A szokásosnál kicsit később, de az idén is megjelentek a mocskospajor kártételének tünetei a kapás növényeikben.
A hűvös tavaszi időjárás, a lassan melegedő talajok miatt ennél a kártevőnél is tapasztalhattuk azt az időbeni csúszást, amit a legtöbb rovarkártevőnél is láthattunk. Mostanra a legtöbb kukorica, napraforgó, sőt még a cukorrépa is kinőtt a veszélyes fejlettségi állapottól, de a valamilyen ok miatt késve, vagy újravetett állományok jelenleg is veszélyben vannak. Én most egy erős nyúlkár miatt kiművelt napraforgó után, kukoricával újravetett területen találtam meg kártétételt.
A mocskospajor (1. kép) a vetési bagolylepke (Agrotis segetum) lárvája, amely szinte minden szántóföldi növényünket képes károsítani. Hernyó alakban telel át, az első nemzedék lepkéje általában május végén-június elején repül, de ez most, az időjárási körülmények alakulása miatt késett néhány hetet.
A kártétel miden esetben a károsított növény föld alatti részeit érinti, azokat rágja, odvasítja (2. kép), esetenként pedig teljesen át is rágja a mocskospajor, de a fejlettebb kukorica szárában csúcsi irányba akár több centiméter hosszan is berághat (3.-4. kép). A károsított növények könnyen felismerhetők, ugyanis azok hajtása lankad, hervad (5. kép), a későbbiekben pedig száradásos tüneteket mutat. Erős kártételénél a teljes tő termését elveszítjük, a növény ugyanis elpusztul.
A kártevő elleni védekezést nem a kártétel évében kell megkezdenünk. A sok talajlakó kártevő esetében eredményes rovarölő talajfertőtlenítésnek a tapasztalatok szerint nincs érdemi gyérítő hatása, ezért teljes biztonságban ezek kijuttatása után sincsenek a növényeink, ez a technológia önmagában nem ad megoldást. Az állományban történő védekezést az nehezíti, hogy a kárt okozó, már fejlettebb mocskospajor fénykerülő, napközben a tövet körülvevő talajrögök alatt tartózkodik, ahol sajnos egy kontakt rovarölő készítménnyel nem tudjuk elérni. A leghatékonyabb megoldás az, ha a kártevő aktív időszakában, az esti, éjszakai órákban végezzük el a kezelést, lehetőleg nagy lémennyiséggel, kontakt és néhány napos tartamhatást is nyújtó készítménnyel (pl. mikrokapszulázott piretroid hatóanyag).
Ezen nehézségek miatt arra kell törekednünk, hogy a megelőző év nyarán, július végén, augusztusban megakadályozzuk a területen a tojásrakást. Erre a célra a lepke minden esetben növényzettel fedett területet keres, ahol a tojásokat a gyomnövényekre rakják. Mivel a lepkék táplálkozásához nektárra és virágporra van szükség, előnyben részesítik azokat a területeket, ahol virágzó növényeken ezekhez könnyen hozzájuthatnak. A virágzó gyomnövényekkel teli, ápolatlan tarlók, vagy a bevirágzó zöldítések ezért kiváló környezetet teremtenek számukra, az ilyen területeken következő évben vetett tavaszi növények, de akár még az őszi kultúrák (kalászosok, repce) is fokozott kártételnek lehetnek kitéve a nagyobb számban lerakott tojás és az azokból kikelő hernyók miatt.
Ha keresnénk, a kártevőt viszonylag könnyű megtalálni. Amennyiben károsított növényt találunk, annak környezetében, néhány centiméternyi mélységben átnézve a talaj felső rétegét, az esetek többségében ráakadhatunk. Gyakran ez nem a tő közvetlen közelében fog megtörténni, akár 8-10 cm-es távolságban is tartózkodhat a kártevő a tőtől, de szemben a cserebogárpajorokkal, szinte soha nem a tő alatt mélyebben, hanem a talaj felső néhány centiméterében.