A szántóföldjeink rovarkártevőivel foglalkozó szubjektív minisorozatom második részében a lucernabogárról (Gonioctena fornicata) ejtenék szót. Mondandóm elején rögtön le is tudnám a téma szubjektív részét, hogy miért is kedvelem valahol ezeket a kis rovarokat.
A hosszú, általában szürke téli időszak után az ember, még akkor is, ha növényvédős, nagyon szeretne már valami színes, eleven, élő, fürgén mozgó valamit látni, még akkor is, ha az éppen egy rovarkártevő. Ha ilyenre vágyunk kora tavasszal, akkor a lucernabogárban jó partnerre találunk.
Mivel a kifejlett alak telel a lucernatábla talajában és már korán, 8-10 °C-nál aktívvá válik, napsütötte, melegedő napokon hamar megjelenik a talajfelszínen, ahol élénk színével könnyen felismerhető (1. kép). Én az idei év első példányát már február 23-kán megtaláltam, ami bizonyítja a fentiekben írtakat.
Sajnos, ennyivel a végére is értünk, miért is kedvelhető a lucernabogár. Ugyanis komoly kártevőről van szó! Lucernában erősebb kártételével csak azért nem szoktunk találkozni, mert az első kaszálással általában olyan szinten gyérül meg az állományuk, amely a későbbiekben már nem képes jelentősebb károkozásra. De, emlékezzünk csak vissza 2019-re, amikor a nagy mennyiségű májusi csapadékhullás miatt megkésett az első kaszálás, aminek a következménye az lett, hogy felszaporodó állománya komoly levélveszteséget okozott a lucernásokban. A károsított táblák a kalászosokban megszokott vetésfehérítő-kárhoz hasonló képet mutattak, kifehéredtek (2. kép).
A kifehéredés a kifejlett bogarak és a lárvák együttes kártételét jelzi számukra, mindkettő a lombozatot pusztítja, amelynek nyomait a karéjozó rágások, a lyukrágások, hámozgatások egyaránt mutatják (3. kép). Azonban a kártétel esetenként érintheti a levélnyelet, a bimbót, de magát a virágot is, vagy a hajtásvéget.
Gyakran előfordulhat, hogy a láthatóan károsított növényeken nem találunk sem bogarat, sem pedig lárvát (4.-5.-6. kép). Ez sokszor azért történhet meg, mert azok a hőmérséklet és páratartalom függvényében az állomány mélységében mozognak. Kora tavasszal, amennyiben a hőmérséklet lecsökken, a már előbújt imágók újra elhúzódnak, aktivitásuk csökken, nem találjuk őket a sarjadó növényeken. A lárvák esetében ilyen mozgás a páratartalommal összefüggésben tapasztalható. Szárazabb, szelesebb körülmények között a lárva az állomány mélyére húzódhat, míg a párásabb napszakokban a hajtás felsőbb részein tartózkodik.
Ha már szóba hoztam a 2019-es esztendőt! Emlékszik rá valaki, mi hozta el az ország déli-délkeleti részén a lucernabogár akkori felszaporodásának a végét? Május 20-ka környékén érkezett egy nagy kiterjedésű csapadékzóna, amelyből intenzíven, jelentős mennyiségű eső hullott. Ez a „csapós” eső gyakorlatilag „leverte” a lárvák nagy részét a hajtásokról (7.-8. kép), amelyek a talajon a kihűlés, a különböző fertőzések, illetve természetes ellenségeik miatt elpusztultak. Röviddel ezután az időjárás lehetővé tette az első kaszálás elvégzését, amely után már nem tudott kártételi szintre visszaerősödni a kártevő állománya.
Lucernatermesztőként érdemes tehát figyelni a lucernabogár állományának alakulását a táblánkon. A legtöbb április végén, május elején található a területen, az akkor látottakból már leszűrhető, milyen mennyiségű lárvára számíthatunk.
