Lassacskán vége van a télnek. A február 9 – 11. közötti, már áprilisra emlékeztető időjárás hatására nem csak a repce szárát támadó ormányos bogarak rajzása kezdődött el, hanem a kalászosok és a rajtuk élő kártevők, kórokozók is feléledtek Lássuk hát, milyen képet mutatnak az őszi vetésű kalászos gabonák a hirtelen jött tavaszi időjárásban.
Éhező árpák
Az őszi árpák a jelenlegi helyzetben már messziről észrevehetőek a sok helyütt rendkívül erősen jelentkező élettani sárgulásról. Bár az állományok az elmúlt évben döntően kellő időben lettek elvetve, a túl korán vetett és túlnövekedett állományok aránya kisebb az elmúlt években megszokottól, de a téli időjárás hektikus jellege, a gyakori tavasziasan meleg periódusok több alkalommal is olyan helyzetbe hozták a növényeket, amikor a növekedés kis mértékben ugyan, de megindult. A növények nitrogén igénye nagyobb lett, amelyet a lombfelülethez képest kicsi gyökérzet nem tudott pótolni.
A helyenként nagyon erős nitrogén hiány nem igazán kedvez az árpa biotróf kórokozóinak, így a lisztharmatnak (Blumeria graminis f. sp. hordei) és az árpa törpe rozsdájának (Puccinia hordei) sem. E két kórokozó csak elvétve lelhető fel az őszi árpák lombozatán.
A nekrotróf életmódú kórokozók közül a barna levélfoltosság (Bipolaris sorokiniana) az, amely szinte minden árpa állományban fellelhető. Ez a kórokozó már az ősz folyamán betelepült az árpa vetések lombozatára, a tél folyamán is terjedt, károsított és ezt a nem éppen áldásos tevékenységét jelenleg is folytatja. Jelenleg ez a faj a domináns szinte minden őszi árpa táblán.
Fokozza a barna levélfoltosság jelentette veszélyt az a tény is, hogy az előző évi árpa maradványokon a kórokozó ivaros alakja (Cochliobolus sativus) kiválóan áttelelt és a kórokozó pszeudotéciumai egyre nagyobb számban fedezhetők fel az árpa tarló maradványokon. A sikeresen áttelelt ivartalanul szaporodó populációt várhatóan egy eléggé jelentős mértékű aszkospórás eredetű fertőzés is erősíteni fogja.
Bár a barna levélfoltosság okozta növénykórtani helyzet nem tűnik megnyugtatónak, ugyanakkor (még) messze nem olyan veszélyes a helyzet, mint amilyennek elsőre gondolnánk. A barna levélfoltosság – szerencsére – nem egy nagy pusztító erővel rendelkező kórokozó. Mivel egyéb kórokozók alig vannak jelen az árpa állományokban, az elmúlt évek tavaszaival ellentétben az őszi árpák legalsó levélszintjein nincsenek „lepratelepre emlékeztető” állapotok. Védekezési szükséghelyzet nem áll fenn, ugyanakkor érdemes folyamatosan figyelni az őszi árpák növénykórtani állapotát. Valamint mielőbb orvosolni kell némi tápanyag utánpótlással (ha lehetséges, ne csak nitrogénnel az árpánál gyakori élettani levélfoltosságok elleni preventív fellépés céljából) a mostanra kialakult súlyos tápanyaghiányt.
Lisztharmatos búzák
Az őszi búza állományok java része, főleg az ország északi felén – harmadán később lett vetve, így később is kelt ki, mint az optimális időszak. Az ősz folyamán nem igazán volt lehetősége egyetlen kórokozónak sem arra, hogy számottevő mértékben elfertőzze az őszi búzák lombozatát.
A búza biotróf kórokozói közül a rozsdák, így a vörös rozsda (Puccinia recondita) és a sárga rozsda (Puccinia striiformis) csak egészen kis méretű, az észlelési szintet csak éppen elérő méretű populációkkal tudtak áttelelni. Ugyanakkor a búza lisztharmat (Blumeria graminis f. sp. tritici) áttelelt populációja jelen időszakban jóval nagyobb az ilyenkor megszokottnál. Súlyosbítja a helyzetet az a tény, hogy a lisztharmat telepek jelentős része fiatal, sporuláló telep, amely garancia a későbbi terjedésre.
A búza lisztharmat számára az elmúlt tél időjárása meglehetősen kedvező volt. Annyi nedvesség, amennyire szüksége van a konídiumok csírázásához, a dúsabb állományokban szinte mindig megvolt. A gyakori meleg, napsütéses időszakok dús konídium termelést tettek lehetővé, amelyet a szeles januári – februári napok messzire tudtak szállítani. A kedvező feltételek a búza lisztharmat számára továbbra is fennállnak, így a kórokozó részéről akár további számottevő mértékű terjedés is várható.
A korábbi években már megszokott tavaszi szeptóriás levélfoltosság (Septoria tritici) felszaporodás ugyanakkor a legtöbb állományban elmaradt. Az alapvetően nedvesség igényes kórokozó számára az inkább száraz, szeles télutó nem nyújtott kedvező feltételeket a szaporodáshoz. Jelenleg a legtöbb búza állományban a lisztharmat a domináns kórokozó, helyenként jelentékeny felületi borítással. Az eddigiekhez hasonló száraz időjárás esetén a lisztharmat okozhat helyenként védekezési veszélyhelyzetet is. Mindenképpen célszerű fokozott figyelemben részesíteni és folyamatosan szemlézni ezért az őszi búzatáblákat.
A tavaszias meleg nem csak az őszi káposztarepce ormányos kártevőit csalta elő, hanem a gabona virózisok egyes vektorait is. A búza törpülés vírus vektoraiként számon tartott mezei kabóca fajok megkezdték idei aktivitásukat. Bár az aktív, repülő, ugráló kis rovarok mennyisége még nem jelentős, ugyanakkor tevékenységük nyomán a vírusos fertőzés már ilyen korán, február közepén is folytatódhat.
