A bogyós gyümölcsök között talán a legkisebb szegmens Magyarországon a köszméte. Már alig találunk ültetvényeket az országban, szinte csak a Hajdúságra korlátozódik a termesztése, gyakorlatilag szervezett felvásárlás sem működik sehol. Hajdúhadház térségében még jónéhány termelő érez kedvet, elhivatottságot és kitartást ezen gyümölcs termesztéséhez.
Már alig találunk ültetvényeket az országban, mára szinte csak a Hajdúságra korlátozódik a termesztése, gyakorlatilag szervezett felvásárlás sem működik sehol. Családi gazdaságunkban, Hajdúhadház térségében állítunk elő köszmétét, ahol még jónéhány termelő érez kedvet, elhivatottságot és kitartást ezen gyümölcs termesztéséhez. A következőkben röviden e gazdák szemszögéből kívánok rövid képet adni a köszmétetermesztés helyzetéről és kilátásairól.
Az első telepítések körülbelül 40 évvel ezelőtt kezdődtek, előtte a köszmétét bokorművelésben termesztették mint kiskerti csemegenövényt. Ekkor vált igazi ipari növénnyé, ekkor csináltak belőle a Pallagi Kutatóintézetben fát (törzses bokrot); a bokorművelés elhagyása és a faművelés kialakítása azért vált szükségessé, mert el kellett emelni a koronát a talajtól abból a célból, hogy rentábilis szintre lehessen csökkenteni a növényvédelmi, valamint a metszési és szedési költségeket. Az első telepítések állami támogatásokkal mentek végbe, ami „természetbeni” támogatás volt, nem pedig pénzügyi, vagyis a telepíteni szándékozó gazdák ingyen megkapták a szaporítóanyagot. Emellé társult egy garantált felvásárlás és egy garantált ár, tehát ez a szervezett rendszer a kis háztáji gazdaságoknak egy olyan kiszámítható jövedelmet ígért, amivel tudtak számolni, tervezni. Ezzel egyidejűleg megkezdődött a tsz-ekben is a nagyobb ültetvények létrehozása. „Hálás” növény volt termelés és munkaszervezési szempontból is, mert a munkacsúcsok jóval korábban voltak, mint az összes többi növénynél, vagyis jól lehetett illeszteni a termelési szerkezetbe, továbbá korán hozott bevételt és jövedelmet. Ráadásul viszonylag szerény igényű növényről van szó, így a rosszabb termőképességű talajokon is alkalmas volt az értékelőállításra.
A piac korábban és most is első helyen Németország volt. Mint több más bogyós esetében is, itt is Lengyelország az elsődleges konkurencia. A piaci igények értelemszerűen az idővel folyamatosan változtak, amihez igyekeztek a köszmétetermesztők alkalmazkodni. Az első telepítések még a ’Grüne Kugel’ fajtával történtek, mely egy apró szemű, kékeszöld gyümölcsszínű, eléggé tüskés, sűrű koronát nevelő, nehezebben művelhető fajta, de azért volt jó, mert a német piac kifejezetten az apró gyümölcsöt igényelte. Napjainkban a ’Pallagi Óriás’ fajtát használjuk elsődlegesen, mely sokkal könnyebben művelhető, lazább koronát nevel, kevésbé tüskés, jobban lehet vele dolgozni, sokkal jobban szedhető a termés, ráadásul jóval nagyobb a gyümölcsméret is.
A felvásárlás is nagy mértékben változott: először még voltak méretkategóriák (1. osztályú, 2. osztályú), de ezt nagyon hamar elhagyták, és minden méretkategóriát egységesen átvettek. Aztán egy olyan osztályozási rendszer következett, melyben a lisztharmatos (amerikai lisztharmattal fertőzött) gyümölcsöket 2. osztályúként vették át. Ez egészen az elmúlt évekig tartott, néhány éve azonban megszűnt. A piac most már csak és kizárólag az 1. osztályú, egészséges, szép gyümölcsöt igényli, ha a gyümölcsön akármilyen forradás, jégverés, lisztharmatfolt vagy más hiba található, akkor nem veszik át, nincs 2. osztály. Tehát, aki csak gyengébb minőségű árut tud előállítani, nem képes a megfelelő növényvédelmet vagy egyéb technológiai elemeket az elvárt szinten biztosítani, annak – a piac követelményei miatt – fel kell hagynia a termesztéssel.
