Növényvédelem

Az árvácska ágyásának növényvédelme + videó

Agrofórum Online

Most nem a házikert a növényvédelmi szemlélődés helyszíne: felkerekedtünk, és elmerültünk a budapesti forgatagba, ahol a közterületeket e téli, rideg időszakban gyakran felvirágoztató árvácskaágyást ,,szakértettük" meg. Idén pompásan díszít a növényzet, de tavaly, illetve azelőtt ez bizony nem volt így. Zsigó György növényorvos közterületi növényvédelmi javaslatait a zöldségtermesztők is megszívlelhetik.

2024-ben valóban az egész állományt ki kellett emelni, hiszen olyan súlyos fertőzési tünetek jelentek meg. Virágok nem is jelentek meg a kiültetett árvácskákon. Szerencsére az idei évben kiválóan sikerült az ültetés, annak dacára, hogy a növényzet nem kapott növényvédelmet. Növényorvos szakértőnk pedig ismét segítségünkre siet a helyzet értékelésével.

A 2024-es árvácskaültetés sajnos nem lett túl sikeres (Fotó: Zsigó György)
A 2024-es árvácskaültetés sajnos nem lett túl sikeres (Fotó: Zsigó György)

Egyre több gond az árvácska körül

Bár igen közkedvelt ez a hideg időszakot kiszolgáló dísznövény, a kertészek, kertbarátok nagy kedvence, egyre több gond üti fel a fejét. Az egyedüli színes ,,foltot” télen az enyhe, változékony időjárás hatására megtalálja a szürkepenész, mely virágot, levelet egyaránt fertőz. A kórokozó jelenlétére mindig számítani kell, hiszen az elhalt, élettelen növényi részek kiváló táptalajt jelentenek, amelyeken fenntartja magát a gomba, és innen fertőz.

A talaj sem hagyható ki az ágyások növényvédelme szempontjából, hiszen a gyökérnyaki részen is pusztulást okozó tünetek jelentek meg, mely kórokozóját sajnos nem sikerült azonosítani.

Megoldások az ágyás esetében

A palánta-előállítás tekintetében olyan módszert alkalmaztak, amely bármely növény, többek között zöldségpalánta-nevelés esetében is fontolóra vehető. A palántanevelésben felhasználható kémiai növényvédő szerek köre rohamosan szűkül… Ilyen helyzetben, amikor az ágyás talaja minőségi kérdéseket vet fel növényvédelmi szempontból, érdemes elgondolkodnunk a talajcserén is.

Részletek a videóban!

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Rágcsálók ellen használatos készítmények

2026. október 13. 07:10

Nem mindegy, hol és mivel irtjuk a rágcsálókat! A rosszul megválasztott szer nemcsak hatástalan, hanem súlyos veszélyt is jelenthet.

Pocokveszély a földeken: most érdemes védekezni

2026. október 7. 07:10

Ősszel tetőzhet a mezei rágcsálók egyedszáma. Most jól láthatók a járatok, ezért különösen időszerű a védekezés.

A víz és a terményfertőtlenítés kapcsolata

2026. október 2. 08:10

A túl sok és a túl kevés víz egyaránt gondot okozhat a terménytárolás és -fertőtlenítés során. De hol van az egyensúly?

Őszi növényvédelem: ezeket a teendőket ne halogassa!

2026. szeptember 22. 07:10

Az aszály a gyümölcsfák áttelelését is veszélyeztetheti. Mutatjuk, miért fontos az őszi lombtrágyázás, és hogyan menthető a diótermés.

Jön a tavasz - ehető virágokkal színesebb a konyha

2019. február 28. 04:36

Elsőre bizarr bolondságnak tűnik, hogy a salátánkban, esetleg hidegtálak díszítéseként ibolyát vagy körömvirágszirmot használjunk. De ha belegondolunk, hogy mióta fogyasztunk kamillateát, vagy használunk körömvirág krémet, már nem tűnik annyira ördögtől valónak az ötlet.

10 tipp a legszebb őszi növényekkel teli balkonládákért

2022. szeptember 25. 15:47

Az őszi hónapokban sem kell, hogy üresen álljanak a teraszunkon árválkodó dézsák és az ablakpárkányunkban hagyott balkonládák. Az egynyári növények után is van élet, de még milyen!

Ezzel a 7 növénnyel színpompás lesz az őszi balkon

2026. október 7. 16:10

A nyár elmúltával sem kell elköszönnünk a virágzó balkonládától, cikkünkben áttekintjük, hogy mely növényekkel varázsolhatjuk színpompássá az őszi balkont.

Árvácska gondozása télen

2023. január 13. 13:36

Kevés szemet gyönyörködtetőbb virág van télen az árvácskánál, amely a kopár ablakpárkányokat, tereket vagy út menti virágágyásokat élettelivé varázsolja a hideg hónapokban.