Egy évvel ezelőtt indítottuk az Agrofórum Online felületén cikksorozatunkat a Biovéd 2005 Kft. által fejlesztett és gyártott baktérium készítményekről, amelyeknek elsődleges célja a növények nitrogén utánpótlása.
Az első cikkünk címe „Biotechnológia műtrágya helyett?” volt. Nagy örömünkre szolgál, hogy a cím végi kérdőjelet lassan pontra cserélhetjük, hisz az idei évben már termelői tapasztalatok is megerősítették a nitrogénpótlás biológiai lehetőségét, ráadásul a kezelt állományok az aszályt is jobban tűrték. Büszkék vagyunk arra, hogy az idén tavasszal debütált titaN készítményről már nem a fejlesztő ír, hanem a forgalmazó IKR Agrár Kft. tudja elmesélni a pozitív történeteket.
2022 augusztus 01-től létrejött az IKR Agrár Kft-én belül egy új üzletág, az innovatív termékek kereskedelemi üzletága. A meglévő üzletkötői létszámon felül országosan 9 szaktanácsadó dolgozik, hogy szakmailag támogassuk a gazdálkodókat. Feladataink között szerepel, hogy az üzletág által képviselt termékeket a termelői felhasználást követően nyomon kövessék, szemlézzék, eredményeket gyűjtsenek be a további értékesítéseinkhez. Üzletágunk egyik terméke a titaN (Bacillus mojavensis) mikrobiológiai termék, amit az idei évben kezdtünk el értékesíteni, és az első tapasztalataink kellően pozitívak voltak ahhoz, hogy bátran tervezzünk vele a 2023. évre, kezdte a bevezetést Zsiga Ákos, az Innovatív termékek kereskedelmi üzletág igazgatója.
2022. több szempontból is nehéz év volt a gazdáknak. A Covid még érezhető utószele után a háború okozta válság, és a folyamatosan emelkedő inputanyag árak mellett soha nem látott aszály következett. Több megyében már júliusban kiégett kukoricákat, felsült napraforgó táblákat lehetett látni. A bajt tetézte a hetekig tartó melegrekordokat döntögető forróság is.
Ebben a válságos időszakban jelent meg a titaN először a magyar piacon.
A következőkben a felhasználási tapasztalatokról Lukácsi Vera, az IKR Agrár Kft. innovatív kereskedelmi üzletágának szaktanácsadója számol be. Elmondja, mivel találkozott az ország Észak-Kelet régiójában, és mindezt az általa készített fotókkal is szemlélteti.
Lukácsi Vera tapasztalatai alapján megfogalmazható, hogy termelők egy része azért döntött a vásárlás mellett, mert a műtrágyával kijuttatott nitrogén mennyiségen szerettek volna spórolni, illetve bíztak a titaN aszálytűrést javító hatásában.
Dél Borsodban a vetéstől számítva gyakorlatilag nem kapott csapadékot a terület. Az 1. ábrán balra látható 6 kontroll sor a kezdeti gépbeállítás problémájából adódóan véletlenül került kialakításra. Míg a kezeletlen területen lévő kukorica megállt, sorvadt, addig annak ellenére, hogy a betakarításig nem érkezett a várva várt eső, így csövek nem fejlődtek rajta, de legalább silózásra alkalmas maradt a titaN-nal kezelt rész, így a tulajdonos állatainak takarmányt tudott biztosítani. A körülmények ismeretében és a látványos hatásnak köszönhetően a termelő jövőben is vásárolni fogja a titaN-t.
Heves megyében egy fiatal, innovatív gazda próbálta ki napraforgóban. Kizárólag mikrogranulált starter műtrágyát adott tápanyagként, illetve 4-6 leveles korban a titaN-t alkalmazta. A kontroll területen 150 kg komplex műtrágyát használtak a titaN helyett, a technológia mindenben ugyanaz volt. A terméseredményekben nem volt nagy különbség, de az aszály ellenére méregzöld, egészséges volt a titaN kezelt állománya (2. ábra), az 1 kg/ha titaN gyakorlatilag nem tudott kevesebbet, mint a 1,5 q/ha komplex műtrágya, jóval kedvezőbb költségek mellett. Ennek alapján nem csak a napraforgóban, kukoricában, hanem kalászosokban is tervezi használni majd a jövőben.
