Gépészet

Megszületett a Fendt 700 Vario traktorok új generációja

Agrofórum Online

A Fendt 700 Vario széria hetedik generációjával a Fendt egy teljesen új fejlesztéssel jelentkezik, és egyúttal a sokoldalú felhasználáshoz a teljesítményspektrumot 300 lóerőig is kiterjeszti. Az új motor, az optimális 60 colos nyomtáv, a fedélzeti és irodai FendtONE kezelőfelület, valamint a Fendt Cargo homlokrakodó új generációja ezt a szériát a világpiac univerzális traktorává teszi. A 700-as széria tratorai már 60 km/h végsebességgel is elérhetők. A nagy traktorok műszaki újításai, mint például a Vario Drive, vagy az innovatív ventilátor és hűtőrendszer iránymutató manőverezőképességet eredményeznek ebben a traktorosztályban.

1998-as bevezetése óta a Fendt 700 Vario széria számos díjat nyert, és azóta is a Fendt legkelendőbb szériájának számít. Az előző 700-as generáció modelljei közép- és nagyméretű gazdaságokban, valamint bérvállalkozóknál vannak jelen Európában, Észak-Amerikában, Dél-Afrikában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon.

A Fendt Vario traktor 7. generációja

A hetedik generációs új széria öt típussal (Fendt 720 Vario, 722 Vario, 724 Vario, 726 Vario és Fendt 728 Vario) 203-283 LE (147-206 kW) teljesítménytartományt ölel fel az ECE R120 szabvány szerint. A Fendt Dynamic Performance (DP) többletteljesítmény koncepciója 20 LE extra teljesítményt biztosít a Fendt 728 Varioban, egy nagy teljesítményű erőátviteli rendszeren keresztül, amennyiben ez szükséges. A csúcsmodell maximálisan 303 LE teljesítményt képes nyújtani. A többletteljesítmény nem kötődik minimális sebességhez vagy speciális alkalmazási esetekhez, így például dinamikusan álló helyzetben végzett TLT munkák esetén is rendelkezésre áll.

Nagy vonóerő, gazdaságos üzemanyag-fogyasztás

A globális igényekhez tervezett Fendt 700 Vario fejlesztése során az alacsony teljesítmény-tömeg arányra, a széles teljesítménytartományra, a rugalmasságra, valamint az erőforrások és a környezet kíméletére összpontosítottak a tervezők. A 7,5 liter lökettérfogatú 6 hengeres AGCO Power motort teljesen újratervezték. A kipufogógáz-utókezelést dízeloxidációs katalizátor (DOC), dízel részecskeszűrő (DPF) és szelektív katalitikus redukció (SCR) biztosítja kipufogógáz-visszavezetés nélkül. Ezzel a széria világszerte minden régióban megfelel az előírt kipufogógáz-kibocsátási előírásoknak. Európában ez a Tier V. kipufogógáz-kibocsátási szabvány. Ezenkívül karbantartásmentes hidraulikus szelepemelőtőkék kerültek beépítésre a motorba. A motor és a hozzá illeszkedő Vario sebességváltó alkotja az egy menettartománnyal rendelkező Fendt Vario Drive hajtásláncot.

A Fendt Vario Drive egyik előnye az intelligens vezérlésű összkerékhajtás. A hajtáslánc kiküszöböli a kézi váltás szükségességét a terep és a közút közötti váltáskor. Szükség szerint hajtja az első és a hátsó tengelyt, és dinamikusan osztja el az erőt. A terepen a teljes vonóerő rendelkezésre áll, és elkerülhető a feszültség a hajtásláncban a közúton- vagy a kanyarokban való közlekedés során. Az úgynevezett pull-in-turn hatás a gépet kanyarodáskor a kanyarba húzza. Az eredmény: különösen kis fordulókör, teljes vonóerő a kanyarban és kisebb talajtömörítés.

A Fendt iD innovatív, alacsony fordulatszámú hajtáskoncepció már ismert a nagy traktorok révén. Minden főegységet, például a motort, a sebességváltót, a hidraulikát és a hűtőrendszert az úgynevezett „nagy nyomaték – alacsony fordulatszám” elvnek megfelelően terveztek meg. Ez azt jelenti, hogy a Fendt 700 Vario alacsony fordulatszámon is nagy nyomatékot ér el, és ezáltal üzemanyagot takarít meg. A névleges fordulatszám csak 1700 fordulat percenként. A fő működési fordulatszámtartományban a motor fordulatszáma 1400 és 1700 fordulat/perc között van. Az új Fendt 726 és 728 Vario már 1450 fordulat/percnél eléri a 60 km/h-s végsebességet. A motor fordulatszáma 50 km/h-nál 1200 fordulat/perc, 40 km/h-nál pedig csak 950 fordulat/perc. A Fendt 728 Vario csúcsmodell 1450 Nm-es maximális nyomatéka már 1300 fordulat/percnél rendelkezésre áll és nagy vonóerőt, illetve gyorsulási erőt biztosít minimális fajlagos üzemanyag-fogyasztás mellett.

