Gépészet
Gépészet

Wirax, ahol A-tól Z-ig minden kapható

Wirax, ahol A-tól Z-ig minden kapható

Agrofórum Online

A legkisebb csavartól a legnagyobb traktorig, a talajművelő gépek teljes választékán át a permetező rendszerek és eszközök bőséges kínálata mellett pótkocsik és alkatrészek, ráadásul egy helyen. Érkezzen a legváratlanabb vagy a legfurcsább eszközre vonatkozó kívánság, a Wirax munkatársai nem ismerik a lehetetlen fogalmát, bármit azonnal vagy rövid határidővel beszerzik, és az ország bármely területére díjmentesen leszállítják. Érthető, hogy az érdeklődők ennek megfelelően a legszélesebb körből keresik fel őket telephelyeiken.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő kocsordi, valamint a Pest megyében található alsónémedi Wirax telephelyeken a hatékony munkavégzést biztosító, professzionális mezőgazdasági munkaeszközök és alkatrészek széles választéka vár a látogatóra. Ezekből a termékekből mutattak ízelítőt a cég munkatársai az AGROmashEXPO és AgrárgépShow idején berendezett, forgalmas standjukon.

„Az idei vásár mindenképp erősebb volt a megszokottnál, több volt az érdeklődő, és mi is több új terméket hoztunk magunkkal” – osztja meg benyomásait a cég képviseletében Tóth Zoltán. „Leginkább a szántóföldi permetezőgépeket, a rövidtárcsákat és az aprómag vetőgépeket, azok közül is az SR300-as típusút keresik.”

Az SR típusú  tárcsás és csoroszlyás aprómag vetőgépek több méretben (2,5 m, 3 m, 3,5 m, 4 m munkaszélességben) érhetők el, kedvező áron, garanciával, házhoz szállítva.

„A rövidtárcsák is többfajta méretben találhatók meg, másfél méterestől egészen a 6 méteresekig, vannak fix vázasok, összecsukhatók, vontatottak (1,5 m, 2 m, 3 m, 4 m, 5 m, 6 m) többfajta felszereltségben, változtatható lapmérettel és törőhengerrel.”

A függesztett „V” és „XT tárcsák (WF-V 460X510X560 mm méretű tárcsalap 1,6 m, 1,8 m, 2 m, 2,3 m, 2,5 m és 2,7 m kivitelben, rögtörővel) 100X100X5 zártszelvényből készült vázzal és gerendázattal készültek, 30,5X30,5 tengellyel, ST-491 tárcsacsapággyal rendelkeznek, és állítható húzórésszel, kereszthúzóval, sárpucolóval szereltek.

A vontatott WFFT-V, és WKK-V tárcsalapok mérete 510X560X460 mm, melyek 3,2 m és 2,8 m változatban is elérhetők. A váz és gerendázat szintén 100X100X5 zártszelvényből készült, sárpucolóval, állítható húzórésszel, kereszthúzóval, alapból 30,5X30,5 tengellyel, valamint ST-491 tárcsacsapággyal szerelve.

A „V” vontatott tárcsás boronák 50-105 LE traktorokhoz 2,6 (560 mm-es tárcsalevéllel, 2X12 levéllel), 2,8 (560 mm-es tárcsalevéllel, 2X13 levéllel), 3 (560 mm-es tárcsalevéllel, 2X14 levéllel), 3,2 (560 mm-es tárcsalevéllel, 2×15 levéllel), 3,45 (560 mm-es tárcsalevéllel, 2×16 levéllel) kivitelben, két sor rögtörővel találhatók.

A vontatott XT tárcsák 460 mm tárcsalappal, szögvas vázzal, 30X30 tárcsa tengellyel, 17 cm távtartóval, 6, 7, 8 és 9 lapos kivitelben érhetők el.

