Gépészet

Nyers erő a mohácsi talajon – STEYR, Lemken és Sumo gépek a Magtár Kft. bemutatóján

Agrofórum Online

Mohácson, egészen pontosan Szabadságpusztán, a Spiel-Mix Kft. telephelyén gyűltek össze a gazdálkodók augusztus elején, hogy részt vegyenek a Magtár Kft. szántóföldi gépbemutatóján. A szakmai rendezvényen a Lemken munkagépei mellett egy SUMO kombinált eszközt és a STEYR erőgépek zászlóshajóját mutatták be az érdeklődőknek. A helyszínről az Agrofórum élő Facebook bejelentkezésben is tudósított, amely során Pillmann Péter, a Magtár Kft. termékfelelőse és Szrnka Péter, a Lemken Hungária Kft. értékesítési vezetője válaszolt kérdéseimre.

Képgaléria a Magtár Kft. gépbemutatójáról >>>

A legnagyobb és legerősebb STEYR

A Magtár Kft. 2016 decemberében állapodott meg a CNH csoporttal, hogy januártól hivatalos magyarországi képviselőként forgalmazhatja a STEYR erőgépeket a hazai gazdálkodók számára. Az első bemutatkozás nem is váratott sokat magára, hiszen az AGROmashEXPO-ra már a teljes palettát összesen öt típust állítottak ki. Szabadságpusztán azonban nem csak álló helyzetben lehetett megtekinteni az osztrák traktormárkát, hiszen a gyártó zászlóhajója, a 313 LE maximális teljesítmény leadására képes, kompakt, nagyméretű Terrus CVT 6300 a gyakorlatban is megmutathatta, mit is tud.

„Ez a legnagyobb testű és legnagyobb teljesítményű traktorunk, amely természetesen fokozatmentes váltóval szerelt. A STEYR 160 LE fölött kizárólag ezekkel a CVT hajtóművekkel kínálja a gépeket, ami nem véletlen, hiszen ebben látják a traktortechnika jövőjét. Ez ugyan valamivel nagyobb bekerülési költséget jelent a vásárlásnál, az üzemeltetés során azonban számos előnyt hordoz. Gondolhatunk például a fogyasztás jelentős csökkenésére. A CVT hajtómű teljesítmény-elágaztatásos elven működik, tehát van egy hidrosztatikus és van egy mechanikus ág. Ami viszont különlegesség, hogy a teljes sebességtartomány négy fokozatra van felosztva, amelyek valójában mechanikus fokozatok. Ezt duplakuplungos tengelykapcsoló működteti, ami azt jelenti, hogy 0-tól a végsebességig 4 munkaponton van 100%-os mechanikus hajtás. Ez kiváló hatásfokot és nagy teherbírást eredményez” – mutatta be a traktor egyik előnyét Pillmann Péter.


STEYR Terrus CVT 6300 traktor

Maximális kényelem, maximális kilátás

A fogyasztás, a környezetvédelmi szempontok, a teljesítmény és a megbízhatóság mellett napjainkban a traktorválasztás során a kényelem is nagyon fontos szempont, így nem meglepő, hogy a STEYR Terrus CVT 6300 erőgépben is minden a helyén van.

„A nagy traktor, a nagy teljesítmény mellé a kényelmi szintet is emelnünk kell, hiszen a gépkezelők a fülkében töltik munkaidejük jelentős részét. A rendezvényünkön bemutatott felszereltség még egy viszonylag szerényebb változat, hiszen a traktorhoz rendelhető a Grammer Maximo Evolution üléscsaládja is bőrhuzattal, fűthető vezetőüléssel. Ezt leszámítva azonban minden megtalálható a kabinban, ami egy mai modern traktortól elvárható. Mindent látunk, nagyon jó a kilátás előre és hátra is. Nincsen klasszikus műszerfal a kormánynál, az oszlopról olvashatjuk le az információkat, illetve az S-TECH 700 ISOBUS-os kijelző mutat meg minden üzemi paramétert. A traktor vezérlése 95%-ban a jobb kéznél elhelyezkedő karfáról elvégezhető. Ezen találunk egy krómozott menetvezérlő kart is, amivel a hajtómű és a motor összehangolását is el tudjuk végezni, de az előre beprogramozott táblavégi fordulót is innen lehet szabályozni. A traktorhoz automata klíma jár, és a LED munkalámpákat is belülről vezérelhetjük, ahogy az elektromosan állítható és fűthető visszapillantó tükröket is. Emellett a telefon kihangosítására alkalmas rádió is megtalálható a fülkében.”


Pillmann Péter

Erős, mint egy birkózó

A gépbemutató során a Terrus mögött egy SUMO Trio 3 munkagépet láthattak az érdeklődők (1. kép). Az Angliában fejlesztett és gyártott termék neve valójában nem áll kapcsolatban sem a japán kultúrával, sem a küzdősporttal. Mindössze arról van szó, hogy egy rendkívül tehetséges lakatos áll a SUMO márka mögött, akinek termete miatt ez a beceneve. A nehéz brit körülmények közé megalkotott, robusztus felépítésű gép üzemeltetéséhez természetesen nagy teljesítményű erőgépre van szükség, a STEYR pedig maradéktalanul meg is oldotta a feladatot a gépbemutatón.

„A Trio 3 elnevezés azt jelenti, hogy az eszköz három művelőegységből áll. A maximum 40 cm mélyen dolgozó szárnyas kések segítségével elvégezhető a középmély lazítás, ami után a két sorban elhelyezkedő csipkés tárcsák 10 cm mélységben aprítják és keverik a talajt – egészen a magágy-minőségig. Az eszköz végén pedig egy nehéz tömörítő záróhenger található, amellyel olyan felszínt lehet kialakítani, ami akadályozza a párolgást” – tudtam meg Pillmann Pétertől.


