Bodzatermesztés Magyarországon

A termesztés kialakulása, a bodzatermesztés mai helyzete

A virágzatok (1. kép) és a termések (2. kép) egészségre gyakorolt pozitív hatását számos irodalom megemlíti.

Az utóbbi pár évtizedben egyre nagyobb az élelmiszeripari kereslet a termései iránt, hiszen a gyümölcséből készült színanyagsűrítmény természetes színezékként szörpök, gyümölcslevek, üdítőitalok színjavítására használható. Ennek hatására a termőterület nagysága fokozatosan megnövekedett külföldön és hazánkban is, hiszen a gyűjtött, vadon termő növényekből származó termések a növekvő igényeket már nem tudták kielégíteni.

A fekete bodza fajták nemesítése és telepítése az 1960-as években indult Ausztriából. Az európai országok közül Ausztriában, Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában és kisebb mértékben Németországban foglalkoznak a bodza termesztésével. Hazánkban 1979-ben kezdődött el az első ültetvények létesítése. A fellendülés igazából az 1999-es és a 2005-ös évek között mutatkozott, ekkor ugyanis a termesztő terület nagysága megkétszereződött. Ez az 1999-ben megalakult BOTÉSZ (Bodzatermesztők Termelő Értékesítő Szövetkezet) létrejöttének is köszönhető.

Míg más termesztett növények termőterülete 1985-től kezdve csökkenő tendenciát mutatott, addig a fekete bodzáé fokozatos növekedésnek indult. A kérdésre, hogy ez vajon mért alakult így, a válasz a számokban keresendő. Az európai fekete bodza piacon jelentős versenytársaink nincsenek. A telepítés munkaerő- és a forgótőkeigénye alacsony. A többi bogyóshoz hasonlítva az évenkénti bevétel ugyan alacsonyabb, azonban a jövedelmezősége kiszámíthatóbb. A fekete bodza a legnagyobb mennyiségben termesztett bogyós gyümölcsnek számít jelenleg Magyarországon.

A KSH (Központi Statisztikai Hivatal) adatai alapján a 2010-ben az összes bogyósgyümölcs termőterülete 6.753 hektár volt, melyből 4.050 hektár fekete bodzával telepített terület hazánkban. Termőterületének nagysága 2014-ben elérte a 4.780 hektárt, melyről 10-15 ezer tonna gyümölcsöt szüretelnek évente. A termőterület és a termésmennyiség növekedését az 1. és a 2. ábra adatai szemléltetik.

Termőhelyigény

A fekete bodza Magyarországon őshonos növény, ezért ökológiai igényei jól kielégíthetők. Talajra és klimatikus tényezőkre nem igényes, viszont a megfelelő körülmények biztosítását a növények jó kondícióval és magasabb terméseredménnyel hálálják meg. A bodza szikes, pangó vizes, hamar száradó talajok kivételével bárhol termeszthető. A tömődött agyag, illetve levegőtlen réti talajokon nem, viszont a középkötött, jó vízgazdálkodású, humuszban és nitrogénben gazdag talajokon ültetvény nyugodt szívvel létesíthető. A tartós, több napig tartó vízborítást nehezen tűri, hatására akár pusztulás is bekövetkezhet a növény gyökereinek levegőigényessége miatt.

A fekete bodza sajátossága, hogy május közepén, június elején virágzik, ezért a késő tavaszi fagy okozta károktól nem kell tartani. A téli nagyobb mértékű lehűlés által keletkezett károk sem jellemzőek. Öntözött körülmények között nagyobb biztonsággal termeszthető, ugyanis vízigénye a tökéletes fejlődéshez és gyümölcséréshez legalább 700 mm évente. Az öntözés a termésmennyiséget akár 5-7 tonnával is megnövelheti hektáronként. Fényigényes, árnyékkerülő növény, ezt bizonyítja az a tény is, hogy természetes élőhelyén az utak, illetve erdők szélén helyezkedik el. Fény hiányában a korona nem fejlődik megfelelően, a belsejében lévő vesszők felkopaszodhatnak, a termések minősége és mennyisége is csökkenhet.

Fajtahasználat

A fajtahasználat Magyarországon és a környező országokban is szinte csak az osztrák származású ʻHaschberg’-re korlátozódik. A fajta kiváló termesztési tulajdonságainak és beltartalmi értékeinek köszönhetően vált olyan mértékben népszerűvé, hogy sokáig más fajták telepítése iránt különösebb igény nem is mutatkozott. A fajta negatív tulajdonságai azonban a több évtizedes termesztés során egyre jobban megmutatkoznak, mint pl. az elhúzódó érés, növényvédelmi problémák, valamint a korlátozott érési és feldolgozási szezon. Jelentős gondot okoz a nagy mennyiségű áru egyszerre érése, mely a feldolgozóipar kapacitását meghaladja. E problémák megoldása érdekében az elmúlt években hazai és külföldi ültetvényekben, kutatóintézetekben egyre nagyobb arányban kezdődött meg új fajták tesztelése.

A dán fajták (ʻSambu’, ʻSampo’, ʻSamyl’, ʻSamdal’, ʻSamocco’, ʻSamidan’) számos hazai és külföldi termesztő, feldolgozó számára figyelemre méltó fajtabővítési lehetőséget kínálnak. Hazánkban és külföldön is egyre gyakrabban találkozhatunk velük az ültetvényekben. A Szent István Egyetem Soroksári Kísérleti Üzem és Tangazdaság Gyümölcstermesztési Ágazatában található fekete bodza fajtagyűjteményben 2013 óta 11 fajta (ʻSamidan’, ʻSamocco’, ʻSampo’, ʻSamdal’, ʻSamyl’, ʻKorsör’, ʻHaschberg’, ʻHaidegg 13’, ʻHaidegg 17’, ʻWeichenstephan’, K3) értékelését végezzük. Gyümölcsminőség, termőképesség és a szüreti idő szempontjából az eddigi tapasztalatok alapján ígéretesek tűnnek a dán ’Samdal’, ʻSamocco’, ʻSampo’, az osztrák ʻHaidegg 13’ és ʻHaidegg 17’-es klónok és a K3-as kódszámú magyar fajtajelölt.

Szaporítás, művelési rendszer

Ültetéshez általában konténeres vagy szabadgyökerű csemetéket használunk. Szaporítása többféle módon lehetséges, a legelterjedtebb a dugványkészítés, mely lehet fás-, vagy hajtásdugvány. Ha szabadgyökerű ültetési anyagot használunk, az optimális telepítési időpont a nyugalmi időszakban, novembertől márciusig tart. Konténeres szaporítóanyag leginkább az augusztus és szeptember közötti időszakban ültethető, hiszen ekkor még van idejük a növényeknek a hideg tél előtt a meggyökeresedésre. Manapság a bodza esetében is elterjedt eljárás lett a mikroszaporítás, amellyel gyorsan és nagy mennyiségben tudnak előállítani vírusmentes csemetéket.

A bodza fényigényessége miatt, valamit a gyümölcsök megfelelő színeződése, és minőségi tulajdonságának kialakulása érdekében, fontos a megfelelő sor- és tőtávolságok beállítása. A lazább talajokon kisebb, a kötöttebb talajokon általában nagyobb térállást alkalmaznak. A ʻHaschberg’-ből, mint főfajtából, gyengébb növekedése miatt Ausztriában fát nevelnek, és hazánkban is leginkább ez a művelésmód terjedt el. Az ültetési sortávolságot 5-6 méter közé, tőtávolságát pedig 3,5-4 méter közé állítják be. Ez hektáronként 400-500 db növényt jelent. A kompakt növekedési erélyű fajtákat, mint pl. a dán ʻSambu’ 5,5 x 3,5 méter, az erős növekedésű fajtákat 6 x 3,5 méter sor- és tőtávolságra javasolt telepíteni.

Koronaformák

Más gyümölcsfajokhoz hasonlóan a fekete bodzánál is megpróbáltak különböző sövény koronaformákat kialakítani. Ez az elgondolás azonban nem vált be, a támaszrendszer magas költséggel járt, valamint a szüretet is nehezítette. A vázkarok kondíciója leromlott, emiatt a terhelés beállítása nehézkessé vált, megnőtt a növényeken a huzal által okozott sérülések száma. A karok csúcsán nem képződött elegendő hosszúságú és mennyiségű új hajtás sem.

Az egytörzsű fej koronaforma hasonló a szőlőtermesztésben alkalmazott fejműveléshez, a törzsmagasság 0,8-1,2 méter közötti, a fej alakja szabálytalan. A keresztbe növő ágak jelenléte miatt ennél a koronaformánál metszési nehézségek adódnak. Hibája még, hogy ha megfelelő számú vesszővel akarjuk beállítani a terhelését, akkor a fa könnyen elsűrűsödhet.

