Gépészet

Magyar traktor karácsonyra

Agrofórum Online

A Renner traktor gyökerei 2013-ig, illetve dehogyis, jóval régebbre, egészen a valamikori magyar traktorig, a Dutráig nyúlnak vissza, amit az akkor még gyermek Dr. Renner Tamás is gyakran megcsodált. A vonzalom nem múlt el, hiszen ez inspirálta Tamást arra, hogy a jelenlegi elvárásoknak megfelelő, de a formavilágában a nagy elődöt idéző konstrukciót tervezzen.

„A kezdetektől olyan erőgépet szerettem volna, ami rendkívül kezelőbarát, és csak minimális elektronikával van felszerelve, ugyanakkor természetesen megfelel a vonatkozó jogszabályok által támasztott valamennyi műszaki előírásnak. Fontos szempont volt az is, hogy alacsony költségekkel lehessen üzemeltetni, úgy fogyasztás, mind a karbantartás, vagy az esetleges javítások tekintetében. A gépészeti főtervet ezen gondolatok köré építettem, és kiválasztottam egy japán Kubota motort és egy olasz Carraro hajtásláncot. A többi alkatrészt zömében vállalatunk készítette.”

A magyar traktor mögött ugyanis egy igen komoly vállalkozás, a Renner Bt. áll.

Minden sikeres tervező mögött áll egy sikeres cég

Az egykor garázsban működő családi vállalkozás 2006-ra már Európa számos vállalatát látta el autóipari beszállítóként saját gyártmányú rezgéscsillapító gumitermékekkel. A cég a válság és a csökkenő megrendelések ellenére nem bocsátott el alkalmazottakat, hanem átcsoportosította őket, így a szűk esztendők múltával is rendelkezett az újrakezdéshez szükséges tartalékkal. Ma a vállalkozás termékeit az általános ipar, valamint a mezőgazdaság szereplői egyaránt alkalmazzák, vevőik közé tartoznak autó- és hadiipari beszállítók, légi-, vasúti-, és közúti járműveket gyártó vagy karbantartó vállalatok is.

Termékskálájuk alapja – és egyben a fő profiljuk – egy öt típusból álló hengeres rezgéscsillapító család, amelyből heti 400 ezer darabot állítanak elő és értékesítenek Európa különböző országaiban. A műszaki gyakorlatban alkalmazott természetes és műkaucsukot egyaránt feldolgozzák, amelyeket Magyarországon vásárolt elasztomerekből, bérmunkában végzett keverőüzemben saját receptúrák alapján állíttatják elő. Ez tehát az a háttér, amely megfelelő kiinduló pontot adott ahhoz, hogy a Renner traktor megszülethessen.

Magyar mérnöki eredmények felhasználásával

„A Renner 5044, univerzális összkerékhajtású erőgép projekt azzal a céllal jött létre, hogy a 20. században elért magyar mérnöki eredményeket felhasználva, a magyarországi OEM típusú traktor előállítást újraindítsa, és vállalatunk portfóliójához egy nagyon magas hozzáadott értékkel rendelkező terméket adjon” – fogalmaz Renner Tamás. „A traktor négy egyforma kerékkel rendelkezik, 50LE teljesítménnyel, ami alkalmassá teszi könnyű pótkocsi vontatására, illetve kommunális, kisüzemi, valamint majori feladatok ellátására egyaránt.”

A gyártás a Renner Bt. jánoshalmi telephelyén zajlik, környékbeli szakemberek bevonásával. Ezen túl azonban, mivel a vállalat a duális szakképzésben is részt vesz, közel 80, mezőgazdasági gépésznek tanuló diák is bekapcsolódott a gépek megalkotásába.  Dr. Renner Tamás igen sikeresnek tartja ezt az együttműködést:

„Azt gondolom, ezek a fiatalok a traktorgyártásban megszerzett jártassággal együtt igen nagy előnnyel indulnak majd a munkaerőpiacon. Magyarországon elsőként hoztunk létre egy különálló tanműhelyt a mezőgazdasági gépészszakmának.”

Mára már a prototípusok bebizonyították az összeépítés sikerét, így alkotójuk nagy reményeket fűz a hat darabos nullszéria sikeréhez is, amit a napokban fognak hatósági jelzésekkel (rendszámmal) ellátni. „Jelenleg ez a hat darabos nullszéria vár a műszaki vizsgára, remélem, karácsonyra már bent is lesznek a rendszámok a fa alatt.”

Érdeklődők pedig máris akadnak szép számmal, így remélhetőleg a magyar traktorgyártás már nem csak legenda marad.

(A cikk elkészítését követően kaptuk az üzenetet dr. Renner Tamástól: megérkeztek a várt rendszámok is!)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Aranyozott elemeket is beépítettek az elnyűhetetlen Trioliet takarmánykeverő-kiosztó kocsikba

2026. január 14. 13:10

Hosszas keresgélés után 15 éve a Trioliet márkánál találta meg egy többgenerációs gazdálkodó család a számukra legmegfelelőbb takarmánykeverő-kiosztó kocsit. Nem véletlen a ragaszkodásuk.

Új módszerek, új gépek, régi profizmus – Köckerling 2026

2026. január 13. 11:10

Az Allrounder profiline 2.0 új generációja a sokoldalúság és a precizitás új mércéjét állítja fel a redukált talajművelésben.

AGROmashEXPO: pályázatos gépek teljes kínálata, a valaha gyártott legerősebb MF traktorral kiegészülve!

2026. január 12. 09:10

Az Austro Diesel GmbH. évtizedek óta elkötelezett Partnere az AGROmashEXPO-nak, és 2026-ban is rendkívül komoly és teljes értékű Massey Ferguson gépkínálatot mutat be a kiállításon.

A Farmtech új tartálykocsival száll harcba a bővülő magyar piacon

2026. január 7. 16:10

Hetedével nőtt 2024-hez képest tavaly a magyar pótkocsipiac, végre óvatosan örülhetnek a gyártók és forgalmazók. A szlovén Farmtech új tartálykocsival próbál a gazdák kegyeibe férkőzni.

Profitált a John Deere az amerikai segélyprogramból

2020. május 26. 05:37

A John Deere profitált abból a segélycsomagból, amelyet az Egyesült Államok kormányzata nyújtott az amerikai termelőknek azért, hogy megbirkózzanak az új típusú koronavírus terjedése miatti válságos helyzettel.

A John Deere frissíti az 5M traktorcsalád tagjait

2018. április 5. 07:09

A John Deere 5M sorozat tagjai Európában a legnagyobb példányszámban értékesített traktortípusok egyike

Massey Ferguson prémium traktor akció – csak március 28-ig!

2024. március 12. 09:10

Akár 8.000 EUR + ÁFA azonnali kedvezmény 105-305 lóerő közti készletes erőgépekre.

Nagyon sok traktor fogyott áprilisban – itt a toplista

2018. május 8. 08:22

Az elmúlt hónapban 372 traktort helyeztek forgalomba Magyarországon – derült ki a Datahouse adataiból.