Növénytermesztés
Fizetett tartalom

Újdonságaink kukoricában

Még jövedelmezőbb kukoricatermesztés? A SAATEN-UNION megújult vetőmagkínálata minden termelői igényre megoldást nyújt.

2020 tavasza minden kultúrában komoly kihívások elé állította a hazai gazdálkodókat. A kukorica- és napraforgóvetések alakulását a keléseket követően döntően meghatározta a hosszan tartó tavaszi csapadékhiány, hiszen az állományok tulajdonképpen megálltak a fejlődésben. Az értékelhető mértékű égi áldásra egészen május végéig kellett várniuk a gazdáknak. A nyár eleji esőzések végül bizakodásra adtak okot, habár a hirtelen növekedésnek indult kukoricák közül az arra hajlamosak esetében több területen mérsékelt zöldtörés volt megfigyelhető. A nyár további részét a már lassacskán megszokott egyenlőtlen csapadékeloszlás jellemezte. Az ország egyes területein ráadásul a várva várt áldás átokba fordult, akkora mennyiségben zúdult a földekre. Mindezek következtében hazánkban idén is jelentős eltérések várhatóak a betakarítási eredmények tekintetében.

Ezek a tapasztalatok arra sarkallnak minket, hogy a termelést nehezítő legtöbb körülménynek ellenálló, kiegyenlített termőképességű, partnereink számára magas jövedelmezőséget biztosító új kukoricahibridekkel tudjunk versenyképes alternatívát biztosítani. Cégcsoportunk rendkívül kiterjedt kísérleti hálózatának köszönhetően, mely 14 országot és 50 kísérleti helyszínt foglal magába, stabil termőképességű, stressztűrő, dinamikus vízleadású és jó állóképességű hibrideket ajánlhatunk partnereink figyelmébe. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idei évben két hazai elismerésű új hibriddel bővíthetjük kínálatunkat. Korábbi hibridünk a BARINGTON (FAO 350), mely kiválóan alkalmazkodik minden hazai termelési adottsághoz. A száraz és a jó vízellátottságú területeken is kiemelkedő eredményt ért el a NÉBIH regisztrációs kísérleteiben, helytállva az összehasonlító fajták mellett. Jó kelési erélyének és dinamikus korai fejlődésének köszönhetően a száraz tavaszokat is könnyedén átvészeli. Zöld száron érő hibrid, amelynek vízleadása is kiemelkedő.

Valamelyest későbbi a CALI (FAO 370), amely minden körülmény esetén jól kalkulálható haszonnal termeszthető. A hazai fajtaregisztrációs kísérletekben elért eredményei is alátámasztják kiemelkedő termőképességét és termésstabilitását. A száraz és a jó csapadékellátottságú területeken is kiváló eredményt ért el, az összehasonlító hibrideket is maga mögé utasítva.

Kínálatunk középérésű csoportjának legújabb tagja a KABARETTO (FAO 450), amelyet szintén bátran ajánlunk, bármilyen körülmények is jellemzik a gazdaságot. Ezt alátámasztja, hogy az osztrák fajtaregisztrációs kísérletekben mind a száraz, mind a jó csapadékellátottságú területeken kiemelkedő eredményeket ért el, a sztenderd fajtákat maga mögé utasítva. Zöld száron érő típus, a csuhélevelek korai fellazulásából adódóan is jó vízleadási dinamikával rendelkezik.

Ugyanebben az éréscsoportban a már jól ismert ELDACAR (FAO 420) nevű kukoricahibridünk átlagon felüli gyökérrendszert fejleszt, így megdőlésre sem hajlamos. Bátran ajánljuk azon partnereinknek, akik gyengébb adottságú termőterületen vagy nem intenzíven gazdálkodnak, viszont megbízhatóan magas termésszintet szeretnének elérni.

Szemeskínálatunk legkésőbbi tagja az SU QUESTUM (FAO 490), mely átlagos kezdeti fejlődési dinamikájú, magas habitusú, filigrán megjelenésű kukoricahibrid, középmagasan illesztett csövekkel. A zöld száron érő növény vízleadása dinamikus. Betegségekkel szemben ellenálló, megdőlésre nem hajlamos.

Az elmúlt évben vezettük be BADIANE (FAO 360) nevű hibridünket, mely csapadékosabb évjáratokban, jó vízgazdálkodású területeken akár a már jól ismert REPLIK (FAO 380) teljesítményét is felülmúlhatja. Ehhez a dinamikus vízleadás és betakarításkori kiváló morzsolhatóság is hozzájárul.

