSV-49 típusjelű, hidraulikusan összecsukható, nagy méretű silómarkoló villáját. Második lett az abonyi Komáromi Gép Kft. KG-6000 típusú, 6 méter munkaszélességű, hidraulikusan csukható szárzúzója.

„Az év magyar mezőgépe 2021” elismerést a tiszakécskei NorAn Technologies vállalkozás N-MAX típusjelzésű, folyékony műtrágya-injektálója érdemelte ki.

N-MAX folyékony műtrágya-injektáló a kiállításon

A 6; 8 vagy 12 soros kivitelben készülő függesztett berendezés alapkivitelben egyebek között fix vagy csukható vázkerettel, mélységtartó kerekekkel, rugózott csoroszlyákkal rendelkezik. A gerendely szabad magassága 85 cm, műanyagtartályának térfogata 1100 liter, az állítható dózistartománya 100-400 l/ha, tabletvezérlésű menetarányos kijuttatással. A 6-soros változat területteljesítménye kapásnövények (kukorica, napraforgó) esetében akár 5 ha/h is lehet. A gép a folyékony műtrágya differenciált kijuttatására is alkalmas.

N-MAX folyékony műtrágya-injektáló a gyakorlatban
Az N-MAX folyékony műtrágya-injektáló csoroszlyája

Az értékes díjat és a vele járó díszoklevelet Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára és dr. Kerényi György, a GTE Mezőgépipari Szakosztályának elnöke adta át Sütő Kovács Andreának, a gyártó cég marketingvezetőjének.

Tarpataki Tamás, Sütő Kovács Andrea és Dr. Kerényi György
Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Aranyozott elemeket is beépítettek az elnyűhetetlen Trioliet takarmánykeverő-kiosztó kocsikba

2026. január 14. 13:10

Hosszas keresgélés után 15 éve a Trioliet márkánál találta meg egy többgenerációs gazdálkodó család a számukra legmegfelelőbb takarmánykeverő-kiosztó kocsit. Nem véletlen a ragaszkodásuk.

Új módszerek, új gépek, régi profizmus – Köckerling 2026

2026. január 13. 11:10

Az Allrounder profiline 2.0 új generációja a sokoldalúság és a precizitás új mércéjét állítja fel a redukált talajművelésben.

AGROmashEXPO: pályázatos gépek teljes kínálata, a valaha gyártott legerősebb MF traktorral kiegészülve!

2026. január 12. 09:10

Az Austro Diesel GmbH. évtizedek óta elkötelezett Partnere az AGROmashEXPO-nak, és 2026-ban is rendkívül komoly és teljes értékű Massey Ferguson gépkínálatot mutat be a kiállításon.

A Farmtech új tartálykocsival száll harcba a bővülő magyar piacon

2026. január 7. 16:10

Hetedével nőtt 2024-hez képest tavaly a magyar pótkocsipiac, végre óvatosan örülhetnek a gyártók és forgalmazók. A szlovén Farmtech új tartálykocsival próbál a gazdák kegyeibe férkőzni.

Kényes egyensúly: gazdaságosság, fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás

2019. november 12. 08:19

A hollandiai Nunhem adott otthont a BASF 2019. október 9. és 10. között megrendezett nemzetközi sajtótájékoztatójának, amelyen a multinacionális vállalat főbb stratégiai irányvonalait mutatták be.

Gabonatárolás - innováció és fejlesztés

2025. december 2. 17:10

A HETECH Group Zrt. idén ötödik alkalommal rendezte meg év végi szakmai napját, melynek témája az Innováció és fejlesztések a gabonatárolás, a terményszárítás és tisztítás területén volt.

Figyelmébe ajánljuk Képgaléria

Miért nem vált be a kaszáló gyümölcsös?

2025. október 24. 07:10

Az 1970-es években kísérleti ültetvények tucatjai próbálták a gépesítést alma- és őszibarack-ültetvényekben, ám napjainkra a rendszer eltűnt a gyakorlatból.

Bőséges szüret, stabil piac – erős évet zárt az olívaolaj

2025. augusztus 20. 16:10

A 2024/25-ös szezonban az olívaolaj-termelés visszatért az élvonalba – drasztikus termésnövekedés után a fenntartható megoldásoké a jövő.