Növénytermesztés

Az idei demó kísérletekben is bizonyítottak a SAATEN-UNION kukoricái

A SAATEN-UNION területi képviselői és partnerei segítségével a fejlesztési kísérleteken túl az ország több pontján úgynevezett demó kísérletekben is részt vesz.

Partnereink áldozatos munkájának – melyet ezúton is köszönünk – eredményeképpen az évnek ebben az időszakában hozzánk is befutnak a betakarítási eredmények. Ezek segítségével jobban kirajzolódik előttünk, hogy az egyes régiókba, adott körülmények közé milyen hibridet tudunk nagy biztonsággal ajánlani, illetve melyik kukoricánk érzi jól magát az ország teljes területén.

Technológiai kísérleteink eredményeiről, melyeknek köszönhetően a kifejezetten intenzív vagy akár az extenzív termesztéstechnológiában gondolkodó gazdálkodók számára is tudunk hasznos információkkal szolgálni, már több különböző felületen jelentettünk meg információkat, melyeket érdemes honlapunkon visszakeresni. Itt mélyrehatóbban is tájékoztatjuk a gazdálkodókat hibridjeink kiváló vízleadó képességéről, tőszám- és nitrogénreakciójáról.

Az idei évben két új szemes hibrid érkezett kínálatunkba. Az SU RAPIROL (FAO 360) kiemelkedő adaptációs képességével, erős szárával, dinamikus vízleadásával és aszályos időszakokban is jól termékenyülő csöveivel bizonyította létjogosultságát kínálatunkban. A SYNOPSIS (FAO 390) európai szelekciós kísérleteinkben, majd hazai fajtaregisztrációs és idei demó eredményeivel is igazolta rátermettségét, melyek alapján még a REPLIK-et is minden tulajdonságában felülmúlja. Ez a nagyon jó vízleadó képességű, jól alkalmazkodó hibrid az ország egész területén biztonsággal termeszthető.

Intenzív gazdálkodást folytató, esetleg hibridkalászosokat is vető partnereink számára kiváló alternatívát jelent a PIAFF (FAO 340), melyet ajánlunk mindenkinek, aki az őszi vetések előtt korai betakarítást tervez, viszont nem hajlandó lemondani a magas termésszintekről. Amennyiben mégis megkésett betakarításra kerülne sor, ezt is lehetővé teszi a hibrid kiemelkedő fuzárium-ellenállósága.

A BARINGTON (FAO 350), mely az idei évtől a KITE Zrt. kínálatát bővíti, kiválóan alkalmazkodik minden hazai termelési adottsághoz, a száraz és a jó vízellátottságú területeken is kiemelkedő eredményt ért el a NÉBIH regisztrációs kísérleteiben, és 9 hazai termőhely átlagában csaknem 12 t/ha-os termést adott. A CALI (FAO 370) minden termesztési körülmény között jól kalkulálható haszonnal termeszthető. A hazai fajtaregisztrációs kísérletekben elért eredményei, illetve a hazai demó eredmények is alátámasztják kiemelkedő termőképességét és termésstabilitását, hiszen a száraz és a jó csapadékellátottságú területeken is kimagasló eredményt ért el.

REPLIK (FAO 380) nevű csúcshibridünk már évek óta bizonyítja kiemelkedő termőhelyi stabilitását és magas szintű jövedelmezőségét. Csapadékosabb évjáratokban, jó vízgazdálkodású területeken akár az ő teljesítményét is felülmúlhatja a már jól ismert BADIANE (FAO 360) hibridünk. Ehhez az eredményhez dinamikus vízleadása is hozzájárul. Figyelemre méltó vízleadó képességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a hivatalos és a saját kísérleteink alapján is rendszeresen a legalacsonyabb szemnedvességgel kerül betakarításra, aminek köszönhetően a szárítási költségek jelentősen csökkenthetők.

