Növénytermesztés
Fizetett tartalom

„Nem a legerősebb éli túl …, hanem az, aki jól tud alkalmazkodni.” – Charles Darwin

2018-ban résen kellett lennie a földet művelőnek, hogy a nem várt eseményeket kiküszöbölhesse és a várva várt csapadékkal minél jobban gazdálkodjon. Azok mondhatják el „sose legyen rosszabb évünk”, akik az alkalmanként összetorlódó munkák közepette alapos figyelmet fordítottak a hibridek igényeihez igazított és a kukorica fejlődését segítő technológiai elemekre.

Ahol a belvíz nem zavarta a kukorica magágy-előkészítését ott a gyors kezdeti növekedésű hibridek előrehozott vetése jelentősen hozzájárult az eredményességhez. A száraz és nyáriasan meleg tavaszban a pre/poszt kezelések időpontját és annak hatékonyságát is nehéz volt előre megjósolni, mivel a magról kelő gyomok megjelenése is heterogén volt. A hibrideknek bizonyítaniuk kellett gyom-, szárazság- és vihartűrésüket.

A korai éréscsoportú, április első harmadában vetett kukoricák idén is bizonyítottak. Különösen korán, szeptember elejére, biztonsággal beértek, az utolsó cseppig hasznosítva a tavaszi csapadékot. Kitűnő állóképességüknek köszönhető, hogy a klasszikus őszi betakarításig „talpon maradtak”, gyakorta a középérésű hibrideket is túlszárnyaló csőállománnyal. A FAO 330 csoportba tartozó KAMPONI CS is kiváló, az idei NÉBIH vizsgálatok átlagában 11,99 t/ha termést adott.

A középérésűek termésére már nagyobb hatással volt a vetésidő. Az április végén földbe kerülő magoknak a helyi csapadékhiánnyal, de a lokális esők után burjánzó gyomokkal is meg kellett vívni a harcot a tápanyagokért. A fenyércirok rizómás, majd magról kelő alakjai és egyéb egyszikű gyomokkal szemben a cikloxidim-rezisztenciára alapozott poszt kezelések a PORTILE Duo hibridünk estében a gyomok visszaszorítását és a terméseredményt tekintve is hatékonyak voltak. Ezzel együtt a nehezen irtható gyomok utánkövetése a következő kultúrákban is javasolt. A FAO 350-400 csoport virágzása egyre többször esik egybe a magas hőmérsékletű időszakokkal. Azoktól a hibridektől várhattunk nagy termést, melyek a kritikus körülmények között is bő pollentermeléssel, hosszan virágoztak.

A HI CORN CS koncepcióval a Caussade két olyan, közel megegyező érésidejű hibridet állított egymás mellé párba, melyek a különböző környezeti hatásokra eltérően, de a termésképzés szempontjából összességében a legkedvezőbb módon reagálnak. Külön-külön is jelentős genetikai potenciállal bírnak. A javasolt vetésmóddal a kísérleti években mért hozamok alapján a HI CORN CS hibridek együttesen betakarított termése évjárattól függetlenül a csoportátlag feletti hozamot ért el.

Az eredményesség fontos mutatója a betakarításkori víztartalom is. Nagy mintaszámú, saját és versenytárs hibrid szemnedvességének vizsgálata 2017-ben 16% feletti, idén a minták közel egyharmadánál 14% körüli értéket adott. A korai és középérésűek nedvességtartalma közötti különbség mindkét évben hasonlóan, a koraiak javára alakult. Azon túl, hogy szárítási költség takarékos 2 év volt, az értékek azt is mutatják, hogy a korábban bevezetett hibridek, így pl.  a  FAO 380 csoportba tartozó BASMATI CS és a REALLI CS vagy a GASTI CS a nagy terméspotenciál mellett stabil vízleadási dinamikával is rendelkeznek.

A fenti néhány példa mutatja, hogy a termésmennyiség maximalizálása mellett ma a legnagyobb kihívás, a legrugalmasabban alkalmazkodó hibridek ajánlása azoké, amelyek minden körülmény között kiszámítható termést és jövedelmet biztosítanak. A Caussade a 2019. évi kukorica kínálatát ennek a gondolatnak a mentén állította össze.

Molnárné Fehér Gyöngyi fejlesztési felelős

CAUSSADE SEMENCES HUNGARY Kft.

2144 Kerepes, Szabadság út 252/b.

www.caussade-semences.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Biológiai készítményekkel a termésbiztonságért

2025. december 18. 07:10

A talajélet tudatos erősítése ma már kulcskérdés a termésbiztonságban. Biológiai készítmények a gyakorlatban.

Napraforgóból is tudunk újat mutatni

2025. december 16. 11:10

A napraforgót termesztők szerencsés helyzetben vannak, hiszen ez a növény az egyik legjobban alkalmazkodó tavaszi vetésű kultúrának számít.

„Nem igazán működött” – egy kisalföldi gazda hét szezon után hagyott fel a cirok termesztésével

2025. december 15. 13:10

Prém Zoltánnal, a Hercegrét Kft. ügyvezetőjével 2025. januárjában készítettünk interjút, amiben beszámolt a cirokkal kapcsolatos termesztési tapasztalatairól. Azóta eltelt majdnem egy év, és újra felkerestük, hogy jövőbeni terveiről kérdezzük.

Megkezdődik a napraforgó betakarítása Ukrajnában

2022. szeptember 3. 08:42

Az ukrán gazdaságok megkezdték a 2022-es napraforgó- és szójabab betakarítását.

Rossz hír: rajzik az amerikai kukoricabogár

2024. július 1. 08:40

A kukoricabarkó, a kukoricamoly és a gyapottok bagolylepke mellett az amerikai kukoricabogár okozhat súlyosabb fertőzést.

Látványosan csökkentek a terményárak

2023. szeptember 1. 11:10

Az etanol termelése háromhavi mélypontra esett az Egyesült Álamokban, míg a készletek november óta a legalacsonyabb szintre estek.

Szántóföldi növényvédelmi előrejelzés: mezei pocok veszélyezteti az elvetendő repcét és kalászosokat

2023. augusztus 30. 07:10

Az előző héten forró, csapadéktól túlnyomórészt mentes időjárás uralkodott az országban. A nappali maximum hőmérséklet általában 30 Celsius-fok felett tartózkodott, éjszaka pedig nem csökkent a hőmérséklet 20 fok alá.