30℃ 16℃
június 1. Tünde, Jusztinusz
Gépészet
Fizetett tartalom

Nemzetközi Kubota Konferencia Magyarországon

Agrofórum Online

A Kubota márkanév világszerte ismert, és elismert. Japánból indult, immáron több mint 130 évvel ezelőtt, de mára már minden kontinensen megtalálható. Mindenhol a japán technológiát, minőséget és megbízhatóságot képviseli a mezőgazdaság és építőipari gépekben, valamint a csőhálózatokban és víztisztító berendezésekben is.

2021 novemberében – a pandémia óta először – megrendezésre került az éves közép-európai Kubota márkakereskedők találkozója, és a Két-KATA Kft-t érte az a megtiszteltetés, hogy helyet adhatott a konferenciának. A találkozó célja, hogy erősítse a nemzetközi kapcsolatokat, és a kereskedők közötti összefogást.

A Két-KATA Kft. vadonatúj dányi telephelyén látta vendégül Közép-Európa számos márkakereskedésének küldöttségét, valamint a Kubota európai vezetőit. A vendégeket Szira Krisztián, a cég kereskedelmi koordinátora köszöntötte, valamint mutatta be számukra az új építésű szervizműhely és irodakomplexumot.  

Magyarországon is egyre népszerűbb a Kubota márka. A Két-KATA Kft. jelentős piaci növekedést és fejlesztéseket hajtott végre az elmúlt években, ezért is kapott lehetőséget ezen – a márka számára kiemelkedő fontossággal bíró – konferencia megrendezésére. A találkozón számos előadó is felszólalt, köztük a Kubota európai regionális igazgatója Maciej Rujner úr is. A témák között szerepelt a márka jövőbeni európai és globális terveinek és célkitűzéseinek előrevetítése, valamint az eddigi közép-európai és magyarországi eredmények összefoglalása.

A Két-KATA Kft. elismerésben részesült a fáradhatatlan munkájáért és a Kubota márka magas szintű háttértámogatásáért. Rujner úr biztosította a jelenlévőket, hogy a szállítási és logisztikai nehézségek ellenére a Kubota európai részlegei a jövőben is azon dolgoznak, hogy a legmagasabb minőségű traktorokat és szervizszolgáltatást nyújtsák minden ügyfelüknek és megtesznek mindent a fokozott igények belátható időn belüli maradéktalan teljesítéséért. Egyben megerősítette a résztvevőket a tartós és hosszú távú együttműködésről. Kiemelte a Kubota mezőgazdasági traktorokra biztosított 5 éves garancia üzenetét és fontosságát, valamint a kelet-európai mezőgazdasági ügyfelek kimagasló újravásárlási igényét és hajlandóságát.

A Két-KATA Kft. természetesen gondoskodott arról is, hogy a vendégek megismerjék az igazi magyar vendégszeretetet. A nap végén ajándékcsomagokkal távozhattak a vendégek, melyek országszerte híres borokat, kolbászt, és egyéb apróbb hungarikumokat tartalmaztak.

További információk: http://www.kubota-traktorok.hu/

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Hatékony-e a drónos permetezés? + videó

2025. június 1. 12:10

A drónok mezőgazdasági alkalmazása számos kérdést vet fel, vannak akik szkeptikusak. Riportunkban a technológiáról szólnak a szakértők.

Precizitás, hatékonyság, Kubota: előtérben az XTA 2420 ültetvény permetező

2025. május 31. 10:10

A Kubota XTA 2420 új szintre emeli az ültetvények növényvédelmét – kompromisszumok nélkül, precízen és környezetkímélően.

Massey Ferguson RB 4160 V Xtra prémium minőségű változókamrás körbálázók készletről szezonra!

2025. május 30. 06:40

A Massey Ferguson nemcsak erő- és betakarítógépeket gyárt, hanem kimagasló minőségű és használati értékű körbálázókat is.

ISOBUS alapú dinamikus művelőút-kialakítás

2025. május 26. 14:10

ISOBUS-alapú művelőút-kialakítással és iPad-vezérléssel még pontosabb és gyorsabb lett a Väderstad vetőgépek működése.

Biogazdaság az eldobható világ ellen - Kubota gépek a Virágoskút Biogazdaságban

2018. május 11. 09:42

„A vásárlás előtt persze más lehetőségeket is számba vettünk, de a Kubota japán motorja legendásan jól bírja, így maradtunk ennél.”

Kubota® M5002 – Az okos, rámenős traktor

2024. március 30. 16:10

A Kubota® M5002 kategóriájában az okos, rámenős – egy rendkívül jól kormányozható professzionális traktor, amely bizonyítja, hogy az igazi kiválóság belülről fakad. Erőteljes motor, kiváló váltó, nagy hasmagasság és kivételesen egyszerű irányítás jellemzi.

Traktor kellene! De milyen?

2020. december 14. 09:56

A Két-KATA Kft. videósorozatának következő epizódjában az érdeklődők ügyfélvéleményeket láthatnak.

Gépinfo Videó

Kubota M6002 széria – a gazdák elvárásai alapján tervezve

2024. szeptember 7. 12:10

Az M6002 motorháztetője alatt a mezőgazdasági piac legerősebb 4 hengeres, Stage V besorolású motorja rejlik.