Gépészet

Hannoverben a jövő traktora – Bemutatkozott az első hibrid STEYR

Agrofórum Online

A világ mezőgazdasága és erdőgazdálkodása folyamatos és dinamikus átalakulás küszöbén áll, amiről már sokszor és sokat írtunk. A digitalizáció, a robottechnológia, a drónok egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztésekben, sőt a mindennapokban is. De a traktorok következő generációinak tervezésénél a károsanyag-kibocsátás minimálisra vagy nullásra csökkentése is hasonló vezérelv, amire most az osztrák STEYR is megpróbál választ adni - sok más mellett.

A CNH Industrial egyik tradicionális márkája hol máshol mutatta volna be világújdonságát, ha nem a héten Hannoverben zajló AGRITECHNICA rendezvényen. A világ egyik legrangosabb és legnagyobb agrárkiállításán ugyanis a nagyközönség előtt leplezték le a STEYR jövőbeli koncepciójának kézzel fogható darabját, a futurisztikus kinézetű, dízel és elektromos motorral is ellátott, drónkövetésű, szélvédőkijelzős erőgépét. Tisztán elektromos üzemmódban a traktor károsanyag-kibocsátása egyenlő lesz a nullával (persze, ami a közvetlen kibocsátást illeti, hiszen az elektromos meghajtásnál gyakran elfelejtjük, hogy a megtermelt áramnak is minél zöldebbnek kell lennie, az ugyanis valahol, valamilyen módon elkészül).

A gépet tehát négy elektromos motor hajthatja, amelyek a kerékagyaknál helyezkednek el. A gyártó szerint ez rendkívül kedvezően hat az irányíthatóságra – de ez majd akkor lesz kézzel fogható, ha a traktoros is megelégedve csettint a 10 órás műszak után, ami során a hibrid technológiát ismerve még biztosan kell majd a dízelmotort is használnia. Legalábbis abból kiindulva, hogy 2017-ben a John Deere is bemutatott egy elektromos traktort a párizsi SIMA kiállításon, és annak akkumulátora 4 órás üzemeltetést szavatolt.

De a STEYR fejlesztése még ennél is nagyobb léptékű, hiszen rendszerszintű. A hibrid traktorhoz ugyanis tartozik egy érzékelőkkel felszerelt drón is, ami valós időben tud jeleket küldeni az erőgép előtt haladva. A különböző paramétereket tehát a szántóföld pillanatnyi állapotához lehet igazítani – nyilván automatikusan.

steyr_konzept

Emellett szintén nagyon érdekes, hogy a koncepció szerint eltűnnek a hagyományos beállítási kijelzők, hiszen azokat a jobb oldali ablakba építik be, ami mellett a legfontosabb adatok a szélvédő kijelzőjén jelennek majd meg.

A koncepció tehát nagyon érdekes, megválaszolatlan kérdések viszont bőven akadnak, amire nyilván nem a hannoveri Agritechnica, hanem a több éves gyakorlati tesztelés és a további kutatás-fejlesztés ad majd választ. Ilyen többek között az említett drón vagy a traktor akkumulátorának teljesítménye, az üzemi használhatóság, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a gépkezelők hogyan viszonyulnak majd ezekhez a jövőbeli traktorokhoz. A vérpezsdítő motorzúgás, brümmögés helyett milyen kedvvel dolgoznának majd az elektromotorok hangja mellett? Ismerve a magyar vidéket, erre 2019-ben ismerem is a választ. 🙂 A megfizethetőségről pedig még kár is beszélni egy koncepció kapcsán, ez a gyártás megkezdésekor lesz aktuális.

steyr_konzept_2

A károsanyag-kibocsátást azonban rövid távon drasztikusan csökkenteni kell, a mezőgazdaságnak minden szempontból szükséges változnia, a koncepciók pedig sorra érkeznek a világból. Hogy milyen lesz a jövő mezőgazdasága? Arra tényleg csak tippelni lehet, a szántóföld széléről viszont a valóságban elképzelni nagyon nehéz… de a STEYR most adott egy kis impressziót ehhez!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Csökkentett menetszámban, költségtakarékosan termel egy magyar biogazdálkodó a Väderstad gépeivel

2026. október 14. 12:10

Szabályos „flottát” hozott létre Väderstad gépekből egy magyar biogazdálkodó, aki nem véletlenül tette le voksát a svéd márka mellett. Megbízható munkaeszközökre tett így szert a vetés és talajművelés, gyomszabályozás terén.

Az öreg MTZ-t is felokosította a svéd robotkormányzási rendszer, magyar gazda számolt be a hatalmas előrelépésről

2026. október 9. 13:10

Egy öreg MTZ-be és egy modernebb John Deere traktorba is automata kormányzási rendszert szereltetett egy Fejér megyei gazda, aki most megosztotta velünk a tapasztalatait.

Massey Ferguson 7S széria – 6 hengeres erőgépek már 109.990 EUR + áfától, jó felszereltséggel!

2026. október 9. 12:10

A vörös gyártó 7-es számmal kezdődő szériái mindig is hathengeres motorral és olyan tulajdonságokkal voltak ellátva, amelyek révén kiváló univerzális erőgépekké váltak a 150–220 lóerős kategóriában.

Elpusztíthatatlan trágyaszóró univerzális használatra: Farmtech Megafex

2026. október 6. 13:10

Megtorpantak a harmadik negyedévben a magyarországi pótkocsi-értékesítések, amelyek terén a szervestrágyaszórók a piac viszonylag szűk, de annál fontosabb szegmensét jelentik.

110 lóerős traktorral jelentkezett a Solis, de készül a 180 lóerős fenevad is

2024. január 4. 09:10

Évente 15 ezer traktort értékesít az indiai Solis Európában, és az évtized végére megháromszoroznák ezt a mennyiséget. Tervben van egy 180 LE-s „fenevad” piacra dobása is.

Agritechnica 2019

2019. október 21. 16:17

A hannoveri kiállítás újdonságainak konkrét megismerésére néhány hetet még várni kell.

A Massey Ferguson okos teljesítmény programja megjelenik a Stage V MF 6700 S szériában

2019. október 22. 11:33

Mindegyik MF 6700 S Stage V típus Dyna-VT teljesen fokozatmentes (CVT), vagy megújult Dyna-6 Super-ECO hajtóművel érhető el.

A román Tagro traktorok hódítottak az Agritechnicán

2023. december 10. 11:10

Jelentős teret hódított néhány év alatt a piacon a román Tagro traktormárka, amely a hannoveri Agritechnicán is bemutatkozott, mégpedig erdészeti célú „testvérével” együtt, amely az amerikai piacon is keresett lehet.