Kedvező teljesítmény-tömeg arány, manőverezhetőség

A mindössze 30,5 kg/lóerő teljesítmény-tömeg aránynak és a kompakt külső méreteknek köszönhetően a Fendt 728 Vario különösen fordulékony, és a lehető legkisebb nyomást gyakorolja a talajra. A végzett munkáktól függően a széria rugalmasan súlyozható elöl, a hátsó kerekeknél, valamint hátul is. A 15 tonnáig terjedő megengedett össztömeg lehetővé teszi a traktor nehéz vontatóként való használatát.

Fendt Vario talajművelésben

Az exkluzív Concentric Air System (CAS) ventilátor és hűtőrendszer a Fendt 1000 Vario modellből ismert, és kimondottan az alacsony fordulatszámra, a kompakt felépítésre és az üzemanyag-hatékonyságra lett tervezve. Saját hidromotor hajtja a ventilátort, így annak a fordulatszáma a motor fordulatszámától független. A rendszer rugalmasan, az igényeknek megfelelően szabályozható, és csendesen, hatékonyan működik.

Concentric Air System (CAS) ventilátor és hűtőrendszer

A kompakt hűtőrendszer nagy teljesítményű nyomóventilátor innovatív technológiája hűvösebb levegőt présel a hűtőkbe, ezért a hagyományos ventilátor- és hűtőrendszerekhez képest kevesebb ventilátorfordulatra, és akár 40 százalékkal kevesebb meghajtási teljesítményre van szükség.

Az optimális abroncsnyomás csökkenti a csúszást és a talajnyomást. A teljesen integrált Fendt VarioGrip abroncsnyomás-szabályozó rendszer növeli a talajjal érintkező felületet és akár nyolc százalékkal növeli a vonóerőt. Közúton történő közlekedéskor a légnyomást megnövelik, így csökken a gördülési ellenállás, ami további két százalékkal kevesebb üzemanyag-fogyasztást tesz lehetővé* (*Dél-Vesztfáliai Műszaki Egyetem, Agrárgazdaságtan Soest 2014). A terminálon a vezető kényelmesen szabályozhatja a gumiabroncs-nyomást a kétvezetékes abroncsnyomás-szabályozó rendszeren keresztül. A Fendt VarioGrip opcionálisan, közvetlenül a gyárból rendelhető peremes és hosszúféltengelyhez is. A rendszer keréksúlyokkal együtt is üzemeltethető. 

A Fendt 700 Vario-hoz bő abroncsválaszték áll rendelkezésre. A Fendt 726 és 728 Vario modellek alapfelszereltségben a nagyméretű 650/85R38-as gumiabroncsokkal (2050 mm átmérő) vannak felszerelve. A közepes méretű gazdaságok számára többek között a 650/65R42 méretű (1950 mm átmérőjű) hátsó gumiabroncsokkal is választhatják a gazdák. A Fendt 720, 722 és 724 Vario modellek alapfelszereltségként ezzel a mérettel szereltek.

A 60 collos nyomtáv (Row-Crop) Észak-Amerikában, Ausztráliában és Dél-Afrikában elterjedt, ahol elsősorban a kapásnövények termesztése esetén használják. A Fendt 700 Vario széria valamennyi modellje most először készül 60 collos nyomtávval. A traktor – sorközművelés esetére – akár szimpla, akár ikerkerekekkel is felszerelhető már a gyárban.

Fendt Vario ikerabroncsozással

Az opcionális, akár 60 km/h-s végsebesség mindössze 1450 fordulat/perc fordulatszám mellett, az átfogó futómű- és biztonsági rendszer, valamint a számos hátsó pótkocsi vonófej a Fendt 700 Vario-t alkalmassá teszi profi szállítási feladatokra. A biztonsági rendszer kétkörös féket, Fendt Reaction kormányrendszert, féklámpa- és lassítási asszisztenst, valamint Fendt Stability Controlt (FSC) tartalmaz. 25 km/h feletti sebességnél az FSC csökkenti az oldalirányú dőlést és minimalizálja az alulkormányzottságot. Ez növeli a biztonságot, valamint a vezetési kényelmet kanyarodáskor.

