Növénytermesztés

Itt a nyírbátori csoda: a szuper prémium minőségű lucernaszéna

Agrofórum Online

A hazai piac egyelőre nem érett meg a szuper prémium minőségű lucernaszénára, de nyilvánvalóan ez lesz a jövő útja.

A szénafélék a szarvasmarhák és más kérődzők, illetve a lovak takarmányozásában játszanak fontos szerepet. A lucerna ebből a szempontból kiemelt alapanyag lehetne, ám Magyarországon jelenleg mellőzöttnek, kevésbé hasznosítottnak számít.

Talán azért, mert érzékeny, és lelke van, a termesztésnél, betakarításnál, tartósításnál és tárolásnál is fokozottan ügyelni kell rá

– mondja Petis Mihály, a nyírbátori Bátortrade Kft. ügyvezetője, a BÁTORCOOP Szövetkezet igazgatósági tagja.

Ők hajtották végre – a debreceni Ádám és Társa Kft.-vel szoros együttműködésben – a „nyírbátori csodát”, amely jelen esetben a szuper prémium minőségű lucernabálák előállítását takarja. Náluk a szénakészítés fontos kiegészítője a szenázs előállításának, annak ellenére, hogy ott már megmutatkozik némi beltartalmiérték-veszteség (főleg a fehérje terén), ám a szárazanyag- és rosttartalom, valamint az emészthetőség megmarad, így nyilvánvalóan a széna is értékes takarmánya a szarvasmarháiknak.

Fotó: Zima Szabolcs

A május eleji hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásáron le is leplezték a „csodát”, az érdeklődőknek szívesen elárulták, hogyan, milyen lépésekben lehet kiemelkedő lucernaszénát előállítani. A legfontosabb, hogy egyetlen technológiai elem sem hagyható ki belőle, mert úgy az egész rendszer sérül.

A termőtalajaik az ügyvezető elmondása szerint gyenge adottságúak, enyhén homokosak, ugyanakkor szerves trágyával jól feltöltöttek, így magas talajélettel bírnak, vagyis alkalmassá tették őket a legjobb minőségű lucerna termesztéséhez. Ez a pillangósvirágú növény egyébként mélyen gyökerező, ezáltal jól bírja a szélsőséges időjárást, illetve emiatt is jelentős az ásványianyag-tartalma és beltartalmi értéke. A nyírbátoriak akár 500 hektáron is tudnának lucernát vetni, de jelenleg csak 250–300 hektáron folyik a termesztés, mert a belföldi piacon egyelőre nem megfelelőek az árak. A szuper prémium minőségű takarmányt így maguk használják fel, a hosszabb távú cél viszont az, hogy eladásra is termesszenek.

Mit is jelent a kiemelkedő végtermék?

Az amerikai lucernaszéna-minőségi szabvány szerint a 22-nél nagyobb CP-érték (nyersfehérje-tartalom) jelenti a szuper prémium minőséget, és ebben a tekintetben a BÁTORCOOP Szövetkezet lucernája a következő paraméterekkel rendelkezik:

TermékCP
friss lucerna30,54
lucerna szenázs27,40
előfonnyasztott lucerna23,33
szárított lucerna26,44

Petis Mihály véleménye is az, hogy korszerű és kiemelkedő minőségre törekvő növénytermesztést csakis első osztályú vetőmaggal lehet folytatni, így természetesen ők is mindig ilyet szereznek be. Felhasználják a biogáz-üzemükből származó, magas beltartalmi értékű folyadékot, a barnalét is a lucerna tápanyag-utánpótlásához, ami jól kiegészíti a műtrágyázást. A növény egyébként ebből a szempontból nem kényes, ha a vetés időszakában megfelelő tápanyag-ellátásban részesült, akkor utána már képes ellátni magát. Nyírbátorban három évig tartják, és évente hatszor kaszálják, ami azt jelenti, hogy már a zöldbimbós állapot előtt elvégzik az első betakarítást.

Időjárástól függ, hogy szénát vagy szenázst állítanak-e elő: ha kevés a napsütés, vagyis a szálastakarmányt nem lehet leszárítani a minimum 35 százalék fölötti szárazanyag-tartalomra, akkor szenázst készítenek belőle, mert annak könnyebb a tartósítása. Mivel a rendre vágott lucerna esetében a levél vízleadása mindig gyorsabb, mint a szárrészek száradása, ezért betakarításkor szársértővel felszerelt kaszákat használnak. Ezen a ponton érdemes kiemelni, hogy szuper prémium minőséget csakis megfelelő, speciálisan erre a célra kifejlesztett gépekkel lehet előállítani, amelyek az összes munkafolyamat során a lehető legkisebb szennyeződéssel dolgoznak.