Többtörzsű fej esetében a fáknak nem egy, hanem 2-3 törzse van és mindegyik törzsön egy-egy fej. A legnagyobb problémát a törzsek sorból való kidőlése okozza. A koronaforma pozitívuma, hogy törzselhalás esetén nem az egész növényt, csak egy részét veszíti el a termelő.

Az orsó, sudaras koronaformát kísérleti jelleggel hozták létre. A törzs magassága 60-70 cm-es, a sudár pedig 170-180 cm hosszúságú. A központi tengelyen 6-8 darab rövid termőkart helyeznek el körkörösen, ezeken nőnek a termővesszők. A termőkarokon a vízszinteshez közel álló kb. 2-3 db vesszőt hagynak meg visszametszve, az árnyékolás megelőzése érdekében. A visszametszések hatására ezek a fák kisebb tenyészterületen is elférnek, a sor- és tőtávolság 4,5-5 x 2-2,5 méterre szűkíthető. Hátránya a metszési költségek növekedése, előnye viszont a nagyobb hektáronkénti termésmennyiség.

Az ültetvényekben ma az egyik legelterjedtebb a törzses vázkaros koronaforma (3., 4. kép). A törzs magassága kb. 1 méter. A 3-4 db, térben arányosan elhelyezett vázkar alkotja a korona alapját, amelyet közel vízszintesen alakítanak ki. Alakító metszés során nagy odafigyelést igényel a vázkarok egyensúlyának kialakítása. Hibás nevelés esetén előfordulhat, hogy valamelyik kar túlságosan dominánssá válik.

A fekete bodza természetes körülmények között bokor koronaformát nevel. Kísérletileg bizonyított, hogy azonos körülmények között a bokorforma termőképessége jobbnak bizonyult a törzses vázkaros formáénál. Dániában terjedt el nagyobb mértékben, de Magyarországon is egyre több ültetvényt nevelnek bokor habitusúra. Hátránya viszont, hogy a térállást növelni szükséges, a vesszők felkopaszodásának megakadályozásának érdekében, illetve nehezebb a metszés, növényvédelem és a betakarítási munkálatok elvégzése is.

Az elmúlt 10 év átlagában a fekete bodza felvásárlási ára 100-110 forint/kilogramm körül alakult. Ezen átlagárat figyelembe véve a 6-7 tonna/hektáros éves termésmennyiség mellett nulla forint körüli a jövedelem a termesztési költségek levonásával. A jövedelmezőség 10 tonna/hektár és az a feletti átlagtermés esetén már kedvező. Az országban a hektáronkénti termésmennyiségek 10-15 tonna körül voltak ez elmúlt években. A fekete bodza termesztése csak nagyon szélsőséges esetben mondható veszteségesnek, jó évjáratban átlagosan 50% körüli vagy a feletti jövedelmezőséggel is számolhatunk.

Metszés

A termőre fordult ültetvény fenntartó metszését minden évben el kell végezni. A metszés a koronaforma kialakításától függetlenül az őszibaracknál is alkalmazott szálvesszős módszerrel történik. A metszés optimális időpontja közvetlenül a betakarítás után lenne, azonban legtöbbször erre csak a tél folyamán, fagymentes időszakban kerül sor. A fekete bodza a legjobb minőségű és a legnagyobb mennyiségű terméseit a vesszőkön hozza. A gallyakon termett gyümölcsök minőségileg és mennyiségileg is elmaradnak a vesszőn képződöttektől.

Az optimális vesszőszám, mely a következő évre megfelelő mennyiségű termést eredményez, nem okoz túlzott vegetatív növekedést, és az évek folyamán sem okozza a fák termőképességének csökkenését, életkoronként és termőhelyenként változó. A törzses vázkaros művelési rendszereknél a fánként meghagyott vesszők számának kb. 10-15 db között kell lenni (5. kép).

Ha kevés vesszőt hagyunk meg, túlzott vegetatív növekedést érünk el. A túlzott vesszőszám pedig a következő évi termésmennyiség csökkenéséhez vezethet.

Növényvédelem

A vadon élő fekete bodza növényeken ritkán találkozunk betegségekkel vagy rovarkártétellel. Kezdetben az ültetvényekben is úgy tűnt, hogy nagyon egyszerű lesz ennek a növénynek a növényvédelmi technológiája, és szinte csak a levéltetvek elleni védekezésre korlátozódik. A többi, nagy területen monokultúrában termesztett növényhez hasonlóan azonban itt is egyre több probléma jelent meg. A fekete bodza számos vírus gazdanövénye lehet, azonban számottevő kárra csak akkor kell számítani, ha szaporítóanyagunk fertőzött állományból származik (6. kép).