STEYR Terrus CVT 6300 traktor a SUMO Trio 3 munkagéppel

A Magtár Kft. természetesen egyéb termékeket is kínál a SUMO palettájáról, amelyek kiegészítik a Lemken portfólióját. Ilyen például a tárcsák nélkül is kapható középmély lazító záróhengerrel. De létezik a SUMO gépek Quatro típusa is, ami a Trióhoz nagyon hasonló felépítésű, ám a lazítókések előtt egy plusz tárcsasorral indít. Ezt azokra a területekre ajánlják, ahol jelentős a szármaradvány. Különleges termék még a gyártó direktvetőgépe, illetve egy sávos művelési rendszerben alkalmazható vetőgép is elérhető a Magtár Kft. SUMO kínálatában.

Intenzív munka, átgondolt fejlesztés

A Lemken Hungára Kft. számos talajművelő eszközt mutatott be a gazdálkodóknak Szabadságpusztán, amik közül kiemelkedett a Rubin 12 rövidtárcsa (2. kép). „Ez a gép a Lemken rövidtárcsa-programjának legnagyobb lappal szerelt változata: az átmérő 736 mm. A futóművet a gyártó a vázba integrálta, a gép munkamélysége 10 cm-től egészen 25 cm-ig változtatható. A Rubin nagy erőssége a gép hátulján található nehéz tandemhenger, amelyet ingarendszerrel szereltek az eszközre. Ennek köszönhetően precíz a talajkövetés még nagy munkaszélesség esetében is” – mutatta be a rövidtárcsát Szrnka Péter, a Lemken Hungária Kft. értékesítési vezetője.


Szrnka Péter

A szakember a bemutató során azt is kiemelte, hogy a talajáram irányítását a tárcsán belül a rögterelő és a fésűs pálcasorokkal oldották meg. Ennek is köszönhető, hogy a gép olyan egyenletes talajfelszínt hagy maga után, amit akár vetőágyként is lehet használni. „Így még direktvetőgép nélkül is dolgozhatunk a területen, amivel menetszámot tudunk csökkenteni. Ez pedig időt és pénzt takarít meg a termelőknek” – fogalmazott a szakember.

„A Lemken rövidtárcsáinak egyik fontos ismérve a tárcsalapok kialakítása, és elhelyezése. Azok ugyanis menetirány szerint és felülről nézve is meg vannak döntve. Ennek a kialakításnak köszönhetően gyakorlatilag a tárcsalapok alávágnak a talajnak, ami nagyon intenzív keverő hatást eredményez. Ráadásul ennek köszönhetően a lapok nem bunkósra kopnak, hanem mindig egy éles részt képeznek a széleken” – tudtam meg Szrnka Pétertől.


Lemken Rubin 12 rövidtárcsa munka közben

(Gribek Dániel – Agrofórum Online)

Nézze vissza élő bejelentkezésünket a Magtár Kft. szántóföldi bemutatójáról Facebook oldalunkon!

 

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Aprítás, zúzás vagy talajkopírozás? A Müthing mulcsozói előtt nincs lehetetlen feladat

2025. december 19. 13:10

Méhlegelők, lucernatáblák, zöldugar szegélyek karbantartására egyaránt alkalmasak a Müthing profi kivitelű, elérhető árú szárzúzói.

Kverneland: innovációk, amelyek új korszakot nyitnak a professzionális mezőgazdaságban

2025. december 17. 14:10

A Kverneland idei újdonságai a műtrágyaszórástól a vetésen át a permetezésig minden területen új mércét állítanak: nagyobb precizitás, kisebb környezeti terhelés.

Fliegl SteerX – a fordulékonyság új dimenziója

2025. december 17. 09:10

Az új, elektronikus SteerX kényszerkormányzás kitágítja a tengelykormányzás határait, mivel a rendszernek már nincs szüksége mechanikus kapcsolatra a vontató és vontatmány között.

Magágyat készít, szántást munkál el, bokrosít: Földmester kompaktor

2025. december 16. 13:10

Bár a forgatásos talajművelést egyre gyakrabban kerülik a magyar gazdák is, néha szükség lehet a szántás elmunkálására, de a Güttler Földmester kompaktor emellett magágykészítésre, sőt bokrosító hengerezésre is alkalmas.

CASE IH traktorok lepték el a békéscsabai repülőteret

2018. június 25. 12:03

2018-ban is nagy érdeklődés kísérte az Agro-Békés Kft. nyílt napját a békéscsabai repülőtéren. A munkagépek mellett természetesen a CASE IH traktorok és kombájnok álltak a középpontban.

Gépészet Képgaléria Videó

Növeli a Kubota a nagy traktor üzletágát Észak-Amerikában

2019. március 18. 16:05

A Kubota Corporation egy egyedi megállapodást kötött az észak-amerikai Buhler Industries Inc.-el, a Versatile traktorok gyártójával, annak érdekében, hogy bővítse traktorainak palettáját.

Egyetlen gépkezelő, két dolgozó traktor? - Új, intelligens technológia a ZF és a Lindner összefogásából

2018. július 25. 13:44

A ZF olyan intelligens technológiát fejlesztett ki, amely képessé teszi a traktort az ismétlődő műveletek “megtanulására” és kezelő nélküli végrehajtására.

Gépészet Videó

Mindenkit lenyűgözött a Steyr újjáélesztett, legendás traktorsorozata

2023. december 19. 16:10

A Steyr Plus traktorok a közelmúltban kerültek piacra, és agresszív, vonzó megjelenésükkel rögtön meghódították a gazdák szívét. Most egy formatervezési díjat is bezsebeltek.