8℃ -1℃
március 3. Kornélia, Kunigunda, Frigyes
Gépészet

Részleges terminálás is végezhető a Busa forgókapájával

Busa Bt.

Hogyan lehet összehozni a gazdaságosságot és a zöld irányzatokat ültetvényekben? Támogatások nyomorítása nélkül is lehet talajt javítani, szén-dioxidot kötni, biodiverzitást építeni ipari termelés mellett?

Az ültetvények sorközének zöldítése jó, de nem egyszerű feladat. De kiszárítja a talajt – vágja rá mindenki egyből, egyre több gazda viszont azt mondja, hogy a Busa forgókapájával mégiscsak lehet kecskénk is és káposztánk is.

A talajtakarás jó. Gyakorlati tapasztalat: egymás melletti domboldalban lévő két szőlő, az egyikben a sorok felváltva kaszálva és művelve, a másikban vastag takarónövény-takarás. A kaszált ugyan jól járható és talán az eső sem mossa le, de a kaszált szénát a szél másnapra elviszi, marad a csupasz felszín kérgesre száradva, benne a vágott fűszálakon párolog a víz, olyan, mint a beton.

Száraz rögök, puha föld

A műveltnek ugyan legalább szerkezete van, de a rögök szárazak, kemények, ha jön egy eső, lecsúszik a domboldal, sarasan járhatatlan. Mellette a bio táblában a növénytakaró alatt nyirkos, puha a föld, kézzel bele lehet ásni.

A takarónövény zárt tömegében bent ragadó nedves levegő nem engedi kiszáradni a talajt, árnyékolja, hűti azt. A gyökerei beszövik a talajt, és mint tudjuk, a gyökerek éltetik a talaj ökoszisztémát, mely ökoszisztéma cserébe feltárja a tápanyagot és a növényekhez szállítja.

Ez az alapja a növénytársításoknak, az ozmózisnál egy nagyságrenddel hatékonyabb és harmonikus táplálást eredményez. Nem mellesleg, az emberiség szén-dioxid kibocsájtási problémájára is megoldás, mert a takarónövények a szervezetük felépítéséhez a levegőből veszik a szenet, aminek egy részét gyökérnedvekként a talajba juttatják, ez igazából a talajjavítás alapja.

Ezzel akkor van baj, ha a takarónövényünk elvadul. A túl nagy növényállomány már gombás fertőzések forrása, kártevők otthona lehet, elveszi a főnövény életterét, befojtja azt.

Kevésbé agresszíven

Első nekifutásra a Busa forgókapás gyomirtóját bio gazdák használták, megnövesztették a takarónövényt, majd gyorsan és hatékonyan kiirtották. Az állítható rotor szögét növelve egyre agresszívebb a gép. Addig növelték a szöget, amíg teljesen ki nem vágott mindent.

Ez után jött az ötlet, hogy így még mindig csak ciklikus a dolog. Ha a Busa állítható forgókapájának szögét visszább vesszük, elérhető részleges terminálás.

Ez azt jelenti, hogy a takarónövények 20-40%-a csak megsérül, le van zúzva, de a gyökérzete életben van. Egyrészt megmarad a gyökérfolytonosság, megmarad a rizoszféra ökoszisztémája, másfelől a felszínen maradt rész összefogja a felszíni mulcsot, meggátolva az eróziót. A sérült növényeknek belekerül jó pár hetébe, hogy újra burjánzanak, ilyen módon szabályozható az állomány, folyamatos a takarás.

De hol itt a gazdaságosság? Az ilyen formájú bio művelés vegyszertakarékos. Nedvességtakarékos, ami terméstöbbletet eredményez. Az egészségesebb talaj egészségesebb növényeket és termést hoz.

Ugyan a piaci igény hullámzik, de a bio termékek mindig értékesebbek. Ha pedig más „kapálással” vetjük össze, a nagy sebessége és nagy hatékonysága kevesebb munkaidőt, kevesebb élőmunkát jelent, ami szintén mérhető gazdasági előny.

További érdekességekért lapozza fel az Agrofórum Szőlészet, borászat különszámát.

KATTINTSON!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A Vredestein Traxion abroncsokat választották a 6-os sorozatú DEUTZ-FAHR traktorokhoz

2025. február 28. 17:10

A gumiabroncsok a Powershift, RC-shift és TTV sebességváltóval felszerelt, 160 és 230 lóerő közötti teljesítményű 6-os sorozatú modellekhez lesznek rendelhetők.

Hatékony gyomirtás az AMAZONE Venterra 1K géppel

2025. február 27. 14:40

A könnyű, mindenre alkalmas gépet a kisebb gazdaságok szerkezetéhez és legalább 60 LE traktorokteljesítményéhez tervezték.

Hatékony megoldások a növényvédelemben az Agrotec Magyarország Kft.-vel

2025. február 27. 11:10

Az Agrotec Magyarország Kft. által forgalmazott HARDI permetezőgépek innovatív megoldásokat kínálnak minden gazdálkodó számára.

Kertészeti pályázatra készen! – Massey Ferguson traktorkínálat a 2025-ös „kertgépes” kiíráshoz

2025. február 21. 11:10

A Massey Fergusonnál a kertészeti géptámogatásban több tucat erőgépverzió közül választhat 50-től egészen 85 kW-ig.

Az új talajművelési technológiák nem helyezik hatályon kívül a MAGÁGYKÉSZÍTÉST ősszel sem!

2020. szeptember 18. 08:45

Őszi vetések során sokszor – leginkább költségtakarékosság szempontjából – több technológiai lépést is kihagyunk, mondván, kikel az úgy is. Ez igaz is lehet, ha az időjárás is a segítségünkre van.

BUSA forgókapák Európában

2022. január 17. 12:32

A forgókapák kései prémium minőségű speciális rugóacélból készülnek, és a speciális kovácsolás technikának köszönhetően erősek, szívósak ugyanakkor rendkívül kopásállók.

Furcsa gép született mechanikai gyomirtásra, látni kell munka közben is

2024. augusztus 9. 16:10

A forgókapák igény esetén 20 cm-re kiemelhetők, ebben az esetben egy szárnyas kapákkal dolgozó, normál sorközművelőt kapunk.

Magyar munkagép-újdonság segíti az erdők fenntarthatóságát

2025. február 7. 13:10

A talajművelő gép az erdészetben alkalmazott hagyományos talajművelési módszerekhez képest gyorsabb, nedvességtakarékosabb megoldást kínál.