A múlt század 60-70-80-as évei a magyar mezőgazdaságban az agrokémia hőskorát jelentették. Ezzel párhuzamosan fejlődött a genetika és a növénynemesítés az ágazatban, melynek intenzitása egy cseppet sem lankadt az elmúlt évtizedekben, sőt a genetikai előrehaladás üteme napjainkig tovább fokozódott, miközben az agrárkemizálás szekere – elsősorban a fogyasztói igények megváltozásának okán – megrekedt.

A szemléletváltás jelentőség

Általában, de kukorica esetében is kijelenthető, hogy a jelenkor szakemberei rendelkezésére álló tápanyag-utánpótlási algoritmusok meglehetősen elavultak. Az olcsó nyersanyagokra (pl. földgáz) alapozó, az ipar mindenhatóságát a mennyekbe emelő szemlélet részben eltűnt, részben pedig az átalakuló igények miatt, maga a szemlélet is irányt váltott. Az alkalmazott algoritmusok túlbiztosított, alkalmanként pazarló felhasználást igyekeztek rögzíteni a kor mérnöki gondolkodásában. A túlbiztosítás adott egy jelentős biztonsági támaszt az alkalmazott dózisokban, mely kielégítően pufferolta a kontinentális klíma hullámzó bizonytalanságait a technológiában. Az intenzív gazdálkodás hatására javult a termés biztonsága, tervezhetővé és kiszámíthatóvá váltak a termések. A talajok mesterséges tápanyagtőkéje gyarapodott, javult a tápanyagszolgáltató képesség. A termésszintek emelkedtek. A szakmában – a korai marketing vezérelte kommunikáció nyomán – kialakult az a téves és meglehetősen széleskörben elterjedt vélemény, hogy ennek jelentős része az agrokémia – ezen belül a tápanyag-utánpótlás – magas színvonalának volt köszönhető. Azonban, ha az adatokat visszafelé elemezzük, kitűnik, hogy a kukorica éves termésingása teljesen elválik az évente felhasznált tápanyag mennyiségektől és szorosan, az évente a tenyészidőszakban lehullott csapadék, illetve annak eloszlását követi. A kukorica terméseredmények trendje azonban folyamatosan emelkedik, melynek húzóereje egyértelműen a genetikai előrehaladás. Nagy biztonsággal kijelenthető, hogy a növény számára harmonikus tápanyag-utánpótlás nélkül ez az emelkedés nehezen lenne elképzelhető, azonban az is érzékelhető, hogy az alkalmazott dózisok a szükségesnél magasabbak, a vetésforgók alkalmasint túltrágyázottak. Ennek oka a már említett hektikus klíma alatt alkalmazott „biztonsági adag”, de leginkább annak a marketing által túldimenzionált mértéke.

A hazai agrokémiai kutatás nem követte szorosan a genetikai változásokat, elmaradtak a szükséges korrekciók, melyek hibrid szinten tisztázták volna a kukorica tápanyagigényét. Kialakult az a tudat, hogy a kukorica, mint faj – a tápanyag-utánpótlás szempontjából – egységes. Ez a hibás kód már ötven évvel ezelőtt sem volt feltétlenül igaz, azonban a korabeli lehetőségek és szakmai felbontás mellett tervezhető hibát jelentett. Azóta a genetikai állományok már többször is lecserélődtek, ráadásul a fajtarotáció követhetetlenül felgyorsult. A felbontás a táblaméretről potenciálisan néhány cetiméteresre, de a legrosszabb estben néhány tíz méteresre növekedett. A technika vészesen lehagyta a XX. században véglegesnek tűnően megrekedt agronómiát. Olyan léptékbeni eltérések keletkeztek a résztudományok között, hogy lassan – hídmérleg helyett – patikamérlegen mérlegeljük a megrakott trágyaszóró kocsit is, de erről az „elvarázsolt kastély” és annak szelleme nem nagyon akar tudomást venni. Az érkező „Green Deal-henger” nagyon kijózanító lehet, ha ez egybe ér valamilyen terménypiaci traumával. (Márpedig a terménypiacon tapasztalható áremelkedés feszültsége pillanatnyilag nem enyhül, ami felhasználói oldalon – egy kezelhetetlen csődsorozattal – tektonikus erejű lökéshullámot generálhat vissza az ágazat irányába, amelyet valamilyen szinten mindenki megszenvedhet.)

A zöld elvárások a jelen formájukban – már önmagukban is – meglehetősen drámaiak, ezért fogadásukra és kezelésükre már most el kell kezdeni a felkészülést.

A szemléletváltáshoz, divatos szóval az érzékenyítéshez szeretnék néhány rendhagyó szemléletű – a nyitott szemű és nyitott fülű kollégák számára – hasznos kísérleti eredményeket hozni a saját házunk tájáról. A munkának természetesen nem vagyunk a végén, de remélem, hogy a nagy zöldüléshez és a tech-váltáshoz már hozzá tudunk járulni az eredményeinkkel.

Komplex vizsgálatok

Korábban már többször beszámoltunk egy óriási, több helyszínes kukorica hibrid x tőszám x nitrogén dózis-kísérletsorozatról. Egy amerikai példa nyomán kezdtük a 20 kukorica hibrid minősítését, keresve a változó klíma alatt kockázatmentesebben – alacsony tőszámmal és alacsony nitrogén dózissal – termeszthető genotípusokat. Természetesen ezen törekvések „tudományos farvizén” mintegy „hulladék információként” rengeteg hasznos részinformációt kapunk arra vonatkozólag is, hogy a különböző nitrogén és tőszám szintek az egyes hibrideknél milyen kölcsönhatásokat eredményeznek a terméseredmények alakulásában. Teljesen új világ, egy új dimenzió tárul fel előttünk, amely nélkül elképzelhetetlennek tartom, hogy a helyspecifikus gazdálkodás és az agrárdigitalizáció célt érjen, mindamellett, hogy a hagyományos gazdálkodás is végre korszerű és használható eredményekhez jut.