Az ültetvényfejlesztés, művelési rendszer tekintetében az tapasztalható, hogy kb. 20 éve senki nem telepített. Inkább az jellemző, hogy aki még nem „ábrándult ki” ebből a növényből, és még gazdálkodik, a meglévő ültetvényeket próbálja átalakítani, korszerűsíteni. Talán az egész országban nincsen még egy hektáros ültetvény sem, sőt talán az is megkockáztatható, hogy fél hektáros sincs, és azok jó része is belterületeken. Így gyakorlatilag semmilyen közvetlen termelési, illetve beruházási támogatást nem lehet kapni utána, vagyis tisztán a gazdálkodás nyereségéből kell „megélni”. Ráadásul az újabb telepítésekhez, de még a tövek pótlásához is a termelőnek saját magának elő kell állítani a szaporítóanyagot, mert vásárolni érdemben, „nagyobb” tételben nem lehet.
Huzalos–támrendszeres sövény kialakítása a törzses bokrokból
A jelenleg is működő köszméteültetvényekben a bokorművelés már nem jellemző, törzses bokrot (helyi nyelven: fát) nevelnek. A karós művelésről is teljesen átálltak a huzalos–támrendszeres sövény kialakításra. A kis ültetvényméretek miatt (legfeljebb néhány tized hektár) a fejlettebb gépesítés nem jellemző, a huzalos– támrendszeres köszmétében a rotációs kapa és a motoros permetező az alkalmazott gépi technológia. Így viszont a sortávok nagyon lecsökkentek, próbálja mindenki intenzívvé tenni az ültetvényét: a 2 m-es sortávokat elhagyták, inkább már az 1 m-es a jellemző. A cél ezzel, az adott területen minél nagyobb termést előállítása. A tőtáv az első telepítéseknél 60 cm körül alakult, de az idők folyamán ez is változott. Az ültetvények felújításánál most már sokan 20 cm-es tőtávra ültetnek, amit úgy lehet benntartani a térben, hogy a három korona lépcsőzetes elrendezésben helyezkedik el, így szinte egy, közel a földfelszíntől kezdődő sövényt lehet kialakítani. Nagyon intenzív, nagyon jól művelhető rendszer, bár a szedése fárasztóbb, munkaigényesebb, de a plusztermés ezt túlkompenzálja.
1. osztályú, frisspiaci áru
Termesztéstechnológai elemek
A köszméte termesztéstechnológiája mára már jól kiforrott, de kardinális és nehezen megoldható eleme az amerikai lisztharmat elleni védekezés. Egyrészt a költségek oldalán (a szedés és metszés munkabérköltségeit nem számítva) is ez az egyik legnagyobb tétel, másrészt a terméshozamban és -minőségben is ez okozza a legjelentősebb gazdasági kárt. A többi kártevő vagy kórokozó gazdaságilag nem jelentős, szinte eltörpül mellette. A lisztharmat elleni védekezésben elkövetett egy-egy hiba lényegében az egész éves munkát feleslegessé teszi. A legnehezebben leküzdhető problémát ebben a tekintetben a szerhasználat jelenti. Mivel nagyon kicsi szegmensről van szó, szerény az erre a kultúrára engedélyezett készítmények köre. Vannak jó szerek, amivel meg lehet védeni, viszont ezek nem engedélyezettek, ugyanakkor, amelyek engedéllyel rendelkeznek, közel sem elég hatékonyak. Így érdemi és legális megoldás nehezen található, bár az utóbbi 1-2 évben valamit javult a helyzet a szerengedélyezés tekintetében.
Fejlődési lehetőséget jelent és tartalékot képez az ágazatban a tápanyag-utánpótlás fejlesztése és az öntözés. A szakszerű tápanyag-utánpótlás nagyon sok ültetvényben elmarad, a tőkeszegény kistermelők leginkább ezen a műveleten próbálnak spórolni. Egyszerűen nemhogy nem megfelelő a tápanyag-gazdálkodást folytatnak, hanem sok esetben teljesen el is hagyják. Tudják, tisztában vannak vele, hogy ez nagymértékű visszaesést fog okozni a hozamok terén, de mégsem tudnak tenni ellene a tőkehiány miatt. A másik tényező, ami a hatékonyságnövelés fontos tartaléka, az öntözés. Jóllehet ez az ültetvények döntő többségében nem jellemző, pedig ezzel lehetne javítani leginkább, ráadásul jelentős mértékben a jövedelmezőséget.
Alig van egy-két termelő, aki valamilyen módon öntöz, és talán egyetlen termelőről van tudomásunk, akinél fixen kiépített csepegtető öntözés működik. Kísérleti eredmények arra mutatnak rá, hogy az öntözőrendszer kiépítése – megfelelő szintű tápanyag-utánpótlás mellett – már egy év alatt megtérül, még ezeken a mostani nyomott árakon is. Nyilvánvaló azonban, hogy az ilyen plusz beruházásoknak csak olyan gazdaságoknál van realitása, ahol rendelkezésre áll a szükséges tőke. Szám szerint, ők vannak kevesen.
A metszés és a betakarítás műveletetét csak nagy mennyiségű kézi munkaerő igénybevételével lehet elvégezni. A metszést általában a gazda végzi, effektív költségként így ez nem merül fel. A rendkívül kicsi ültetvényméretek miatt ezt a tél folyamán kényelmesen el lehet végezni, de azért folyamatosan munkát ad a gazdáknak. Ha ezt a munkát költségként felszámolnánk, vagy fizetett munkaerő végezné, akkor szinte semmilyen jövedelem nem maradna a termelőnél. Valójában nagy költségtétel azonban a betakarítás, amit még ilyen üzemméretek mellett sem lehet megoldani tisztán családi munkaerővel. Megbízható, jól teljesítő munkaerőt nagyon nehéz találni, jóllehet a szedés munkateljesítménye, hatékonysága jelentősen meghatározza a gazdálkodónál maradó jövedelmet.
Magastörzsű köszméte
A köszméte piaci helyzete
Az értékesítés jellemzően hűtőházak felé és a nagybani piacokon történik. A nagybani piac csak azért jó még, mert a szedőket naponta fizetjük, így finanszírozási szempontból kényszerpálya. Sok esetben nincs még arra elegendő forgótőke sem a vállalkozónál, hogy a szedő munkásokat minden délután ki tudja fizetni. A napi pénzforgalmat az ember azzal tudja biztosítani, hogy délután befejezi a szedést, éjszaka elmegy a nagybani piacra és eladja a köszmétéjét. Korlátozott, kicsi a felvevőképessége ennek a piaci szegmensnek, csak akkor éri meg bevinni az árut – természetesen a szállítással és az értékesítéssel is költségek merülnek fel –, hogyha megfelelő minőségű, lisztharmat-mentes, tetszetős és nagy szemű gyümölcsöt állítunk elő. Ebben az esetben az eladási ár 50-80%-kal magasabb, mint a minőségi hibás árué.
A termés nagyobb részét összességében a hűtőházak vásárolják fel a német piac számára közvetlenül vagy kereskedők által. A kereskedők alapvetően a mindössze néhány mázsa köszmétét előállító termelőtől vásárolják fel az árut, ezeket a tételeket közvetítő kereskedők nélkül nem nagyon lehetne eladni. A nagyobb termelők (ez esetben a 10-20 mázsás mennyiségeket előállító gazdaságokra kell gondolni) már közvetlenül értékesítenek a hűtőházak felé, így a kereskedői árrés náluk marad, amivel 10-20%-kal magasabb értékesítési árat realizálnak.
Adódik a kérdés, hogy hogyan alakultak az árak és miért tart itt ez az ágazat? Az 1990-es évek közepén 300 Ft/kg körül volt a köszméte átlagos értékesítési ára, sok esetben ez még felment 350-380 Ft/kg-ig is. Ez tartott 2-3 évig, aztán következett egy nagy zuhanás: több éven keresztül – az ezredforduló környékén – 100 Ft/kg körüli, illetve alatti árakkal kellett számolni. Ha számításba vesszük, hogy kg-onként 40 Ft-ért szedték le, és volt olyan, hogy az első osztályú gyümölcs ára 60 Ft/kg környékén alakult, akkor látszik, hogy alig volt érdemes még leszedni is a megtermelt gyümölcsöt. A termőterület nagy részét ekkor vágták ki, mert nem volt tovább fenntartható a termelés ilyen piaci viszonyok mellett. Napjainkban új telepítéseket már nem eszközölnek, tehát az ágazat fejlődése így nem nagyon várható.