Fotó: Zima Szabolcs

Ennek Ádám Jenő a szakértője, az ő hozzáértésében, javaslataiban tökéletesen megbízunk. Úgy gondolom, jó úton járunk, az eredmények igazolják az erőfeszítéseinket. Nagyjából 3-4 éve foglalkozunk a szuper prémium minőségű lucernaszéna termesztésével, amióta intenzívre állítottuk a szarvasmarha-tenyésztést

– mutatott rá Petis Mihály.

Az említett speciális gépparkjuk a kaszálás, kondicionálás, rendképzés, rendsodrás munkaeszközeit foglalja magában, de ebbe a sorba illeszkednek a darálógépek, a nedves- és száraztöltőgépek, valamint a bálagyűjtő és nagybálabontó-kiosztó gépek. Közülük Hódmezővásárhelyen a Tubeline szársértő gépre hívták fel külön a figyelmet, amely akár 50 százalékkal csökkentheti a terményszáradási időt, illetve a tisztán, gyorsan, veszteségmentesen dolgozó ROC szalagos rendképzőre. A szálastakarmányok szennyeződésmentes betakarításának nélkülözhetetlen gépe a Honeybee ST21-es alternáló kasza, ez ugyanis 8–10 centiméteres tarlómagassággal dolgozik, és rendkívül kíméletesen vág, ami gyors sarjadást eredményez. A földszennyezés minimális, a szívóhatás pedig elképzelhetetlen, ráadásul a Honeybee egy multifunkcionális gép, amely számos termény betakarítására alkalmas, még a biogazdálkodások számára is remek választás lehet.

A szuper prémium minőség előállításának utolsó lépése a szárítás, ezt a BÁTORCOOP Szövetkezet nagy kapacitású szalagos szárítóval végzi. Ennek előnye, hogy a biogáz-üzemük melegvizes hőjét is tudják általa hasznosítani, másrészt pedig mértéktartóan kezeli a lucernát, nem fújja le a leveleket, mint a régi forgódobos szárító, vagyis levélpergés nélkül dolgozik. Mivel a lucerna könnyen oxidálódik, ha le van szárítva, azaz gyorsan elveszíti a benne lévő karotint, ezért Petis Mihályék bebálázzák a végterméket, hogy az ne érintkezzen nagy felületen a napfénnyel és a levegővel. Természetesen ehhez is speciális eszköz szükséges, a szárítóból kijövő lucernaszecskát 250 bar nyomással tudják úgy bálázni, hogy az valóban megálljon a bálában.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Díjözön a Pioneer® kukoricahibrideknek

2025. február 12. 16:10

A Corteva kiváló nemesítői munkája eredményeképpen hét kukoricahibrid kapott elismerést az AGROmashEXPO kiállításon.

Olajos magvak piaca: kihívások és lehetőségek a repce, napraforgó és szója termesztésében

2025. február 11. 16:10

A KITE Podcast szakértői kiemelték, hogy a biodízelipar továbbra is meghatározó szerepet játszik a piac alakulásában.

Különleges termesztési rendszer: az aeropónia

2025. február 11. 15:10

Az aeropóniás termesztési rendszerekbe is betekintést engedett az idei PREGA.

Tud róla, hogy a magas olajsavas napraforgó egyre többet ér?

2025. február 11. 11:10

A SAATEN-UNION a piac és a termelők jól értelmezhető igényeit figyelembe véve megbízható hibrideket – SOPHIA CL (HO) és a DUET CL (HO) – kínál a magas olajsavas szegmensben.

Robot fejőgép, agrárvilágítás, biztonsági nyakfogó... - Állattenyésztési innovációk Hódmezővásárhelyről

2019. május 22. 16:46

Az agrárinformatika és tartástechnológia kapcsán a megosztott helyezéseknek köszönhetően a szakmai zsűri összesen hat fejlesztést emelt ki.

Bemutatkozik a 10 méteres Caterpillar teleszkópos rakodó (+VIDEÓ)

2018. június 14. 11:16

A 10 méteres Caterpillar 3510D teleszkópos rakodó a gyártó egy régebbi hiányosságát pótolta, 7 és 14 méter között ugyanis eddig nem tudtak gépet ajánlani.

Gépészet Videó

Így ünnepelt AXIÁL Kft. a jubileumi Állattenyésztési Napokon

2018. május 17. 15:29

Véget ért a 25. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, melyen az AXIÁL Kft. is részt vett. A jubileumi kiállítás kapcsán Umenhoffer Péter, marketingigazgatóval beszélgettünk arról, mivel készültek a rendezvényre és megítélése szerint, hogy sikerült az.

Megnyitotta kapuit az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok

2022. május 5. 14:00

Megnyitotta kapuit a hazai állattenyésztő szakma egyik legkiemelkedőbb rendezvénye, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok.