Növénytermesztés
Fizetett tartalom

A Kukorica Profi Startertechnológiája!

AGRO.bio Hungary Kft.

A BactoFil Kukoricával történő talajoltás a növényekben rejlő genetikai potenciál kifejezésre jutását segíti, és az alkalmazott technológiai elemek hatását erősíti, támogatja. Azaz a bőtermő fajták termése növekszik, a jó kelési erélyű fajták korai növekedése felgyorsul, az intenzív fejlődésű fajták vegetatív tömege még gyorsabban gyarapszik, a kombinációban alkalmazott kezelések hatásfoka jelentősen javul.

BactoFil Kukorica + Kite Start FL folyékony startertrágya együttes hatására a kezdeti időszakban mért szerényebb gyökértömeg és zöldtömeg gyarapodás a terméseredmények nagyobb mértékű javulását eredményezték. Ez azt bizonyította, hogy a BactoFil Kukorica támogatással alkalmazott starter kezelés hatás kifejtése felerősödik, és mind az önálló talajoltásnál, mind az önálló starter kezelésnél jobb termésreakcióval számolhatunk.

Több éves üzemi kezeléssorozat keretében vizsgáltuk a BactoFil Kukorica + Kite Start FL folyékony startertrágya eredményességét, mely során a következő megállapításokra jutottunk:

  • a technológia a helyi körülmények között alkalmas a kukorica fejlődésének támogatására,
  • a technológia pozitív hatását mutatta a gyökértömeg (106-112%), a zöldtömeg

(103-121%) és a csőparaméterek (102-121%) értékeinek változása, ami a gyökérzóna megnövekedett aktivitásának (hormontermelés, tápanyagok mobilizálása, hasznosulásának megnövelése) volt köszönhető.

BactoFil Kukorica önálló és a KiteStart Liquid NP folyékony startertrágya,

az Amalgerol vagy a TrichoMax készítményekkel való kombinációjának hatékonysága:

A BactoFil Kukorica az ún. biostimulátorok közé tartozik, és mint ilyen a kukorica növekedését, fejlődését támogatja, javítja a tápanyagok felvételét. Képessé teszi a növényt egy magasabb terméshozam elérésére, illetve megnöveli a termésbiztonságot és hatása csak a teljes termesztés-technológia részeként érvényesülhet igazán. Alkalmazásával megnövekszik a terméspotenciál, amit az egyéb agrotechnikai elemek felhasználásával és a természeti feltételek optimalizálásával tudunk kihasználni.

A kontroll terület 100%-hoz viszonyítva mutatja a talajoltás potenciált növelő hatását (13-14%), amely aztán a termesztési feltételek korlátozó hatására egy alacsonyabb hozamban (8%) realizálódik. (Megjegyzés: a grafikon első három paramétere a növény, míg a hozam a terület „teljesítménye”, értékét egyéb tényezők befolyásolhatták.)

A BactoFil Kukorica alkalmazásával jelentős ( 60-70% -os ) költségmegtakarítást ér el a tápanyagutánpótlásban.

Növelje a növénytermesztés biztonságát és őrizze meg talajainak termőképességét az AGRO.bio mikrobiológiai termékeinek használatával!

A részletekkel és további technológiai információkkal kapcsolatban keresse területi szaktanácsadóinkat, vagy látogasson el honlapunkra (www.agrobio.hu)!

Daoda Zoltán
szakmai igazgató
AGRO.bio Hungary Kft.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Cukorrépa Napon a KWS csapata!

2026. október 16. 10:10

2026. július 1-től a KWS Magyarország Kft. látja el a KWS cukorrépa vetőmag portfóliójának képviseletét, így nagy örömmel vettünk részt teljes szaktanácsadó csapatunkkal a Magyar Cukor Zrt. által rendezett Cukorrépa Bemutató Szakmai Napon Enyingen.

Szabolcsban még gazdaságosan tudtak kukoricát termeszteni + VIDEÓ

2026. október 11. 04:58

Rendkívül alacsony terméseredményekkel zárják a kukoricatermesztők az évet. Ahol van lehetőség öntözésre, még gazdaságosan termeszthető a kukorica.

Melegkedvelő, különleges kultúra: mit érdemes tudni a földimogyoróról?

2026. október 6. 07:10

Virágai a felszínen nyílnak, termése mégis a föld alatt fejlődik. Megmutatjuk, milyen feltételeket igényel a földimogyoró.

Gyomos szója aratás előtt: mikor lehet még beavatkozni?

2026. szeptember 30. 11:10

A gyomos szója komolyan megnehezítheti az aratást, de a betakarítás előtti kezelésnél az időzítésen és az engedélyezésen sok múlik.

Megmaradt az eladói nyomás a terménypiacokon

2023. április 6. 07:34

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.

Azonnal el kell adni a kukoricát, ha egy kis nyereség realizálható rajta – javasolja a GOSZ elnöke

2023. szeptember 6. 09:10

Az elmúlt évek kényelmes keresleti piacából Magyarországon kínálati piac lett, érdemes tehát naponta követni az árakat. Ha pedig olyan a helyzet, hogy egy kis nyereség realizálható a kukoricán, akkor érdemes elgondolkodni az értékesítésen – javasolja a termelőknek Petőházi Tamás.

Kipróbált megoldások a kukorica gyomirtására

2019. február 13. 10:20

A kukorica gyomirtásának szakszerű és költségtakarékos megoldására mutatunk be néhány, gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.

A búzavetés 98 százalékával végeztek Ukrajnában

2022. május 22. 06:36

Az ukrán gabonakereskedők szövetsége, az UGA korábban azt közölte, hogy a tavaszi búza vetésterülete összesen 190 ezer hektár, tavaszi árpa 900 ezer hektár, kukorica pedig 3,9 millió hektár lehet.