Hektáronként átlagosan akár egy tonnával is növelhető lenne a betakarított kukorica mennyisége - mondta el Prof. Dr. Nagy János a Compost című műsorban.
A Natur Agro Hungária által indított podcast első adásában az MTA doktora hangsúlyozta: fontos, hogy a termelők jól ismerjék a talajt, melyen gazdálkodnak. A szakértő szerint érdemes rendszeres talajvizsgálatot végezni, és a kapott adatokat figyelembe venni a tervezés során.
Prof. Dr. Nagy János szerint különösen nagy jelentőséggel bír a megfelelő hibrid kiválasztása is.
Hihetetlenül nagy a nemesítési eredményesség, az előrehaladás ezen a téren
– fogalmazott.
Javaslata szerint minden kukoricatermesztőnek érdemes lehet néhány évente az általa használt terület 10-20%-án újabb hibrideket is bevonni, tesztelni.
Az elért eredményeink növelhetők
– mutatott rá. Emlékeztetett: a 80-as években a franciákkal álltunk egy szinten a kukoricatermesztést illetően, ám mára kissé elhúztak mellettünk.
Mind a magyar termőföldben, mind a magyar gazdák képességeiben van még lehetőség. Sokkal nagyobb ma a szakmai ismeretünk, mint ami valóra is válik a termesztésben
– mondta a szakember, aki szerint hektáronként átlagosan akár egy tonnával is növelhetők lennének a hozamok.
A Compost első adásában egyebek mellett szó esett még az éghajlati tényezőkről, a Debrecenben folyó, nemzetközi szinten is kiemelkedő színvonalú képzésről, a Látóképi Kísérleti Telepen folyó kutatásokról és a kukorica lombtrágyázásának hatékonyságáról is. A teljes beszélgetés itt tekinthető meg: