Gépészet
Gépészet

Kévézve vagy darabolva? – Díjazott fokhagyma betakarítógép Franciaországból

Kévézve vagy darabolva? – Díjazott fokhagyma betakarítógép Franciaországból

Agrofórum Online

A 2018-as AGROmashEXPO és AgrárgépShow termékpályázatán gépesítés kategóriában Nemzetközi Termékfejlesztési Díjat kapott a Hanki-Ker Kft. által forgalmazott Erme RE1 típusú egysoros, szárvágós fokhagyma betakarítógép.

A ERME France 1989. óta tervez és gyárt gépeket a fokhagymát termelő gazdálkodók számára. Az idők során a francia vállalat termékei világhírűvé váltak, és ezidő alatt több ezer gépet értékesítettek Európában és a távolabbi országokban, ahol megállják a helyüket. „A tavalyi év első gépei kiváló teljesítménnyel dolgoztak a hazai földeken, és hozták a várt eredményeket” – tudtuk meg az ERME gépek magyarországi  disztribútorától, a Hanki-Ker Kft.-től.

Az ERME fokhagyma betakarítógépek két típusa érhető el a piacon: az egyik a kévézős, a másik pedig a darabolós. A termékdíjat ez utóbbi típus érdemelte ki, ám a hazai forgalmazó a másik változatból is értékesített már Magyarországon.

ERME RL1 – a kévézős

Az ERME RL1 esetében a fokhagyma kiemelését egy hidraulikusan vagy mechanikusan állítható kiemelőkés végzi, a száras fokhagymát az erőgép hátulján elhelyezkedő felszedő egységre szerelt hevederek emelik ki. A felesleges földet egy állítható intenzitású rögtelenítő rázórendszer távolítja el. A fokhagymák a felszedő szalagon továbbhaladva a kötöző rendszerbe jutnak, ahol az előre beállított magasságban és kéveméretben a szerkezet beköti a fogóujjak előtt felfogott száras fokhagymát. Innen a kévék a hátsó keresztszalagra esnek, ahonnan a gép a kiválasztott iránynak megfelelően lehelyezi azokat aföldre.

ERME RE1 – a darabolós

A díjazott típus, az ERME RE1 is egy hidraulikus vagy mechanikus állítható kiemelő késsel emeli ki a földből a fokhagymát, ám a felszedő egység itt az erőgép mellett helyezkedik el. A fokhagyma tisztításáról ebben az esetben is egy rázórendszer gondoskodik, ahonnan a betakarított növény a daraboló rendszerbe jut. Itt az előre behelyezett, fix méretű vágószerkezet méretre darabolja a száras hagymát, ami után a fejek a keresztszalagra hullanak. Innen vagy big bag zsákba vagy ládába kerülnek. A sérülések elkerülése végett az ürítéskor a szalaghoz emelhetjük a zsákot vagy a ládát, illetve utóbbit billenthetjük is. Ezek lerakásáról a zsákos kivitel esetében egy teleszkópos rakodógém, míg a ládás változatnál egy hidraulikus palettaemelő szerkezet gondoskodik.

„A gazdák mindkét fokhagyma betakarítógép esetében azt mondták, hogy jelentősen megkönnyíti a munkájukat, ami mellett komoly költségmegtakarítást is kimutattak” – állítja a Hanki-Ker Kft., az ERME termékek magyarországi forgalmazója.

A termékdíjas fokhagyma betakarítógépet a Hanki-Ker Kft. standján az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás négy napja alatt is meg lehet tekinteni a HUNGEXPO területén. A rendezvény január 24-én nyitja meg kapuit, és egészen január 27-éig várja az érdeklődő gazdálkodókat.

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szenzorok a kardántengelyek hosszabb élettartamáért

2024. március 28. 13:10

Ahhoz, hogy kardántengelyünk optimális minőségben, biztonsággal használható legyen a megadott élettartamának megfelelően, a karbantartási feladatok elvégzése, illetve az esetleges felújítási munkák ellátása elengedhetetlen.

Gyakorlati tapasztalatokkal bizonyítja a Precea szemenkénti vetőgép „rátermettségét” az Amazone

2024. március 21. 09:10

Egyedi módját választotta a német Amazone a Precea szemenkénti vetőgép reklámozásának. Spanyolországtól Kazahsztánig gazdákat kértek fel arra, hogy ismertessék a gyakorlatban szerzett tapasztalataikat.

Rugalmasan használható robot mutatkozott be egy egyhektáros tesztparcellán

2024. március 19. 11:10

 Az UNL növénykutatói és biotechnológiai mérnökei által kifejlesztett Flex-Ro, a legújabb autonóm robot egy egyhektáros tesztparcellán mutatta meg, mit tud.

Extrém rendfelszedési kapacitás a John Deere V451R sorozatú körbálázóktól

2024. március 16. 12:10

A John Deere a szálastakarmány-betakarítás területén is mindig arra törekedett a fejlesztései során, hogy minden gazdaság számára a méretéhez és technológiájához leginkább igazodó, ideális bálázógépet alkosson.

Lemken újdonságok az AgrárgépShow-n - Rubin 10 rövidtárcsa és Diamant 16 eke

2019. február 3. 15:58

A Lemken 2019-ben is bemutatta Budapesten a legújabb talajművelő gépeit. Az ősszel Franciaországban debütáló eszközöket a magyar gazdálkodók az AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállításon járhatták körbe.

Megnyitotta kapuit a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow

2020. január 23. 11:54

Megnyílt a 38. AGROmashEXPO és a 10. AgrárgépShow a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban szerdán.

Kombájn, traktor, rakodógép, permetezőgép, fejőrobot - Ezekkel vár az Axiál az AgrárgépShow-n!

2019. január 13. 08:59

A hagyományokhoz hűen az AXIÁL Kft. 2019. január 23. és 26. között ismét megrendezi 5-let Show névre keresztelt színpadi produkcióját.

A legjobb fajtákat és a fajtakísérletek résztvevőit is díjazták

2023. január 28. 07:39

A budapesti AGROmashEXPO és Agrárgépshow keretében a GOSZ által rendezett Szántóföldi Szakmai Napon minden vizsgált növényfaj valamennyi éréscsoportjának első három helyezettjét díjazták, valamint oklevelet vehettek át a kísérletben résztvevő fajtatulajdonos vállalatok.