Növénytermesztés

Zöldítés okosan és hasznosan

Agrofórum Online

Ismét eljött az aratás és utána gazdanyelven a „zöldítés” ideje, azaz kerülnek földbe a másodvetések. Sokan meg is kerestek a héten ezzel kapcsolatban kérdéseikkel, hogy megfeleljenek az előírásoknak.

Először nézzük, hogyan kell „zöldíteni”, hogy ne bukjunk támogatást, majd írok arról is, hogy ha már zöldítünk, hogyan csináljuk azt minél nagyobb haszonnal!

Az ’ökológiai jelentőségű másodvetés’ (EFA másodvetés) a Zöldítés gyakorlatában meghatározott fogalom. A gazdálkodó bármelyik, a MePAR-ban támogatható területként nyilvántartott tábláján megvalósítható.

A támogatás érvényesítéséhez a főszabályok ezeknél a másodvetéseknél a következők:

  • Nem számít 1:1-ben ökológiai jelentőségű területnek (EFA-nak). A parlagon hagyott területtel ellenben az ökológiai jelentőségű másodvetés csak 0,3-as szorzóval súlyozott, azaz 10 hektár másodvetés csak 3 hektár EFA-nak minősül. (Emlékeztetőül: az összes támogatott terület 5%-a kell, hogy EFA terület legyen!)
  • Minimum 2 faj keverékéből álló zöldtrágya vagy téli takarónövénylehet EFA másodvetés.
  • Az elszámolható fajok: lóbab, szegletes lednek, takarmánybükköny, hajdina, facélia, alexandriai here, cirok, kerti zsázsa, fehérvirágú csillagfürt, sárga virágú csillagfürt, kék virágú csillagfürt, édes csillagfürt, somkóró, perzsahere, vöröshere, fehérhere, korcshere, szöszösbükköny, bíborhere, olaszperje, olajretek, fehérmustár, takarmányrepce, zöld rozs (beszántás kalászolás előtt), sziki kender, négermag, abesszin vagy etiópiai mustár, fekete zab, pannonbükköny, len, takarmánybaltacim, meliorációs retek
  • Az egységes kérelem beadásakor már a tervezett vetés időpontját, helyét és méretét jelölnie kellett, most ne felejtse el, hogy a tényleges vetés után 15 nappal be kell jelentenia kérelem felületén.
  • Az EFA másodvetést legkésőbb október 1-igel kell vetni!
  • Nem kötelező a minősített, fémzárolt vetőmag használata!
  • Minimum 60 napigjelen kell lennie a földterületen!
  • A vetéstől a leforgatásig tilos a növényvédőszer használataezeken a parcellákon, beleértve a csávázószert is! Ennek tényét pedig a gazdálkodási napló ide vonatkozó lapjainak szakszerű vezetésével igazolhatja a helyszíni ellenőrzés során. Így a GN01, GN06, GN07, GN19 és amennyiben releváns, a GN17 és GN18 betétlapjait kell bemutatni ellenőrzés során az ellenőröknek, valamint 5 évig meg kell azt őrizni!
  • Nemcsak a vetést, hanem a beforgatást is be kell jelentenia kérelem felületén, szintén 15 napon belül.
  • tényleges vetés az eredeti tervezettől eltérő helyen is megvalósulhat, de figyelemmel kell lenni arra, hogy annak nagysága csökkenhet (az 5% EFA határig), azonban nem növekedhet. Ha az egységes kérelemben bejelentetthez képest nagyobb mértékű másodvetés valósul meg, úgy azon EFA másodvetésként csak az eredeti nagyságú területet szabad bejelenteni, a többlet másodvetést külön táblaként, hagyományos másodvetésként szükséges bejelenteni.

Eddig a konkrét szabályokról volt szó, most nézzük, hogyan tegyük hasznosabbá az EFA másodvetésünket, avagy ha már egyszer zöldítünk, csináljuk jól!

Ami ennek a bekezdésnek a megírására sarkalt, az az ilyenkor leggyakrabban látott repce-mustár vagy repce-olajretek keverék másodvetés és az ebből adódó növényvédelmi problémák. Évek óta kongatjuk a vészharangot növényvédős kollégáimmal, hogy nem jó gyakorlat ez. A repce olyan növényvédelmi problémáit fokoztuk ezáltal pár év alatt, ami lassan átbillenti a repce növényvédelmi költségeit a profitábilis szintről az abszolút veszteségesre.

Az ilyenkor általában második-harmadik nemzedék rajzását élő repcedarázs például köszöni szépen, növényvédőszeres kezelés nélkül nagyszerűen fel tud szaporodni az ilyen másodvetéseken és ezáltal nem csak közvetlenül azzal okoz kárt, hogy a másodvetésünket tarra rágja… A repcebolha ugyanez a kategória és tegyük hozzá, mindkét faj szereti a rokon növényeket is fogyasztani.

