A klímaváltozás hatásai ma már nem csak számokban és előrejelzésekben léteznek. Magyarországon egyre gyakoribbak a hosszú aszályos időszakok, a hőhullámok és a szélsőséges csapadékeloszlás, amelyek látványosan megterhelik az erdőket.
Sok, korábban stabilnak hitt fafaj legyengül, növekedése lelassul, fogékonyabbá válik a kártevőkre és betegségekre. A természet alkalmazkodik – és közben kiválogatja azokat a fajokat, amelyek képesek lépést tartani a változó klímával.
Hőség és vízhiány: az erdők az elsők között reagálnak
A magyarországi erdők jelentős része már most a vízhiány határán működik. A sekély gyökerű vagy nagy vízigényű fafajok különösen érzékenyek a nyári csapadékhiányra, míg mások mélyebb gyökérzetükkel vagy kisebb párologtató felületükkel jobban alkalmazkodnak. A klímaváltozás így nem általános pusztulást, hanem fokozatos átalakulást hoz: egyes fajok visszaszorulnak, mások felértékelődnek.
Szárazságtűrő fafajok a figyelem középpontjában
Az egyik legtöbbet emlegetett faj a török mogyoró (Corylus colurna), amely a melegebb és szárazabb környezethez jól alkalmazkodik. Mélyre hatoló gyökérzete és jó hőtűrése miatt városi környezetben és kísérleti erdőtelepítésekben is kedvező tapasztalatok gyűltek össze róla. Erdészeti jelentősége ugyan még korlátozott, de klímaadaptációs szempontból egyre nagyobb figyelmet kap.
Nem csak „új” fafajokról van szó. Több, régóta ismert, de háttérbe szorult őshonos faj is bizonyítja létjogosultságát. A barkócaberkenye (Sorbus torminalis) és a házi berkenye (Sorbus domestica) kifejezetten jól viseli a meleget és a szárazabb periódusokat. Ezek a fajok azonban nem „maguktól” sikeresek: fiatal korban rendszeres ápolást, korai felszabadítást és a konkurens fafajok visszaszorítását igénylik.
Nem minden klímatűrő faj megoldás mindenhol
Fontos szakmai tanulság, hogy nincs univerzális „csodafa”. A szelídgesztenye (Castanea sativa) például melegkedvelő és viszonylag szárazságtűrő, de betegségekre érzékeny, ezért csak megfelelő termőhelyen és gondos kezeléssel tartható fenn. A közönséges dió (Juglans regia) szintén jól reagál a melegedő klímára, ugyanakkor érzékeny a késő tavaszi fagyokra, ezért elsősorban védett fekvésben lehet sikeres.
A rezgő szil (Ulmus laevis) más irányt képvisel: inkább a vízbő, időszakosan elöntött területeken lehet fontos, így nem az aszály ellenszere, hanem a szélsőséges vízháztartású élőhelyek stabilizálója. Az észak-amerikai eredetű hikoridió (Carya ovata) ökológiai szempontból értékes és jó szárazságtűrésű, de lassú növekedése miatt gazdasági szerepe egyelőre korlátozott.
A jövő erdeje nem fajlistákon múlik
A klímaváltozásra adott válasz nem egyetlen fafaj kiválasztása, hanem a termőhelyhez igazított, változatos fafaj-összetétel kialakítása. A tapasztalatok szerint a vegyes állományok ellenállóbbak a szélsőségekkel szemben, és jobban képesek tompítani a klímahatásokat. A jövő erdeje ezért nem a megszokásokból, hanem a tudatos alkalmazkodásból épül fel.
Képek: Pixabay.