Magyarországi ültetvényekben többször találtak már baktérium jelenlétére utaló tüneteket (baktériumnyálka; rothadó, bűzös szöveti elhalások; gutaütésszerű elhalás), a vizsgálatok során azonban csak egy baktériumot (Pseudomonas fluorescens) sikerült azonosítani. Feltételezhetően nemcsak ez az egy baktérium, hanem más kórokozók is hozzájárulhatnak ezen tünetegyüttesek kialakulásához, de ennek felderítése további vizsgálatokat igényel.

A levélfoltosságot okozó kórokozók közül a cerkospórás, fillosztiktás, aszkohítás és a fómás levélfoltosságok fordulnak elő. A cerkospórás levélfoltosság (Cercospora depazeoides) az ültetvényekben leggyakrabban előforduló kórokozó (7. kép).

A kezdetben 1-8 mm nagyságú szegletes, sárgás közepű, sötét szélű foltok az idő előre haladtával fokozatosan összefolyhatnak. A csapadékos, nedves időjárás kedvez a terjedésének. Nem megfelelően kezelt növények leveleinek súlyos fertőzöttsége esetén korai levélhullást tapasztalhatunk. A levélfoltosságok elleni védekezés egyrészt megelőzésen alapszik, a lehullott lomb talajba forgatásával, másrészt az őszi-tavaszi lemosó kezeléssel, vegetációs időszakban pedig állománykezeléssel, a kultúrában engedélyezett készítményekkel.

Az ültetvény létesítése előtt fontos, hogy meggyőződjünk a talajunk talajlakó kártevő mentességéről (pajorok, drótférgek). A legnagyobb károkat a rovarok közül a fekete bodza levéltetű (Aphis sambuci) (8. kép) és a bodza levélatka (Epitrimerus trilobus) okozhatja.

A levéltetvek szívogatásának hatására a növények hajtásai növekedésben visszamaradnak, a levelek torzulnak. Megjelenésükre áprilistól számíthatunk, egyedszámuk május vége felé lehet a legmagasabb, majd a nyári hőségnapokon számuk jelentősen lecsökken. A levélatkák kártételének hatására a levelek hólyagosodnak, színük felé kanalasodnak. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a levélatkák által okozott kártétel mértéke fajtánként eltérő lehet. A legnagyobb mennyiségben termesztésben lévő ʻHaschberg’ fajtán eddig olyan nagymértékű károsítást még nem lehetett megfigyelni, mint a dán fajták esetében (pl. ʻSampo’, ʻSamyl’). A levéltetvek és a levélatkák ellen speciális tetű-, illetve atkaölő szerekkel a védekezés eredményesen megoldható.

Az elmúlt pár évben a bogyós gyümölcsök termesztését a pettyesszárnyú muslica (Drosophila suzukii) magyarországi megjelenése is nehezíti. Károsítását a hazai fekete bodza ültetvényekben is megfigyelték már. A muslica lárvái az érő félben lévő gyümölcsökkel táplálkoznak, a gyümölcsök ennek hatására rothadásnak indulnak, a termések értéktelenné válnak. Az ellene való védekezés nehézkes, hiszen a rovar szürethez közeli időpontban károsít és a legtöbb hatékony rovarölő szer élelmezésügyi várakozási ideje meghaladná a szüret időpontját. A muslica egyedszáma almaborecettel töltött csapdák kihelyezésével gyéríthető.

Az elmúlt időszakban hazánkban is egyre többen láttak fantáziát a bodzatermesztésben, és sok új ültetvény létesült. Menet közben derültek ki azok a problémák, amelyekkel minden újonnan termesztésbe vont növénynél találkozunk, és amelyeket a versenyképes termesztés érdekében meg kell oldani. Itt elsősorban a növényvédelemre, a művelési rendszer kialakítására és a fajtahasználatra gondolok, amelyeket cikkemben is röviden vázoltam. A termesztők, a kutatók és a szakma minden résztvevőjének közös munkájára van szükség ezeknek a problémáknak a megoldásához.

Fotó: A szerző felvételei

 

 

2. ábra: A fekete bodza éves termésmennyiségének alakulása Magyarországon (2004-2014) Forrás: KSH