Ezért első és legfontosabb szempont, amit „elvitelre” ajánlok: az az INTEGRÁLT szemlélet ebben az esetben is! Ne csak a támogatást nézzék, ne csak az előírásoknak akarjanak megfelelni, nézzék azt, mekkora kárt okozhatnak saját maguknak is, ha a zöldítésnek ezt az elemét nem megfelelően alkalmazzák. A másodvetést ugyanolyan fontos elhelyezni térben-időben, mint a vetésforgónk többi elemét! Nem csak növényvédelmi, de tápanyaggazdálkodási és egyéb agrotechnikai szempontból is érdemes végiggondolni alaposan, hogy milyen növényt alkalmazzunk erre a célra.

Ehhez az alábbi fő pontokon menjünk végig:

  • A legcélszerűbb a korán lekerülő kalászosok után betervezni az ökológiai másodvetést, azonban mindenképpen vegyük figyelembe a gabonában alkalmazott gyomirtó esetleges utóhatását a keverék kiválasztásánál. A táblára tervezett következő kultúrára is gondoljunk! A másodvetések talajszerkezetre gyakorolt hatása, vízfelhasználása, nitrogén megkötése mind-mind hatással van a következő kultúrára.
  • Nem célszerű egy családba tartozó keveréket alkalmazni, hiszen ez túl nagy kockázatot rejt az azonos kártevők, kórokozók miatt. Ha ezek miatt nem jön létre megfelelő állomány, akkor akár a támogatást is bukhatjuk. A fő vetésű kultúrával se legyen rokon faj, a már említett példán át, ne szaporítsuk fölöslegesen a növényvédelmi bajainkat!
  • A vetési idő megválasztása sem mindegy. Ha túl korán kerül elvetésre a másodvetésünk nem biztos a megfelelő kelés, azonban ha sokáig hagyjuk a területen és magot érlel, akkor a következő kultúrában kell számolnunk árvakelés megjelenésével.
  • Ha tehetjük a kötelezően előírt minimum 2 fajon túl törekedjünk a minél több fajból álló keverék vetésére. Ezzel nem csak a biodiverzitást növeljük, hanem csökkentjük az időjárási szélsőségekből eredő termesztési kockázatot is.
  • Szintén nem jó gyakorlat a gazdaságossági szempontok miatt „tessék-lássék módon” minimálisra csökkentett magnormát alkalmazni. Törekedjünk a minél nagyobb talajborításra, ezzel a gyomosodást és a talajeróziót is megakadályozhatjuk.
  • Ha igazán profitálni szeretne a zöldítésből, akkor variálja úgy a másodvetésű növényeket, hogy ne csak a talajt lazítsa (pl. olajretek), hanem a nitrogént is kösse meg (pl. alexandriai here).
  • Mindig vegyük figyelembe az adott termőhely adottságait is! Egy-egy keverék teljesen más képet mutathat két különböző termőhelyen. A saját tapasztalatok a legfontosabbak minden szempontból, így ne legyünk restek a másodvetett táblákat sem szemlézni folyamatosan.

A fentiek figyelembevételével egy jól megtervezett ökológiai másodvetéssel nem csak a támogatás miatt húzhatnak hasznot!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Mi várható idén a repcében?

2025. január 21. 14:10

A repce földrajzi „mozgása” is kortünet: délkeletről mozog nyugat felé, vagyis a csapadékosabb területek felé húzódik.

Meggyőző bizonyítékok szólnak az új szójafajták mellett

2025. január 21. 12:10

A keresleti piacot generáló szója termesztése egyre sikeresebb. Két új, a hazai termesztési körülményeket kedvelő fajtát mutatunk be.

Cirok: mikor és hogy érdemes belevágni?

2025. január 20. 17:10

A cirok termesztése napjainkban felfutó tevékenységnek számít, de fontolóra kell venni, hogy milyen tényezőkkel kell számolnia annak, aki belefog.

A kockázatkezelés jelentősége kukoricában: KWS hibridek az élvonalból

2025. január 16. 17:10

A modern KWS hibrideknek sajátja, hogy a FAO 300–399-es tenyészidőbe tartozó átlaghoz képest hamarabb virágoznak pár nappal.

Változnak a zöldítés követelményei!

2022. március 23. 18:48

Az Európai Bizottság ma hozta nyilvánosságra a több elemből álló uniós válságkezelési javaslatcsomag részleteit.

Miről mesél a zöldítés?

2021. szeptember 16. 10:05

Érdemes belepillantanunk, különösen, ha a szomszédságban található, mi pedig éppen repcét vetünk, vagy vetettünk.

Aprómagtermelőké a jövő (1.)

2021. március 17. 08:18

Nézzük meg, hogy a három legnagyobb területtel rendelkező zöldtrágya keverék komponens esetében hogyan alakultak a vetőmag-előállítással kapcsolatos adatok hazánkban.

Vadkár-csökkentés és élőhely-teremtés a többfunkciós védősávban

2021. március 9. 07:03

A kaszálások, a betakarítás és különösen az őszi talajművelés után a mezőgazdasági táblák ökológiai szempontból gyakorlatilag sivataggá válnak. Ezért is fontos, hogy a szegélyek megmaradjanak.

Házikert Videó