Házikert

Ezekről a kerti tennivalókról ne feledkezzen meg novemberben!

Agrofórum Online

A tél előtti utolsó munkák elvégzésével rengeteg bosszúságot tud megspórolni magának az egyszeri hobbikertész. Vagy örömet biztosít magának későbbre, amikor minden sötét és szomorú.

Ilyenekre kell gondolni téliesítés alatt, hogy nem fagynak el a cserepesek vagy a kerti csap; télen is hoz egy-egy virágot az árvácska; vagy hamar beszoknak az etetőre a vadmadarak.

Gyűjtse össze a lehullott leveleket – különösen a kerti tóból, a gyepről és az ágyásokról!

A kerti tavak minden kert szép kiegészítői, és gazdag élőhelyet biztosítanak számos vadon élő állatnak. Az időnkénti tisztítás és rendszeres karbantartás szükséges ahhoz, hogy a víz tiszta maradjon a halak és más vadon élő állatok számára. A gyep sem rohad el, ha nem áll rajta vastagon a levél, az ágyásokból pedig a növény maradványokat kell eltüntetni, mert elsődleges fertőzési forrás a következő évi vetemény számára.

A kertben hagyott cserepeket emelje meg, hogy ne álljon meg bennük a víz!

Nedves időjárás esetén emelje feljebb a konténekeret, cserepeket, például kerülhet alájuk néhány tégla vagy bármilyen más „láb”. Így nem rohad be a gyökerük, és nem pusztulnak el a dédelgetett évelő növényeink.

Most ültesse el a tulipánhagymákat, ha még ne tette meg!

A tulipánok a tavasz legszebb hírnökei közé tartoznak. Minden évben érdemes újakat ültetni belőlük, mert a többéves tulipán már közel sem virágzik olyan szépen, ha egyáltalán virágzik.

Ültessen rózsát!

A rózsa a tulipánnal szemben évről évre szebbé válik. Egy fagymentes novemberi nap a legalkalmasabb az elültetésére, főleg ha a szabad gyökerű tövet választ. Keressen védett, napfényes helyet a rózsa számára, ahol teljes pompájában virágozhat – már a következő évtől. Válasszon típus és szín alapján, azt is figyelembe véve, mekkora helye van a növény számára.

Ültesse el az áttelelő virágokat!

Télire ültessen árvácskákat, kankalint és százszorszépet. Ezek sokszor egy-egy szebb téli napon is virágot hoznak, színt csempészve a télbe és a tavasz ígéretét hordozva.

Hidegre érzékeny növények teleltetése

Ha fiatal vagy kevésbé fagytűrő növényt szeretne átteleltetni, akkor azt vagy mielőbb melegeb helyre kell tenni (világos pince vagy télikert), vagy be kell csomagolni. Erre a célra kiváló és újrafelhasználható anyagokkal szolgálnak a kertészeti áruházak.

Mikor kell betakarni a növényeket?

A téli takarást a legjobb még a fagyok előtt elvégezni. Bár már sok helyen túl vagyunk az első deres hajnalokon, talán még nem késett el ezzel a munkával. Akár mulccsal vagy például lassan bomló, száraz tölgylevekkel és be lehet takarni a növények tövét, amely így nem fagy el. Tavasszal, ha már biztosan nem várható fagy, borult időben távolítsuk el a mulcsot, hogy a napsütés ne égesse meg a töveket.

Etetéssel segíthetjük a madarakat

Elkezdhetjük a madáretetést, napraforgómagót, zsiradékot (sótlan sertészsír, vaj, cinkegolyó) kihelyezve. Tegyünk ki a madaraknak vizet is, annak legalább annyira örülnek, mint az eleségnek. Ha egyszer elkezdtük őket etetni-itatni, egészen tavaszig ne hagyjuk abba. Ha szerencsénk van, mókusok is rájárnak az etetőre.

Komposztálás

Ne égesse el a kertben összegyűjtött szerves anyagot, ami főleg falevelekből és a visszahúzódó lágyszárúak után maradó részekből áll. Komposztáljon inkább! A kerti hulladék újrahasznosítása komposzttá egyszerű és környezetbarát tevékenység. Egy kis zöld anyag, egy kis barna, néhány vékony ág, ami a levegőt beengedi, más nem is kell. Legfeljebb egy kis víz, ha száraz a komposzt, és időnként forgassuk át a kupacot. Ha nagyon sok a falevél, ami inkább barna (széntartalmú), egy kis nitrogénműtrágyával gyorsíthatunk a lebomlás folyamatán.

Plusz a ráadás: zárja el a kerti csapot!

Bizony, erről sem szabad megfeledkezni, mert a befagyott víz akkora nyomással feszíti a csapot, hogy annak csőtörés lehet a vége. Az pedig nem egy kellemes meglepetés. Vegyen erőt hát magán, másszon le a vízaknába, öt perc az egész! És akkor nem kell egy kellemetlenül hideg téli napon a jeges vízzel teli aknába lemászni és vízszerelő után kajtatni.

Fotó: Pixabay

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

Milyen szempontok alapján válasszunk metszőollót?

2026. január 14. 05:40

Az egyik alapvető kérdés, hogy mitől fogunk majd szeretni egy metszőollóval dolgozni? Mert ugye bármikor elképzelhető egy nagyobb kertben, hogy akár egész nap dolgozni kell vele.

Fehéredik a szobanövény földje? - Íme a megoldás!

2026. január 13. 05:40

A téli időszak egyik gyakori problémája, amikor a szobanövények cserepében a talaj elkezd fehéredni, penészes lesz. Ennek több oka is van, így ennek jártunk utána kertész szemmel.

Kerüld el a hibákat a madáretetés során!

2026. január 13. 04:57

Hogyan tudunk segíteni az énekes és vízi madaraknak télen, ha beköszönt a hideg és leesik a hó? Milyen hibákat ne kövessünk el az etetés során? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Hertelendy Péterrel, aki minden évben eteti és megfigyeli a madarakat a kertjében.

Házikert Videó

Most tervezze meg álmai kertjét!

2024. november 12. 14:40

Tippek a kerttervezéshez, az ültetéshez és hogy milyen, eredetileg nem erre a célra szolgáló, hétköznapi tárgyakba ültethetünk még növényeket.

Mit tegyünk, hogy a madáritató ne fagyjon be a tél folyamán?

2024. december 21. 16:10

Mivel a hideg évszakban itthon maradnak, a legtöbb vízforrásuk befagy, így friss vizet találniuk ebben az időszakban igencsak nehéz lehet.

A téli madáretetés aranyszabályai

2019. január 15. 08:37

A téli időszakban nemcsak őshonos madarainknak jelent pótolhatatlan táplálékforrást a számukra kihelyezett eleség, hanem a tőlünk északra fekvő országokból hozzánk érkező és hazánkban telelő madárfajoknak is. Mikor és mivel etessük az egyes fajokat? Hogyan oldjuk meg az itatót? Ezekre a kérdésekre válaszol a cikk.

Hogyan vészelik át a telet a kártevők?

2022. november 30. 04:36

Hol vannak télen a kártevők? Hogyan vészelik át a hideget?