Fendt Stability Control (FSC) rendszer

A Fendt 700 Variohoz opcionálisan új pótkocsifék-asszisztens is rendelhető, amely még dombos terepen is biztosítja a feszített járműszerelvényt és ezáltal a biztonságos úttartást. Egy érzékelő a sebességváltón keresztül méri a pótkocsi tolónyomatékát. Ha a vontató azt érzékeli, hogy a pótkocsi túl erősen nyomja a traktort lejtmenetben, a pótkocsi pneumatikus fékje aktiválódik. 

Egyénre szabott üzemeltetés a FendtONE-nal

A Fendt 700 Vario új generációjában a traktor és a munkagépek kezelése egyszerűen és egyénre szabottan történik a multifunkciós joystick és az opcionális 3L joystick segítségével a FendtONE fedélzeti rendszerben. A Fendt 700 Vario alapfelszereltség esetén 10″-os digitális műszerfallal és a kartámaszon egy 12″-os terminállal van ellátva. Opcióként egy másik – tetőkárpitba szerelt – 12″-os terminállal is rendelhető a traktor.

FendtONE fedélzeti információs rendszer

Az olyan intelligens funkciók, mint a Fendt Guide nyomvonalvezetési rendszer, az automatikus szakaszolás Fendt Section Control (SC) vagy a helyspecifikus inputanyag-kijuttatás a Fendt Variable Rate Control (VRC) használata, szükség szerint jelennek meg a terminálok egyedileg beállítható lapjain.

Egyéb intelligens funkciók:

  • Fendt Contour Assistant;
  • Fendt szakaszvezérlés (SC);
  • Automatizált fordulásmenedzsment Fendt TI Headland;
  • Automatikus fordulás a Fendt TI Turn Assistant segítségével;
  • Csatlakoztathatóság a Fendt Connect telemetriai csomaghoz.

Kedvező munkakomfort

A jól bevált Fendt VisioPlus fülke is optimalizálásra került a biztonság és a kényelem szempontjából. A vezetőfülke légszűrőrendszere most először opcionálisan, gyárilag is átalakítható az EN15695-ös uniós szabvány szerinti 4-es védelmi kategóriára. Ez a rendszer megvédi a járművezetőt a portól, a folyékony növényvédő szerektől és azok gőzeitől. Így a Fendt 700 Vario minden követelménynek megfelel a növényvédelmi munkák során. Alapbeállításban megfelel a 2. védelmi kategóriájú vezetőfülkékre vonatkozó összes előírásnak.

A pontos munkavégzéshez elengedhetetlen a jó kilátás. A 77 fokos látószögű, megszakításmentes panoráma szélvédő optimális kilátást biztosít a homlokrakodóra, különösen magasan végzett munka esetén. A jobb oldali oldalsó ablaktörlő még változékony időjárás esetén is tisztán tartja az ablakot. Az elülső és hátsó két opcionális kamera megkönnyíti a manőverezést, közvetlen rálátást biztosít a munkagépre és növeli a munkakomfortot. A motorháztetőn két opcionális munkalámpa biztosítja a lehető legjobb megvilágítást. A LED-es hátsó lámpák és a dinamikus irányjelző tovább növeli a biztonságot a közúti forgalomban.

Hátsó kamera

A hosszú munkanapok változó időjárási körülmények között nagy követelményeket támasztanak a járművezetővel szemben. A légkondicionáló rendszer növelt teljesítményének köszönhetően a fülkében még a teljes terhelés alatt végzett műveletek során is kellemes hőmérséklet uralkodik. Ezenkívül az italokat és az ételeket most már hűteni (0-16 °C) és melegíteni (45-65 °C) is lehet egy hűtő-, illetve melegen tartó dobozban.

A Fendt 700 Vario számára hat különböző üléskonfiguráció áll rendelkezésre. Opcióként egy új prémium ülés is beszerezhető, amely a terminálon keresztül intuitív módon kezelhető. Ez számos ergonómiai és kényelmi funkcióval rendelkezik. A vezető az ülés magasságát és helyzetét, valamint a háttámla dőlésszögét az ülés oldalán található karral elektromosan állíthatja be. Különböző járművezetők személyre szabott ülésprofilokat hozhatnak létre, és egy kattintással aktiválhatják azokat.

A kényelmi funkciók a következőkből állnak:

  • Többfokozatú ülésklímaberendezés;
  • Többfokozatú ülésfűtés;
  • Négyirányú deréktámasz;
  • Állítható oldaltámaszok;
  • Masszázsfunkciók;
  • Memóriafunkció különböző felhasználók számára.
Fendt Vario vezetőfülke

Új homlokrakodók: Fendt Cargo és Fendt Cargo Profi 6.100

A Fendt homlokrakodók új generációja felfelé bővíti az eddigi kínálatot a rakodógépek terén. A Fendt Cargo Profi 6.100 teljesen új fejlesztés a Fendt 700 Vario teljesítményosztályhoz. A Fendt Cargo 6.100 4.070 daN maximális emelőképességgel és opcionális, pozíciófüggetlen mérlegelési funkcióval a nagy rakományokat is hatékonyan mozgatja akár 4,85 méteres magasságig.

