Gépészet

L331 és L341 – Bemutatkoznak a John Deere új nagybálázói

Agrofórum Online

Mindkét modell számos, felhasználói igény alapján kifejlesztett újdonságot tartalmaz. Ilyen a MegaWide felszedő, amely használható elővágóval vagy anélkül, vagy például a szénakészítéshez alkalmazható néhány opciós megoldás.

John Deere L331 bálázó

A két új nagyhasáb-bálázó, amely teljes mértékben John Deere tervezés, a 2015-ben bevezetett L300 szériát váltja fel – mondta Travis Roe, a cég szálastakarmány üzletágának marketing vezetője. Az új bálázók azon szálastakarmányt előállító bérvállalkozók, illetve nagy szarvasmarha telepeket üzemeltetők számára előnyösek, akik az egyenletes bálatömörséget és a kisebb terményveszteséget helyezik előtérbe, emellett pedig több időt akarnak a bálázással tölteni, mint az eltömődés megszüntetésére, illetve a karbantartásra.

MegaWide és Premium MegaWide

A változtatások egy új etetőrendszer kialakításával kezdődtek, amely változó, nehéz körülmények között is lehetővé teszi a megfelelő működéshez szükséges terménymennyiség bálázóba juttatását. A rendszer elemei között megtalálható az új, robusztus 2,2 m széles MegaWide felszedő, valamint opcióként a 2,2 és 2,5 m széles Premium MegaWide felszedő, az új alsómeghajtású rotor és az erős futómű.

Az elővágó két változatban készül, 13 vagy 21 késes kivitelben, a padlólemez kicsúsztatható a könnyebb tisztíthatóság érdekében. Az opciók közül a felhasználók választhatják a hidraulikus működésű BalerAssist hajtómű rendszert, amely lehetővé teszi a vezető számára az esetleges eltömődés gyors és könnyű elhárítását anélkül, hogy a vezetőfülkéből ki keljen szállnia. A rendszer használható előre- és hátramenetben egyaránt, mindkét irányban két sebességgel, amellyel elérhető a négy löket/perc hatékonyság.


John Deere L331 bálázó

BalerAssist rendszer Bluetooth távkapcsolóval

A BalerAssist hajtómű rendszer működtethető a számítógép monitorról vagy Bluetooth távkapcsolóval. A monitorról a következő sebességkategóriák kapcsolhatók:
• lassú előre
• gyors előre
• lassúhátra
• gyors hátra

A Bluetooth távműködtetéskor a monitoron a következő ikonok jelennek meg:
• élő kapcsolat
• lassú előre
• gyors előre
• lassú hátra
• gyors hátra
• szerviz fények kapcsolása


John Deere L341 bálázó

Mechanikus vagy elektronikus bálamozgatási rendszer

A vásárlók mechanikus vagy elektronikus bálamozgatási rendszert választhatnak.

Az elektronikus rendszer előnyei:
• a bálahossz a vezetőfülkéből szabályozható
• az utolsó bálát követően a kötöző rendszer a vezetőfülkéből kikapcsolható
• csökken a karbantartási igény
• a bálahossz egyenletessége növelhető
• programozható kötözés (figyelembe veszi a rétegek méretét a teljes bálakeresztmetszetben és a megkívánt bálahosszt).

ISOBUS kompatibilis nagybálázók

Az új nagybálázók ISOBUS kompatibilisek, bármelyik ISOBUS monitorral összekapcsolhatók. Az R szériás ISOBUS-ready John Deere traktorok CommandCenter berendezésével szabályozhatók. A jelenlegi

GreenStar monitorokon a felhasználó megjelenítheti a bálázók működési paramétereit. Az új nagy bálázókhoz beszerezhető egy kézi kapcsolású szabályzás arra az esetre, ha valamilyen elektromos hiba lépne fel.

