Házikert

Kerti tó: tavaszi ápolási munkák

Agrofórum Online

Tavasszal a kerti tóval történő munka is újraindul, ahogy egyre szebb napok érkeznek, melegszik az idő és élénkül a tavi élővilág is. Nézzük sorra, melyek a tavaszi ápolási munkák, ha kerti tó tulajdonosok vagyunk!

A kerti tó sokak szemében luxusnak számít, és azért némiképpen van is benne valami. Viszonylag nagy a bekerülési költsége és rendszeres karbantartási munkák is társulnak hozzá.

Ahogy megindul a tavasz, érkeznek vissza a gólyák, gémek, kócsagok, és a kertbarátok és tótulajdonosok is szembesülnek az első horgászélményeikkel a koik frontján. Nem rejtem véka alá, sok halállományom fogyott el úgy már az évek során, hogy közben jól felhizlaltuk a környék vízimadarait. Ezzel sajnos nem vagyok egyedül, így erre is vannak trükkös ötleteim, amit hamarosan le is írok.

Tavi növények a kerti tóban

A legtöbb tavi növény most kezd el úgy igazán újraindulni, kezdve a nagy kedvenccel a tavirózsával. Amíg még nagyon kicsik a levelek, addig van egyszerű dolgunk az átültetéssel és tőosztással is. Onnantól, hogy megnövekednek a nagy levelek, már sokkal nehezebb lesz a tavi növényeket is tőosztással szétszedni és egyben jól kiemelni a tóból. Ezeket a munkákat én mindig kora tavasszal, még szinte nyugalmi időszakban végzem el, most van az az idő, hogy még egy-két hétig talán esedékes lehet egy ilyen nagyobb munka.

Túl sok az iszap a tóban. Mit tehetek?

A túlontúl sok iszap számos tótulajdonosnak gond, de még előfordul bőven a természetes tavaknál is. Ez egyrészt a behordott szerves anyag végett kerül bele, másrészt a tó vizében zajló folyamatok következménye is. Amíg a halak vermelnek az iszapban, addig természetesen ezt nem lehet kiszedni belőle, mert megzavarjuk a természetes telelési időszakot. Másfelől ősszel sem érdemes ezt kiszedni, mert akkor meg lehet, hogy túlszedjük és a vízi állatok számára nem lesz elegendő iszap a vermeléshez, növényeknek a visszahúzódáshoz a télre.

Az iszapot óvatosan, a növények gyökereit nem bántva szedjük ki a vermelési időszak után, sokan ilyenkor eszközölnek egy részleges vízcserét is.

Verőfényes napsütés, támad az alga?

Ahogy egyre nagyobb a napsütés és a meleg megérkezik, az algásodás is megkezdődik. Egyrészt, ha vízcsere történt, akkor ott egyfajta alágásodás szinte mindig van, de a legjobb rendszereknél is gyakori. Erre vannak természetes megoldások, tóvizekhez ajánlott biológiai készítmények, de lehet például algaevő csigákat is vásárolni, melyek felszaporodva szép rendet fognak e téren tartani a tóban. Erre már tavasszal készüljünk fel, mert a jó idő bizony az algát is meghozza.

Másik a vízszint megfelelő árnyékolása, amit sokan elfelejtenek. Ez lehet a tó feletti fás-ligetes növényzettel is ugyanúgy, mint a tavi növényekkel. Muszáj visszatérjek a tavirózsára, mert szépen be tudja teríteni a vízfelületet, virágzik is, és még az algásodást is gátolni tudja.

Mi legyen a madarakkal?

A halak és a madarak viszálya ugyanúgy gond, nálunk is, ahogy sok Olvasónál biztosan. Próbálkoztunk vízfelszín alá tehető madárhálóval, dús tavi növényzettel is. Most hamarosan egy speciális tükröt (tükörprizma) fogunk kipróbálni, amit a tó körüli növényzetre téve kell használni, elriasztja a madarakat. Ha beválik, becsület szavamra, elmesélem saját sikereinket vele!

Mikor és mennyit öntözzük a szobanövényeket? Útmutató a hibák elkerüléséhez

2026. január 16. 11:10

A túl sok törődés is ölhet. Megmutatjuk, mikor és mennyit öntözzön, hogy a szobanövényei végre ne szenvedjenek.

Tavasz a lakásban: cserepes nárcisz sikeres nevelése

2026. január 15. 14:10

A cserepes nárcisz kevés munkával is látványos. Mutatjuk, mire figyeljen az ültetéstől a virágzásig.

Borbolya a kertben: mérgező díszcserje vagy hasznos gyümölcs?

2026. január 14. 11:10

A borbolya látványos, de nem minden faja biztonságos. Mutatjuk, mikor ehető a termés, és mikor jelent kockázatot.

Milyen szempontok alapján válasszunk metszőollót?

2026. január 14. 05:40

Az egyik alapvető kérdés, hogy mitől fogunk majd szeretni egy metszőollóval dolgozni? Mert ugye bármikor elképzelhető egy nagyobb kertben, hogy akár egész nap dolgozni kell vele.

Algákkal gyógyítja a vakságot egy magyar professzor kutatócsoportja

2024. április 9. 09:10

„Mindenki körberöhögött, amikor azt mondtam, hogy algagéneket fogok emberek szemébe nyomogatni” – mesélte Roska Botond, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja székfoglaló előadásán.

Az Európai Bizottság az algatermelés bővítését akarja előmozdítani

2022. november 22. 09:42

Az Európai Bizottság célja az algatermelés jelentős növelése az EU-ban. Az ágazatot az „Alga-kezdeményezés” részeként stabillá és fenntarthatóvá akarják tenni, hogy megfeleljen a növekvő keresletnek.

Lehet, hogy algás a pázsitom?

2018. június 18. 13:07

J. Ferenc kérdése: Zöldes színű, kocsonyás állagú képletek jelentek meg a fűben. Mik ezek? Azt hallottam a szomszédtól, hogy algák. Hogyan védekezhetek ellenük?

A jövő 50 egészséges élelmiszere, amivel megmenthető a Föld

2019. szeptember 10. 12:47

Az emberiség meglepően kevés összetevőből készíti el a rendszeresen fogyasztott ételeit.