Az új multicsatlakozó csökkenti a nyomásveszteséget, automatikus nyitási funkcióval rendelkezik, és lecsatlakoztatott állapotban véd a szennyeződések ellen. A terminál automatikusan tájékoztat az esedékes karbantartásokról. Mindkét funkció növeli a hasznos munkavégzésre fordítható időt. A Fendt 700 Vario külön vezérlőszelepekkel rendelkezik a homlokrakodóhoz. Ez azt jelenti, hogy az összes vezérlőszelep mindig rendelkezésre áll a traktor hátulján, illetve elején. A homlokrakodó különösen hatékonyan kezelhető az opcionális 3L joystickkal, A Fendt Cargo 6.100 és a 3L joystick kombinációja lehetővé teszi három hidraulikus funkció egyidejű végrehajtását, pl. silókanál esetében. A harmadik funkciót a 3L joystickon lévő „hüvelykujjas joystickkal” lehet működtetni. Így a silózókanál egyszerre emelhető, dönthető és nyitható.

Új homlokrakodó

Erőteljes, nagy teljesítményű hidraulika

Akár 220 liter szállítási kapacitás, moduláris felépítés (amely lehetővé teszi a szokásos vagy a hatékony, szivárgásmentes FFC hidraulikus csatlakozók használatát), valamint öt csatlakozó hátul, kettő elöl és három középen – ezek a Fendt 700 Vario nagy teljesítményű hidraulikájának megkülönböztető jegyei.

A hátsó emelőmű új tehermentesítő vezérlése a munkagép tömegét arányosan a traktor hátsó tengelyére helyezi át, ezáltal növeli a vonóerőt és javítja a hatékonyságot.

Fendt Care Services legfeljebb 8 évig

A Fendt 700 Vario hetedik generációjához speciális Fendt Care csomagok állnak rendelkezésre. Ezek közé tartozik a teljes körű gyártói garancia nyolc évre vagy 8000 munkaórára a teljes járműre és az eredeti Fendt-kiegészítőkre. Ez lehetővé teszi a teljes költségkontrolt és a tervezési biztonságot.

Forrás: Fendt, Axiál Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Nagy tömeghez extratartós gumiabroncsot

2024. december 16. 16:10

Legelőször az Alliance VF750/50R26, VF650/65R38 és VF620/70R46 méretek lesznek azonnali hatállyal elérhetők.

Terepre tervezve: újdonság érkezett a John Deere-től

2024. december 12. 16:10

Számos feladat végrehajtása hatékonyabbá válik az új Gator XUV 875M géppel, amely mostantól nagyobb rakodókapacitást, több kényelmet kínál.

Jön az AGROmashEXPO 2025!

2024. december 12. 12:40

2025-ben ismét megnyitja kapuit hazánk legjelentősebb mezőgazdasági eseménye, a 43. AGROmashEXPO kiállítás és vásár.

Megújult szervizháttér az AGRI CS Magyarországnál

2024. december 11. 10:40

A Case IH kizárólagos magyar márkakereskedőjeként az AGRI CS Magyarország Kft. számos jelentős átalakulással fut neki 2025-nek.

Beelőzött a Fendt a hazai traktorpiacon, a John Deere most harmadik

2020. február 4. 10:33

Az év első hónapjában a Fendt nyerte a traktorpiacot, pedig tavaly egész évben a John Deere állt az élen. Az amerikai márka most csupán a harmadik helyre futott be, be ugyanis az ezüstérmet a New Holland szerezte meg.

A CASE IH Maxxum 145 Activedrive 8 az Év Traktora 2019-ben

2018. november 8. 08:59

A bolognai EIMA-n derült ki, melyik erőgép viselheti egy évig a rangos elismerést jelentő címet. A CASE IH egy másik kategóriában is jeleskedett!

FARM MACHINE 2022 - Az év mezőgépe 10.

2022. április 23. 12:03

Az a tény, hogy ez az erős gumihevederes traktor győzött, azt mutatja, hogy a résztvevők az intelligens technológiára és a lenyűgöző vonóerőre összpontosítottak.

Fendt Momentum - az okos vetőgép

2019. június 17. 10:50

A Fendt gyártmány-portfóliója kiegészült a Momentum vetőgéppel, amely jelenleg még csak Braziliában kapható.