Az „XT” vontatott tárcsás boronák 50-105 LE traktorokhoz 2,9 (560 mm-es tárcsalevéllel, 4X6 levéllel), 3,3 (560 mm-es tárcsalevéllel, 4X7 levéllel), 3,8 (560 mm-es tárcsalevéllel, 4X8 levéllel), 4,3 (560 mm-es tárcsalevéllel, 4X9 levéllel), 4.7 (560 mm-es tárcsalevéllel, 4×10 levéllel), 4.7 (560 mm-es tárcsalevéllel, 4×10 levél hidraulikus felcsukással), 5,5 (560 mm-es tárcsalevéllel, 4X12 levél hidraulikus felcsukással), 6,0 (560 mm-es tárcsalevéllel, 4X13 levél, hidraulikus felcsukással) és 6,4 (560 mm-es tárcsalevéllel 4X14 levél hidraulikus felcsukással) m-es kivitelben választhatók.

„A nálunk lévő függesztett és vonatott szántóföldi permetezők a mostani követelményeknek megfelelők, lengyel és olasz szivattyúval szereltek, változatos keret- és tartálymérettel rendelkeznek” – magyarázta Tóth Zoltán.

A Wirax kínálatában a G-Jet szántóföldi permetezők mellett a 200/6 függesztett szántóföldi permetező 6 m-es kerettel, triplex szórófejjel, csörlős magasság állítással, kardánnal, házhoz szállítva érhető el. A 400/12 függesztett szántóföldi permetező 12 m-es kerettel, triplex szórófejjel, csörlős magasság állítással, kéz- és kimosó tartállyal, MRX kerettel, kardánnal, házhoz szállítva, MGI vizsgával férhető hozzá. A 600/12 függesztett szántóföldi permetező pedig 12 m-es kerettel, triplex szórófejjel, csörlős magasság állítással, MRX kerettel, kéz és kimosó tartállyal, kardánnal, házhoz szállítva, MGI vizsgával. Opcióban 15 m-es kerettel, olasz (Annovi ReverberI AR 135 BP) szivattyúval választható.

A Wirax-Hungária Kft. hat éve szolgálja ki a hobbi- és őstermelők kívánságai mellett a kis- és nagykereskedők, viszonteladók és élelmiszeripari termelők mezőgazdasági munkaeszköz- és alkatrészigényeit, a legújabb, magas minőségi termékektől a kedvezőbb árú használt eszközökig, amivel pedig pillanatnyilag nem rendelkeznek készleten, azt akár másnapra beszerzik. Vagyis nyugodtan állítható, hogy náluk A-Z-ig csakugyan minden kapható, a legkisebb csavartól a legnagyobb erőgépig.

(Csomós Éva – Agrofórum Online – Fotók: Gribek Tímea)

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Szenzorok a kardántengelyek hosszabb élettartamáért

2024. március 28. 13:10

Ahhoz, hogy kardántengelyünk optimális minőségben, biztonsággal használható legyen a megadott élettartamának megfelelően, a karbantartási feladatok elvégzése, illetve az esetleges felújítási munkák ellátása elengedhetetlen.

Gyakorlati tapasztalatokkal bizonyítja a Precea szemenkénti vetőgép „rátermettségét” az Amazone

2024. március 21. 09:10

Egyedi módját választotta a német Amazone a Precea szemenkénti vetőgép reklámozásának. Spanyolországtól Kazahsztánig gazdákat kértek fel arra, hogy ismertessék a gyakorlatban szerzett tapasztalataikat.

Rugalmasan használható robot mutatkozott be egy egyhektáros tesztparcellán

2024. március 19. 11:10

 Az UNL növénykutatói és biotechnológiai mérnökei által kifejlesztett Flex-Ro, a legújabb autonóm robot egy egyhektáros tesztparcellán mutatta meg, mit tud.

Extrém rendfelszedési kapacitás a John Deere V451R sorozatú körbálázóktól

2024. március 16. 12:10

A John Deere a szálastakarmány-betakarítás területén is mindig arra törekedett a fejlesztései során, hogy minden gazdaság számára a méretéhez és technológiájához leginkább igazodó, ideális bálázógépet alkosson.

AGROmashEXPO 2017 - Géptippek, ha a talajművelés újdonságaival ismerkedne meg

2017. január 23. 13:06

A héten kezdődő agrárkiállítás bőséges talajművelő gépválasztékából mutatunk be néhányat.