Szakcikkek

Görbül már a repceszár?!

Agrofórum Online

Ahogyan az várható volt, a hektikusan változó időjárási körülmények közepette nehéz volt időzíteni, mikor is védekezzünk a repceszárat károsító ormányosok ellen.

Különösen nehéz ezt jól eltalálni a nagy repceormányosnál, amelynek hőmérsékleti igénye alacsonyabb, mint a repceszár-ormányosé. Ezért, a vagy megkésett, vagy még el sem végzett védekezések miatt több repcetáblában máris megmutatkoznak tojásrakásának jelei (1.-2.-3. kép).

A nagy repceormányos a tojásait ebben az időszakban egyesével főként közvetlenül a szárba, a főhajtás tenyészőcsúcs alatti szárrészébe, a bélszövetbe helyezi. A tojásrakás által okozott sebzést (4. kép) a növény igyekszik lezárni, ennek a gyógyító mechanizmusnak a következménye a szár torzulása, felrepedése, esetenkénti szétnyílása. A tünetek megjelenéséhez nincs köze a lárvák kártételének, sőt, még a tojás szárba való kerülésének sem, maga a szúrás, a sérülés az, amely ezt a deformációt kiváltja.

Ahogy egyes táblákon elkezdődött a szár megnyúlása, azonnal megjelentek a kártételre utaló nyomok. Nincs még negyven centiméteres sem a károsított szár, de máris láthatóak rajta a torzulások, deformálódások, némelyik szinte párhuzamosan növekszik a talajjal. Az ilyen növényeken a szár bőrszövete máris felrepedt, rajta sérülések láthatók (5. kép). A növény növekedése során a későbbiekben kialakulhat egy „S” betűre emlékeztető alak, a szár fel fog repedni, szét fog nyílni. Hasonló torzulás, esetleg a szár felrepedése más okok miatt is bekövetkezhet, így gyomirtószer-hatás, fagyhatás, de akár erőteljesebb kalciumhiány miatt is. Az ilyen okok miatt torzuló növények szárában azonban nem fogunk lárvát, vagy annak kártételére utaló jeleket találni.

Most még csak a tünetek kialakulásának a kezdetén járunk, nem túl sokára ezek sokkal látványosabbak lesznek. De, persze jönnek majd arról is a képek! Addig is tudjunk róla, ha torzuló repceszárat találunk, nagy valószínűséggel a nagy repceormányos kártételének jeleit látjuk. Egy közepes nagyítóval viszonylag könnyen meg is tudjuk találni ezekben a tojásokat, csak egy kis idő és türelem kell hozzá. Ehhez jöjjön egy kis segítség a 6. képen, mit is kell keresnünk.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Lézeres gyomirtás a gyakorlatban + VIDEÓ

2026. szeptember 25. 04:53

Számos kihívással néz szembe a mezőgazdaság. Ezek közül az egyik a munkaerőhiány. Erre adhatnak megoldást az olyan gépek, melyeknek működésében a mesterséges intelligencia is szerepet játszik.

Gyomirtás Videó

Üres szavak helyett valódi segítséget kínál a gazdáknak a Kubota és magyar importőre

2026. szeptember 24. 13:10

Gépekkel és élményekkel teli Kubota Napot tartott a magyarországi hivatalos forgalmazó Két-KATA Kft. szeptember 12-én Dányban, tapasztalatcserékkel, jó beszélgetésekkel és szórakozással.

A gyümölcsfák tápanyag-felhasználásának dinamikája

2026. szeptember 24. 08:10

A gyümölcsfák tápanyagigénye folyamatosan változik. Mikor melyik tápelemből van szükségük többre, és miért fontos az időzítés?

Az ökológiai gazdálkodásban nagy jövő várhat erre a növényre – ez a csipkebogyó

2026. szeptember 23. 16:10

A fenntartható mezőgazdasági termelés egyik formája az ökológiai gazdálkodás. Milyen arányú az ökológiai területek nagysága jelenleg a termelésben? Mennyire hatékony a termesztés? Az ÖMKi rendezvényén ez is téma volt.

Az év eleji terménypiaci kilátások

2022. február 2. 13:20

A 2021-es év terménykereskedelmi szempontból sok meglepetést, változatosságot tartogatott a magyar gazdák számára. Az év elején, még az ó termésű árak folyamatos emelkedése és az élénk kereslet jellemezte a piacot, a készletek szinte teljesen eltűntek, az export szárnyalt, a hazai feldolgozóipar is elszívta a számára szükséges alapanyagokat. Az ó termésű kukorica a szezon végére – a fizikai készletek hiánya miatt – 90.000 Ft/t árszint fölé is emelkedett, míg tavaszra 75.000 Ft/t búza ár alakult ki. Az olajmagvak árai még ennél is nagyobbat nőttek, a napraforgó tonnánkénti ára meghaladta a 200.000 forintot. A magas ó termésű árszint és az átmenő készletek hiánya előre vetítette, hogy a betakarítás alatt feszült piac alakulhat ki.

A terménypiacok is az amerikai kamatemelési döntésre várnak

2023. március 22. 08:03

Nem túl jó a hangulat a terménypiacokon, Chicagóban és Európában is kivétel nélkül estek a fontosabb határidős árak.

Kevés repce teremhet az idén Franciaországban

2019. június 16. 04:47

Az előrejelzés szerint 2,94 tonnás hektáronkénti hozam várható, ami nem csupán a tavalyi 3,06 tonnától marad el, hanem ez a legalacsonyabb érték 2007 óta.

Napraforgó, repce, és szója tápanyag-utánpótlása Yara termékekkel

2023. január 30. 06:36

A vetésszerkezetben bekövetkező változások egyértelmű nyertesei az olajos növények lettek. Ezen növények vetésterülete gyakorlatilag közelít a kukoricáéhoz.