Kínálatunk középérésű csoportjának már jól ismert tagja az ELDACAR (FAO 430) nevű kukoricahibridünk, mely átlagon felüli gyökérrendszert fejleszt, így megdőlésre sem hajlamos. Bátran ajánljuk azon partnereinknek, akik gyengébb adottságú termőterülettel rendelkeznek, vagy átlagosnak mondható körülmények között gazdálkodnak, viszont megbízhatóan magas termésszinteket szeretnének elérni.

Új silóhibridünk a FILIGRAN (FAO 520), mely nagy zöldtömegének és szemkihozatalának köszönhetően kiválóan szerepelt a francia- és németországi silózási kísérleteinkben, továbbá hazai kisparcellás kísérleteink alapján Magyarország egész területén biztonsággal termeszthető.

Az biztos, hogy az időjárás az idei évben is kiszámíthatatlan fordulatokkal lepte meg a gazdálkodókat. Elődeinknek az elmúlt több mint száz évben nem kellett ilyen hideg áprilissal szembenézniük, és még a május eleji hajnalokon is többször ránéztünk a naptárra, hogy valóban jó évszakot írunk-e. A tavaszi hidegek nagyban hátráltatták a keléseket és a vetési munkálatokat. Ebben az időszakban még többnyire elegendő nedvesség volt a talajokban, így a kelések biztosítva voltak, viszont az ezt követő száraz időszak ismét nagyban meghatározta az állományok túlélését. Idővel megérkezett a csapadék az országba, de sok esetben már csak a 25. órában, sőt egyes területeken még akkor sem igazán.

A szélsőségesen gyenge körülmények ellenére a SAATEN-UNION hibridjei remekül helytálltak Magyarország legtöbb régiójában, és jelentős részben a helyi viszonyokhoz mérten átlagon felüli termést adtak, és az átlagosnál alacsonyabb betakarításkor mért szemnedvesség jellemezte őket.

Marsai Viktor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi várható idén a repcében?

2025. január 21. 14:10

A repce földrajzi „mozgása” is kortünet: délkeletről mozog nyugat felé, vagyis a csapadékosabb területek felé húzódik.

Meggyőző bizonyítékok szólnak az új szójafajták mellett

2025. január 21. 12:10

A keresleti piacot generáló szója termesztése egyre sikeresebb. Két új, a hazai termesztési körülményeket kedvelő fajtát mutatunk be.

Cirok: mikor és hogy érdemes belevágni?

2025. január 20. 17:10

A cirok termesztése napjainkban felfutó tevékenységnek számít, de fontolóra kell venni, hogy milyen tényezőkkel kell számolnia annak, aki belefog.

A kockázatkezelés jelentősége kukoricában: KWS hibridek az élvonalból

2025. január 16. 17:10

A modern KWS hibrideknek sajátja, hogy a FAO 300–399-es tenyészidőbe tartozó átlaghoz képest hamarabb virágoznak pár nappal.

Repcék magasan az átlag fölötti teljesítménnyel

2021. június 18. 10:18

A RAPOOL hibridjei hazai kísérletekben is bizonyították, hogy megtérülő befektetés őket választani.

Bemutatták a Pioneer® vetőmag márkanév új arculatát

2020. december 10. 04:37

Az új arculat tükrözi a cég elkötelezettségét a gazdálkodás előmozdítása mellett.

Ezekből a kukorica-vetőmagokból még választhat!

2023. február 24. 13:32

Egyedülálló fejlesztési – innovációs háttér, kimagasló tudású genetika, kitűnő vetőmagminőség, a vetőmagkezelések általi magas hozzáadott érték. A KITE Zrt. saját hibridkukorica-portfóliója mindezeknek köszönhetően vált a hazai kukoricavetőmag-piac stabil szereplőjévé.

Paradicsom-vetőmagokat tesztelt a Nébih

2022. április 28. 15:12

Öt tasak paradicsom-vetőmagot vettek górcső alá a Nébih szakemberei.