Szintén Heves megyében tapasztalták azt a figyelemreméltó tulajdonságot, hogy a kezelt kukorica 2-3 héttel tovább zöld maradt. Ennek is köszönhetően a környéken csak ezen a táblán volt egyáltalán cső, a szomszédos területeken nem termékenyült, torz csövek voltak kizárólag. A gazda a jövőben is vásárolni kívánja a műtrágyákhoz képest jó ár-érték aránya miatt.
Hasonló állásponttal munkám során több helyen is találkoztam: a több irányú kitettség miatt a termelők érzik, hogy változtatni kell, nem mernek, vagy nem tudnak olyan anyagi kockázatot bevállalni, mint eddig. A bekerülési költségek csökkentésének lehetőségét látják a titaN használatával, illetve nagyobb termésbiztonságot remélnek.
Így gondolkozik Észak-Kelet Borsodban egy gyenge adottságú területen gazdálkodó is. Elmondása szerint muszáj alternatívákat keresni ahhoz, hogy elviselhető költségszinten, ugyanakkor biztonságosan tudjon termelni. Pozitívum, hogy a titaN-t nem kell beforgatni, így egy megspórolt munkamenettel időt, gázolajat, tehát nem kevés pénzt tud megtakarítani. Tapasztalatai alapján a szomszédos táblához képest a titaN képes volt a kukorica csőegészségét is javítani, hiszen az ő tábláján nyoma sem volt a csöveken penésznek, míg a szomszédos kukoricában minden cső fertőzött volt.
Sárospatak környékén kukoricában és napraforgóban is használta a titaN-t egy házaspár. Kukoricában volt olyan terület, ahol a környékbeli táblákhoz képest 1,5-2 tonna terméstöbbletet tudtak a titaN-nal kezelt táblán realizálni, mindezt úgy, hogy egyáltalán nem használtak műtrágyát! A napraforgóban 4 tonnás eredményére pedig méltán lehetnek büszkék. A tenyészidőszakban szemmel láthatóan erősebb, zöldebb növényeik voltak mindkét növényfaj esetében, illetve azok tovább maradtak zöldebbek. A várakozásaikat mindenben teljesítette a titaN, így nem is kérdés, hogy vásárolni fogják majd.
A Gönci járásban is szép eredményeket tapasztaltam több gazdánál is. Sajnos az időjárás itt sem volt kegyes, annak ellenére, hogy a közeli településeken, vagy a határon túl volt csapadék, ezt a vidéket elkerülte az eső. Ennek ellenére a kezelt kukoricák, napraforgók jobb képet festettek, mint a kezeletlen szomszédaik. Azt tapasztalták, hogy a növények egészségesebbek, erősebbek, kevésbé szenvedtek az aszálytól, hőségtől (3. ábra). Ennek eredményeként a környéken a legnagyobb csöveket is ezeken a táblákon lehetett találni.
Nyékládházán is elégedett vevővel találkozhattam, annak ellenére, hogy a javasolt fenológiához képest később került kijuttatásra napraforgóban a titaN. A gazda szavaival élve „mesélt” a napraforgó, olyan szép volt. A tányérok mindenhol egyenletesen termékenyültek, gombaölő készítményt nem használt. Az aszály mellett a madarak sem kímélték a tábláját, mert volt, ahol 40%-os veszteséget okoztak. Ennek ellenére, még így is pluszos évet zárt. Elmondása szerint már évek óta törekszik a költséghatékony termelésre, mivel tapasztalatai azt bizonyítják, hogy nem térül meg a maximális terméseredményre törekvés. Jobban megéri alacsony költségszinten gazdálkodni ezen a vidéken, mert a profit viszont így a legmagasabb és a kockázat is jóval kisebb. Ebbe a gondolkodásmenetébe tökéletesen beleillett a titaN-technológia, ezért is döntött kipróbálása mellett. Várakozásainak megfelelően működött is, még ilyen aszályos évben is, így a későbbiekben is használni szeretné.
Összességében elmondható, hogy ebben a viszontagságos évben, akik bizalmat szavaztak a titaN-nak, elégedettek. Látva hatását, szinte mindenki a jövőben is alkalmazni fogja, reménykedve abban, hogy jobb körülmények között még jobb terméseredmények születhetnek (4. ábra).
Bízunk benne, hogy jövőre rekord eredményekről is be tudunk majd számolni a titaN-nal kezelt táblákon az ország keleti részéből!
Lukácsi Vera és Zsiga Ákos, IKR Agrár Kft.
Dr. Bohár Gyula, Biovéd 2005 Kft.