A monitoron a következő információk jeleníthetők meg:
• a képernyő tetején a haladási irányt jelző nyíl
• elektronikus kötözést jelző zászló
• visszajelzők a lendkerék működéséről, az elővágó funkcióiról, kenésről, világításról, bálacsúszdáról (ha van), bála kidobóról (ha van)
• bálatömeg és bálanedvesség,
• az elővágó ejtőasztalának beállítása
• az elektronikus kötöző működése
• adalékoló berendezés működése, állítása
• meghibásodás jelzése vörös színnel
• bálaszámláló (napi, szezonális, összes).

További opciók a John Deere új bálázóihoz

A John Deere nagybálázóhoz opcióként nedvességszenzor és bálamérlegelő berendezés is választható, amely a kezelő számára lehetővé teszi a terményállapot és a bálatömörség közvetlen vizuális értékelését. Az új nedvességszenzor 33%-kal pontosabb, mint a versenytársaké, és menet közben, a vezetőfülkében jelzi ki a terménynedvességet. A bálamérlegelő berendezés által rétegenként mérhető a bála tömege, és ez segíti a kezelőt az egyenletes bálaképzésben.


John Deere L341 bálázó

Az L331 (0,9X0,9 m bálaméret) és az L341 (0,9X1,2 m bálaméret) bálázók jól használhatók különféle takarmányok (széna, siló kukorica, szalma, kukoricaszár) bálázására egyaránt.  Roe szerint az új modellek megbízhatósága és bálázási minősége kielégíti a várakozások igényeit. A teljesítményük, a készített bálák egyenletes tömörsége, a bálázás sebessége és a szabályozási képesség lényegesen meghaladja a korábbi típusokét és a versenytársak gyártmányait is.

Az új L331 és L341 nagyméretű hasábbálázók a 2018-as szezonra már beszerezhetők.

Forrás: JohnDeere, TractorNews

(Jóri J. István – Agrofórum Online)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tartja az ütemet a magyar mezőgazdasági pótkocsipiac

2025. május 7. 13:10

Idén eddig összesen 258 mezőgazdasági pótkocsit adtak el, ami 2,4 százalékos plusz éves alapon.

Új DeereNS kombájnok – Digitalizált betakarítás

2025. május 1. 16:10

A John Deere betakarítógépek új modellsorai, a T5/T6, S7 és X9 kombájnok a teljes betakarítási folyamat automatizálását elvégzik.

Letolós vagy láncos? Szervestrágyázás Fliegl módra

2025. április 25. 16:10

A szerves anyag visszapótlásának fontossága az utóbbi években jelentősen megnőtt, melyhez számtalan gyártó kínál eszközöket.

A Hardi AEON permetezőgép Dombiratoson is bizonyít + videó

2025. április 24. 16:10

A Hardi AEON típusú permetezőgéppel kapcsolatos másodéves tapasztalatokról készült gazdainterjú Dombiratoson. A gép beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Fendt szálastakarmány betakarítógépek bemutatója az AgroVario Kft. szervezésében

2023. április 28. 05:36

2023. április 25-én rendezték meg az AgroVario Kft. szervezésében a Fendt első szálastakarmány betakarítógép bemutatója Törtelen.

Vermeer innovációk a szálastakarmány-betakarításban

2021. augusztus 1. 05:43

Kent Thompson (a Vermeer kutatási és fejlesztési vezetője) szerint a cég legfontosabb feladata olyan megoldások kidolgozása, amelyek segítik a farmereket a takarmánybetakarítás hatékonyságának növelésében.

Kaszáktól az önjáró silózókig - Országjárás Krone gépekkel

2018. június 21. 16:31

A rendezvényen a Krone teljes géppalettáját felvonultatták, a kaszáktól a rendképzőkön át a bálázókig, de lucernában látható volt a Big X 530 önjáró silózó is.

Gépészet Képgaléria Videó

Hatékony gépek az állattenyésztés területének erősítésére a KITE Zrt. kínálatából

2024. május 6. 13:10

A megváltozott időjárás kihívást jelent a gazdálkodóknak, ezért még inkább szükség van megbízható gépekre a minőségi szálas- és tömegtakarmány előállítása érdekében.