REPLIK nevű csúcshibridünk termőhelyi stabilitását és rendkívüli terméspotenciálját mi sem bizonyítja jobban, mint a 2017-ben a Magyar Kukorica Klub Top 20 versenyében elért első helyezése a hazai helyszínek tekintetében, valamint 2018-ban a GOSZ, a VSZT és a NAK által közösen kivitelezett posztregisztrációs kísérleti rendszer alapján összeállított ajánlati fajtalistában elért második helyezése, továbbá az IKR Agrár Kft. által beállított demó kísérletekben szintén 2018-ban 8 helyszín tekintetében elért első helyezése.

Fontos megemlíteni, hogy a 2021-es évtől a Magyarországon egyre nagyobb problémát jelentő fenyércirokkal küszködő gazdaságok számára is fogunk tudni megoldást nyújtani, hiszen megérkezik első cikloxidim-ellenálló kukoricahibridünk.

Intenzív gazdálkodást folytató, esetleg hibridkalászosokat is vető partnereink számára kiváló alternatívát jelent a PIAFF (FAO 320) és a JUDOKA (FAO 340), melyeket bátran ajánlunk mindenkinek, aki az őszi vetések előtt korai betakarítást tervez, viszont nem hajlandó lemondani a magas termésszintekről. A JUDOKA megtévesztően vékony, de kifejezetten erős szára betakarítás után jó minőségű talajmunkát tesz lehetővé. Amennyiben mégis megkésett betakarításra kerülne sor, ezt is lehetővé teszi a hibridek kiemelkedő fuzárium-ellenállósága.

Rendkívül kiterjedt kísérleti rendszerünknek és a folyamatosan zajló fejlesztési munkáknak, valamint területi képviselő kollégáink magas szintű ismereteinek köszönhetően a SAATEN-UNION Hungária Kft. megújuló kukoricaportfóliója minden termelői igényre megoldást tud nyújtani.

Marsai Viktor
termékfejlesztő
SAATEN-UNION Hungária Kft.
www.saaten-union.hu

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A takarmánykukorica alföldi jövőképe – az aszály mértéke nem következik a földrajzi szélességből

2026. január 6. 13:10

Cikkünk néhány fontos kukoricatermesztő magyarországi település – az aszály mértékének jellemzésére alkalmas – legfontosabb meteorológiai adatait és az adott településeken alkalmazott aszálycsökkentő eljárásait kívánja bemutatni.

Menjen biztosra, álljon a győztes mellé!

2025. december 23. 11:10

Az aszályos időszakok és a piaci bizonytalanságok közepette a SAATEN-UNION olyan genetikát kínál, amely szélsőséges körülmények között is megbízhatóan teljesít.

Öntözés nélkül termett 14 tonnás kukorica Borsodban, utánajártunk a csodának

2025. december 23. 04:58

Borsod vármegyében, Cigándon gazdálkodik György Gergő, aki a Kukorica Klub 2025. évi termésversenyében, öntözetlen körülmények között kiemelkedő eredményt ért el, első helyezett lett. Felkerestük telefonon, sikerének hátteréről kérdeztük.

A szója a vetésforgót és a pénztárcát egyaránt gyarapítja

2025. december 18. 14:10

A terület adottságainak megfelelő vetőmag választása kulcskérdés, ebben adnak széles választási lehetőséget a SAATEN-UNION fajtái.

Magfogás nyár végén: így lesz sok saját vetőmagunk

2025. augusztus 30. 05:40

Cikkünkben megmutatjuk, hogyan kezdjen hozzá biztonságosan és eredményesen a magfogáshoz, és milyen növényekkel érdemes próbálkozni elsőként.

Megéri-e malmi búzát termeszteni?

2024. augusztus 6. 16:10

A SAATEN-UNION-nal nem kell kompromisszumot kötnie, mert a legtöbb fajtánk a minőség és mennyiség zseniális kombinációját nyújtja.

Hogyan válasszuk ki a vetőmagokat a következő évre?

2025. január 28. 05:40

Az alábbiakban bemutatjuk, mire érdemes figyelni a vetőmagok kiválasztásakor.

Harsányi Zsolt: egy szem kukorica vetőmag már több mint egy forint

2022. december 15. 10:46

Mérföldkőhöz érkezett a hazai mezőgazdaság, jelenleg ugyanis egy szem kukorica vetőmag már egy forintnál is többe kerül.