A kísérletben 20 kukorica hibrid 4 tőszámának (60–70–80–90 ezer) és 3 alkalmazott nitrogén dózis (0–60–240 kg/ha) a kukorica a termésére gyakorolt hatását vizsgáltuk 4 ismétléses kisparcellás kísérletben, az országban három helyszínen, három eltérő talajtípuson. A kísérlet elsődleges célja, hogy megtaláljuk azokat a hibrideket, melyek alacsony tőszám és alacsony nitrogén dózis mellett is eredményesen termeszthetők (Work Horse hibridek). A kísérlet struktúrája lehetőséget biztosít az intenzív, magas tőszám- és magas nitrogénigényű hibridek (Race Horse hibridek) kiválogatására is, melyek esetében teszteljük a magas nitrogén dózisok esetében nemcsak a hasznosítását, hanem a nagy adagok tűrését is. A kísérleti eredményekből láthatjuk, hogy ezeknek a jelentősége milyen nagy.

A változó évjáratok és talajkörülmények, így a tápanyag-, és azon belül a nitrogénszolgáltató képesség hatással van a hibridek tőszámra adott termés válaszának alakulására, melyekre a kialakult különböző termésszintek is visszahatnak. Ebben – a nem csak látszólag bonyolult rendszerben – igyekszünk rendet tenni, a két vizsgált tulajdonság és azok minősége négyes mátrixának megalkotásával, az egyes „negyedeket” karakteresen jellemző hibridek kiválasztásával, illetve a többi – arra érdemes – hibrid rendszerbe sorolásával. (A mátrixba azok a genetikák nem kerültek bele, amelyeknek a kísérletekben megismert terméseredményeik és jövedelemtermelő képességük messze elmarad a „felsőházi” hibridekétől és vizsgálatukat fenntartani egy ilyen bonyolult és drága kísérleti rendszerben pazarló és felesleges. Helyüket az előkísérletekben jól vizsgázott, a jövőben perspektivikusnak látszó hibridekkel kell feltölteni.)

A két tulajdonság (tőszám- és nitrogén-reakció) és annak kétféle minősége (erős és gyenge) alkotta minősítő mátrixba sorolás már jó támaszt ad a gyakorló szakembereknek a hibrid és a szükséges technológia megválasztásához. Fontos ez azért, mert ha saját termesztési koncepciónkhoz (pl. magas tőszám – magas nitrogénszint) nem megfelelő genotípust választunk, nem ad majd megfelelő termésválaszt törekvéseinkre, vagy – minősített esetben – kifejezetten rosszul tűri azt, és nem, hogy nem érünk el plusz jövedelmet a drága pénzen vásárolt erőforrásainkkal, hanem tonnákban és százezrekben mérhető kárt okozunk magunknak.  A helyzet komikuma az, hogy a helyspecifikus gazdálkodásban az így alkalmazott – esetlegesen hibás kóddal – a rossz irányba indított dózis, vagy tőszám változtatásával az okozott kárt csak négyzetre emeljük, pedig az alkalmazott genetikák okszerű használatával mind ökonómiai, mind pedig ökológiai értelemben, és mind a digitális és mind a hagyományos (analóg) gazdálkodásban, akár az elvárt többlet hasznot is megtermelhetnénk. Az ismertetett helyzetben az „nyújt vigaszt” – ami egyben veszélyes csapda is –, hogy „amiről nem tudunk, az bizony nem is fáj.”

Lajos Mihály, Agrofil-SZMI Kft.

Work Horse-Race Horse kísérletek – 2020   Az 1. táblázat foglalja össze a háromtényezős kísérletben a kezelés csoportokat. A kezelés kombinációk eredményei segítik a WH-RH karakterisztikák megállapítását. A WH karakterekben keressük azokat az okos hibrideket, amelyek képesek – a mi okoskodásunk nélkül – a változó körülmények között, az általuk elérhető legmagasabb termést elérni. A RH karakterisztikában kitűnik az a tulajdonság, hogy a hibrid az emberi gondoskodást (az intenzív technológiát) nemcsak, hogy igényli, hanem adott esetben jól is tűri, hiszen az évjárathatások hozhatnak olyan helyzeteket, amikor a gondoskodás nemcsak sok, hanem sokk is lehet, és ezeknek a hibrideknek ezt is el kell viselni. A 2. táblázat mutatja a WH-RH kategóriákba sorolt hibrideket. A 3. táblázat két tulajdonságcsoport (tőszám-nitrogénreakció) négyes kombinációjában rendszerezi a genotípusokat és információt nyújt az eddig a WH-RH minősítési rendszerben még nem kategorizálható hibridek tulajdonságairól is. Az 1-2. ábrák jól mutatják, hogy a megvásárolt genetikák a fent ismertetett tulajdonságok szerint mennyire eltérő arcukat mutatják, ahhoz képest, amit a szakma gondol róluk. Megmutatkozik, hogy ez a genetikai halmaz (kukorica) – az ismertetett tulajdonságok szempontjából – mennyire nem egységes és rávilágít arra, hogy egy hibridet nem az igényeinek megfelelő környezetbe helyezve – legjobb szándékunk ellenére is – mekkora veszteség kockázatnak tesszük ki magunkat. Márpedig most minden arról szól, hogy intenzíven termelni megéri. Megéri? Aki tudja, hogy mit csinál, annak megérheti, különben… A teljes kísérlet eredményei – és még sokhasonló érdekes eredmény is – az AgroFIELD Termelői Club-ban már mindenki számára elérhető.