Gyomirtás
Fizetett tartalom

Rajt-cél győzelem kalászosban

Syngenta Kft.

Az őszi gyomirtás mint gyomirtási technológia szépen terjed a kalászosokban. Az ország nyugati, csapadékosabb, illetve egyszikűekkel „tradicionálisan” fertőzött vidékein évtizedek óta alkalmazott technológia, de az elmúlt évek változó körülményei miatt egyre több gazda próbálja ki az ország más részein is, illetve sokan fontolgatják, hogy a jó tapasztalatokból tanulva beépítik üzemi technológiáikba.

Mikor érdemes őszi gyomirtást alkalmazni kalászosban?

Az őszi gyomirtásnak számos előnye van, két fontos elemet emelnék ki:

  • egyszikűvel fertőzött a területünk
  • szőnyeggyomok fordulnak elő a területen

Az egyszikűekről: a kalászosok gyomflórája napjainkban jelentős változáson megy keresztül, az egyszikűek fertőzése ugrásszerűen megnőtt, az egyre korábbra húzódó vetésidő, az alacsony tőszám, a hektikus időjárás, a télen át csírázó gyomnövények, egyes fajok megváltozott gyomirtó szer érzékenysége új kihívást jelentenek a gyomirtás tervezésében. Ma már nem csak a klasszikus nagy széltippan megjelenése jellemző, hanem más egyszikűek is komoly kihívást okoznak, mint a parlagi ecsetpázsit, perje-félék. Az egyszikűekkel fertőzött táblákon elengedhetetlen az őszi gyomirtás.

A szőnyeggyomokról: a jellemzően tél végén, nagyon kora tavasszal károsító kétszikűek ellen, mint a tyúkhúr, árvacsalán, árvácska, veronika-félék ellen tavasszal már nem tudunk érdemben védekezni, erős fertőzés esetén megnehezítik a kalászos bokrosodását, fogékonyabbá válik az állomány a betegségekre, csökkentik a termést. A felsorolt apró termetű, de nagy egyedszámuknál fogva komoly kárt okozó gyomnövények ellen a leghasznosabb, ha ősszel beavatkozunk egy hosszú hatástartamú készítménnyel.

Kezeletlen terület

Mit nyerünk, ha ősszel gyomirtjuk a kalászosokat?

  • Korai gyomkikapcsolás, zavartalan kezdeti fejlődés, jobb bokrosodás, biztonságosabb áttelelés, jobb kondícióban jön ki a télből az állomány ezáltal a stresszt jobban tűri.
  • Tavaszi munkacsúcs, elsodródás, érzékeny szomszédos kultúra, pl. napraforgó fitotoxicitás, körülményes permetezési sorrend tervezésének elkerülése.
  • Rezisztencia megelőzése.
  • Valódi, hosszú tartamhatással rendelkező készítmény esetében teljes tenyészidőszakra gyommentes terület, a tarló tisztasága is mutatja a sikeres gyomirtást. Ezáltal csökken a területünk gyommagkészlete, a következő években könnyebb dolgunk lesz.
  • Termésmentés. A jónak tűnő tavaszi gyomirtási eredmény ellenére lehet, hogy bizonyos gyomfajok már elvittek 1 tonna termést.
Box-R Pack kezelt 2021. április, Pest megye

Mire van szükségünk?

Kell egy olyan gyomirtó készítmény, amely megoldást nyújt az egyszikűek ellen, új, még nem nagy területen használthatóanyagának köszönhetően megtöri a rezisztencia kialakulását, és hosszú tartamhatással rendelkezik a télen át csírázó fajok ellen. Egy ilyen készítmény segíti a kalászos bokrosodását, erős télbe indulását, ha gyommentes közegben telel a búza és az árpa, jobb a télállósága, kedvezőbb a tavaszi megindulása, jobb a betegségellenállósága, nagyobb a termés.

Box-R Pack kiváló gyomirtó hatás 2020., Pest megye

A megoldás:

A Syngenta őszi kalászos gyomirtó szer csomagja a Box-R Pack pontosan megfelelő erre a feladatra.

A Box-R Pack 5 ha-os csomag (15 l Boxer + 250 g Alliance 660 WG) kitűnő kombináció a kalászosok őszi gyomirtására, széles spektrumának köszönhetően megoldást nyújt a legfontosabb gyomnövények ellen, szelektív, korai gyomkikapcsolást biztosít, kitűnő a tartamhatása, nincs utóvetemény korlátozás, ezáltal jól kezelhető a vetésváltás.

 Őszi búza és őszi árpa kultúrában használható, dózis: 3,0 l/ha Boxer +50 g/ha Alliance

Javasolt kijuttatási időpont: őszi korai posztemergensen, a kalászos kultúrnövény 3 leveles állapotában, a gyomnövények minél kisebb fejlettségénél. Egyes gyomfajok, például a parlagi ecsetpázsit érzékenyebbek kelésük előtt a készítményre.

A Box-R Pack használatával megakadályozhatjuk, hogy felszaporodjanak az egyszikúek a területünkön, kedvező hektárköltségével gazdaságosan beilleszhető a kalászosok termesztéstechnológiájába.

Őszi gyomirtással sikeres rajt után győztesként érkezhet célba. Próbálja ki Ön is bizalommal ezt a megbízható készítményt idén ősszel a kalászosa gyomirtására!

Tóth Csantavéri Szilvia

fejlesztőmérnök
Syngenta Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Ha ezt a sárga virágú gyomot látja, ne várjon az eltávolításával!

2026. szeptember 21. 08:10

A királydinnye ellen nem a kaszálás a legjobb megoldás. Ha már megjelent, a cél az, hogy minél kevesebb termés és mag kerüljön a talajba.

Egyre több helyen bukkan fel a széltippan: ideje védekezni!

2026. szeptember 17. 14:10

Még mindig a nagy széltippan a meghatározó egyszikű gyom az őszi kalászosokban. De mikor a legnagyobb hatékonyságú a kezelés?

A vízért folytatott verseny már a tél előtt eldőlhet

2026. szeptember 16. 11:10

Az aszályok miatt még fontosabbá vált a kalászosok őszi gyomirtása.

Így időzítse a gyomlálást, hogy kevesebb munka legyen vele!

2026. szeptember 12. 07:10

Nem mindegy, mikor kerül elő a kapa vagy a gyomkiszedő. Ami a kézi gyomlásnak kedvez, kapáláskor már hátrány lehet.

Együtt fejlődünk, avagy a Syngenta crop-EX bemutatójának terméseredménye 2023-ban – 1. Tőszámkísérlet

2023. november 9. 12:40

A Syngenta 2023-ban indította el az Együtt fejlődünk kampányát, aminek célja a kukoricában is egy olyan szemlélet kialakítása, amiben közösen Önökkel, termelőkkel gondolkodunk, és fejlesztjük szakmai tudásunkat.

Syngenta a világ élvonalában a kalászos vetőmagban is

2018. július 31. 14:14

A Syngenta elsősorban növényvédelmi termékeiről és napraforgó genetikájáról ismert. Azonban azt kevesen tudják, hogy az elmúlt néhány év során a kalászos genetikában is a világ egyik vezető vállalatává lépett elő.

Eredményes szezon a Syngentával - kimagasló hibridkínálat és modern technológia

2024. augusztus 17. 06:40

A Crop-EX rendezvényeken a gazdák nem klasszikus fajtabemutatót láthattak, hanem a Syngenta 6 tonna programjának tapasztalatain alapuló teljes napraforgó termesztéstechnológiai ajánlást kaptak, hogy a hibridekben rejlő magas genetikai potenciált teljes mértékben kiaknázhassák.

Jallon hibridárpa: a többlettermés idén sem maradt ígéret

2019. július 15. 09:03

A Jallon hibridárpa kedvezőtlen adottságú talajokon is kiváló terméseredményekre képes.