Gépészet

Fliegl: a tápanyag-utánpótlás eszközei

Agrofórum Online

A Fliegl soha nem szerepelt még ilyen nagy (500 négyzetméteres) standdal az AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon, így lényegében a teljes termékkínálatukat meg tudták mutatni az érdeklődő gazdáknak.

„Ezúttal a hagyományos billenős szállítóeszközöket némileg háttérbe szorítottuk, inkább a tápanyag-utánpótlásra koncentráltunk a hígtrágyaszállító és -kijuttató tartálykocsik révén. Ebből egy 30 ezer literes változatot hoztunk el, emellett látható volt egy láncos, letolós trágyaszórónk is. Az elmúlt pár évben vált ez a vonal fontos beruházási tétellé Magyarországon” – emelte ki Ackermann Tamás, a Fliegl Abda Gépgyártó Kft. cégvezetője.

Tény, hogy a növénytermesztőkkel ellentétben tavaly az állattenyésztők jó irányba tudtak haladni, nem voltak annyira kiszolgáltatva a terménypiac viszontagságainak, így talán a beruházásokra is többet tudnak fordítani. A telepeken keletkező szerves trágyák hasznosítása pedig jó kiegészítője lehet a műtrágyázásnak, amit szintén elért az inputanyagokat általánosságban sújtó drágulás.

A Fliegl standjának „éke” volt a Hazai Termékfejlesztési Díjjal jutalmazott, 25 köbméteres VARIO ULW 25 egytengelyes átrakókocsi. Ez már egy továbbfejlesztett változat, hiszen kibővült azzal a funkcióval, hogy akár vetőgép is tölthető vele. Ezt célozza a 35 fokban dönthető ferde átrakócsiga, valamint a hidraulikusan állítható kidobólemez, de mérleggel is el van látva.

„A tavalyi csapadékos időszakokban bebizonyosodott, hogy bizonyos szállítóeszközökkel már nem lehet rámenni a talajra, mert olyan talajtaposási kárt okozhatunk, ami csak több év alatt visszafordítható. A kombájnt sem érdemes kiközelítő eszköznek használni, itt lép be tehát a képbe a speciális átrakókocsi, amely révén elkerülhető, hogy gondok akadjanak a betakarítás során” – mutatott rá Ackermann Tamás.

A Fliegl standján látható volt – egyebek mellett – egy rakományrögzítővel ellátott bálaszállító is, amellyel nagy távokat lehet biztonságosan megtenni. Újdonságnak számított a teknős kocsi, ám ezt nem gabonához, hanem kimondottan ömlesztett anyagok (kavics, kő és más építőanyagok) szállítására fejlesztettek ki.

Ha elindulnak az ÁTK-pályázatok, akkor ezt a teknős kocsit a telephelyi beruházásokon is jól lehet majd használni, de aki úgy érzi, hogy nem tudja teljes mértékben kihasználni, annak érdemes megfontolnia a bérlés lehetőségét.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Akár kertészet, akár szántóföld - permetezők minden helyzetre + VIDEÓ

2026. február 1. 04:40

A 44. AGROmashEXPO és AgrárgépShow-n a HARDI permetezőket vettük górcső alá. A kertészeti pályázatokra alkalmas permetezőt is találtunk.

Gépészet Videó

Olasz öntözéstechnikai gépek verhetetlen áron – Nagykőrösről

2026. január 31. 13:10

Az egyre súlyosabb és gyakoribb aszályok miatt felértékelődtek az öntözéstechnika területéhez kapcsolódó termékek, amelyekből a Pap-Agro Kft. teljes körű kínálattal rendelkezik.

A falról is a Güttler munkagépei lógtak, fontos újításokkal jelentkezett a hódmezővásárhelyi gyártó

2026. január 30. 10:09

Látványos termékfejlesztésekkel és kisebb, de annál jelentősebb frissítésekkel egyaránt jelentkezett a Güttler Kft. az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállításon, január 21–24. között.

Dimenzióugrás a Kubota magyar forgalmazójától, izgalmas bejelentéssel érkezett a Két-KATA Kft.

2026. január 29. 16:10

Mindenki mást megelőzve tartott reggeli sajtótájékoztatót az idei AGROmashEXPO–AgrárgépShow kiállítás (január 21–24.) nyitónapján a Két-KATA Kft.

Továbbra is élen a Fliegl a pótkocsi-piacon

2020. március 6. 16:05

Csak a februárt nézve a Metal-Fach összesen 18 darabos forgalomba helyezése 17 százalékos piaci részesedésnek felel meg és piacvezető helyet biztosít.

Ha terményt kell szállítani, a Joskin Trans-CAP pótkocsi az ideális választás! (videó)

2021. augusztus 19. 11:40

A Joskin belga cég által gyártott pótkocsik egyik legkedveltebb típusa a teknős felépítményű Joskin Trans-CAP család. A pótkocsi 4500-as típustól a 6500-as típusig érhető el, egy- és kéttengelyes kivitelben. Tekintse meg videón is a legújabb pótkocsit!

Gépészet Videó

Újdonságok a Fliegl-nél

2019. augusztus 5. 15:33

A különleges Fliegl letoló technológia (ASW-Abschiebewagen) hosszú idők óta eredményes és az új fejlesztéseknek köszönhetően használhatósága tovább növekedett.

Ha gépet adna el vagy venne: TRADUS már magyarul is

2018. május 8. 07:02

Újabb, online globális gépkereskedői piactér érhető el magyar nyelven, elindult a TRADUS magyar nyelvű változata is.