Növénytermesztés

A bokrosító hengerezés esetében erre kell mindenképpen odafigyelni

Agrofórum Online

A tavasz beköszöntével végzett hengerezés az őszi vetésű növények bokrosodását segíti. A Güttler hengerrel végzett bokrosító hengerezésről március elején beszélgettünk Sótér Vilmossal, aki Nógrád vármegyében, Szécsényben gazdálkodik 1990 óta.

Sótér Vilmos 1990 óta gazdálkodik, 17 ha területen, emellett 100 ha-on végez szaktanácsadást. Szécsényben, a 17 ha-on a fiával közösen napraforgót, kukoricát, őszi káposztarepcét, búzát, árpát és olajtököt termel. 2020 óta szántás nélkül műveli a területet. Takarónövényeket, és talajbaktériumokat alkalmaz. Tapasztalatairól kérdeztük, milyen eredményt hoz számára a bokrosító hengerezés.

Kérdésünkre elmondta, hogy az őszi gabonák a télen tapasztalt komolyabb hidegek ellenére jól átteleltek, a kialakult hótakarónak köszönhetően jól viselték az időjárás viszontagságait.

Bokrosító hengerezés őszi árpában

Ősszel 10 ha-on vetettek őszi árpát, ennek bokrosító hengerezését március elején végezték el. Véleménye szerint a bokrosító hengerezés nagyon fontos technológiai elem. A művelet időzítésének meghatározásakor mindig a növény fenológiai állapotát, ill. a talaj nedvességtartalmát kell figyelembe venni, ami nem könnyű feladat. A bokrosító hengerezést a bokrosodás kezdetén kell elvégezni. 

Tapasztalatai szerint kb. 10-15%-os termés többletet eredményez a jól elvégzett hengerezés.

Tapasztalatok a Güttler hengerrel kapcsolatban

Kétszikű, nagylevelű gyomnövényeket ritkítja a Güttler henger, jól követi a talajfelszínt. Nedvesebb talajon sem tapad be a Güttler henger a kialakításának köszönhetően.

Korábban sima és gyűrűs hengerrel is próbálták a bokrosító hengerezést elvégezni, de egyiknek sem volt olyan jó hatása, mint a Güttler hengernek.

További részletek alábbi beszélgetésünkben. A podcast elérhető a Spotify-on is.

Kép forrása: Güttler Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Idén is újdonsággal állt elő a Güttler

2023. február 6. 11:13

A Güttler 2023-ban vezeti be a MasterCut 600 vágóhengert.

Nagyszabású gépbemutatóval vár a jubileumi partnertalálkozón a Hanki-Ker Kft.

2023. május 11. 09:10

Jubileumi partnertalálkozót szervez a Hanki-Ker Kft. 30 éves fennállásának alkalmából.

Fenntartható szemlélet, hosszú távú gondolkodás - Güttler szőlészeti gépbemutató Egerben

2018. április 18. 09:45

A hangsúly nem kifejezetten egy-egy terméken, sokkal inkább a cég által nyújtott komplett technológián volt, amelyre az egri szőlészek is felfigyeltek.

A két Güttler talajművelő eszköz a legtöbbet használt gép a gazdaságban

2019. július 5. 05:47

A Güttler a SuperMaxx-ot mint 4 évszakos kultivátort kínálja, mely alkalmas: talajszellőztetéshez, felületnöveléshez, tarlóhántáshoz, köztes növények vetéséhez és fagyos talajok műveléséhez.