Növényvédelem

Levélbolhák ellen: a legjobb időpont titka

Agrofórum Online

Ha a különféle, szívó szájszervű rovarok csoportja növénytermesztői körökben szóba kerül, akkor általában szinte mindenki elsőként a levéltetvekre, vagy a különféle invazív címeres poloska fajokra gondol először. Netán a szőlőben kialakult fitoplazma mizéria okán a kabócákra.

Pedig a szívogató rovaroknak van egy hasonlóan nagy kártétel előidézésére is képes másik csoportja is: A levélbolhák. Hazánkban alapvetően a körte szenved rendkívül sokat a levélbolhák miatt.

Három kártevő egy kultúrában

A körtének ugyanis balszerencsés módon három, ebbe a csoportba tartozó károsítója is van. A ritkább nagy körte levélbolha (Psylla pyrisuga) és a közönséges körte levélbolha (Psílla pyricola) mellett a károk döntő hányadáért a nagyon gyakori füstös szárnyú körte levélbolha (Psylla pyri) tehető felelőssé.

Sajnálatos módon a csonthéjas gyümölcsfajok sem ússzák meg a károsítását ennek a kártevő csoportnak. Rajtuk a szilva levélbolha (Cacopsylla pruni) élősködik. Ez a faj kevésbé okoz látványos felszaporodást a tápnövényein, viszont vektora a csonthéjasok európai sárgulása néven ismert betegségért felelős fitoplazmának. Ez a betegség minden csonthéjas kultúrát megfertőzhet és gyakorlatilag gyógyíthatatlan.

Korai rajzás és gyors felszaporodás

A levélbolhák életmódjában közös, hogy valamennyien kifejlett imágók alakjában telelnek át a fás részek repedéseiben, védettebb zugokban. Az imágók már korán tavasszal előjönnek és a rügypattanás időszakában már elkezdik lerakni a petéiket. Ezekből a virágzás előtti időszakban már elkezdődik a fiatal, kevésbé mozgékony lárvák kelése.

Mézharmat és korompenész kialakulása

A különféle levélbolhák meglehetősen szapora kártevők. Évente a körte levélbolha kedvező körülmények esetén akár hat nemzedéket is kinevelhet. Ugyanez igaz a szilva levélbolhára is. A kártevők szívogatása nyomán hatalmas mennyiségű víz és tápanyag vész el a fákból. Ennek csak kis része épül be a károsítók szervezetébe. A maradékot kiürítik.

Sajnos az oldott tápanyagok közül ezek a rovarok a testük fehérjéihez szükséges nitrogént vonják ki a leghatékonyabban, a felesleges víz és az oldott cukrok kiürítve végig folynak a megfertőzött növényeken. Ezen a később besűrűsödő cukros mázon mindenféle szaprofág gombák, korompenész telepszik meg, amely az ilyen szennyezett árut emberi fogyasztásra, értékesítésre teljesen alkalmatlanná teszi.

Csonthéjasok európai fitoplazmás betegsége cseresznyén

A kártevőknek ez a közvetlen kártétele inkább a körte levélbolhára jellemző. A szilva levélbolha fő veszélye a közvetett, fitoplazma átviteli tevékenység, amely a fertőzött fák pusztulását okozhatja.

Miért késő nyáron védekezni?

A kártevők felszaporodását és a már ismertetett tünetek kialakulását semmiképp sem szabad megvárnunk. Amikor esetleg már a nyár folyamán szembesülünk azzal, hogy elszaporodtak ezek a kártevők, akkor igen jó eséllyel már tehetetlenek leszünk velük szemben.

A fák lombozata jó védelmet biztosít a kezelések alól való kibújásra, a népességen belül egyszerre már minden fejlődési alak jelen van és a lerakódott cukros bevonat miatt a felszívódó hatásmódú inszekticidek sem tudják megfelelően kifejteni hatásukat.

Optimális védekezési időszak

A legjobb védekezési időpont a rügyfakadás és virágzás közötti időszak. Ekkor még messze nincs akkora lombozat, amely akadályozhatná a lombkorona minden részének elérését a kezelések során. A kártevők populációja ekkor még szinkronban van, azaz csak különféle fejlettségű mozgó alakok, döntően lárvák vannak a területen.

A körte levélbolha már rügypattanáskor jelen van a gyümölcsfákon

Nem alakult még ki a cukros máz a növényzet felszínén, így a felszívódó hatásmódú készítmények is gond nélkül kifejthetik hatásukat. Ráadásul még a beporzó rovarok és a levélbolhák természetes ellenségei is kisebb számban vannak jelen, mint pl. virágzás idején.

Védekezési praktikák

A levélbolhák ellen eléggé sok rovarölő szer használata engedélyezett. Ugyanakkor sajnos döntő hányaduk rendkívül veszélyes a méhekre és a természetes beporzó szervezetekre. A tavasz folyamán gondolni kell arra is, hogy a beporzó rovarokat nem csak a virágzó kultúrnövény vonzza a gyümölcsösbe, hanem bármely virágos növény. A pongyola pitypang (Taraxacum officinale) és társai ekkor már javában virágoznak, vonzzák a rovarokat, így egy ilyen gyümölcsös jogilag is már virágzó kultúrának számít.

Ha még a kártétel megtörténte előtt, a védekezésre legjobb időszakban szeretnénk elhárítani a levélbolhák által okozott veszélyt, akkor olyan készítménnyel kell a kezelést végrehajtani, amely a mézelő méhekre és vadon élő társaikra semmiféle veszélyt nem jelent. Erre a célra kiválóan alkalmas a Mospilan 20 SG, amely a méhekre nem jelölés köteles készítményként a beporzó rovarok jelenlétében is kijuttatható.

A készítmény alkalmazása során érdemes néhány dologra azért fokozottan ügyelni. A permetléhez mindenképpen adjunk tapadás fokozó adalékot! A fiatal körte levelek fajtától függően vagy szőrösek, vagy viaszosan simák. A csonthéjasok esetében is igen gyakori a viaszos, sima levél, amelyen nehezen tapadnak meg a permetlé cseppek.

Kezelések időzítése és elkülönítése

Mivel a készítmény hatóanyaga enyhén lúgos közegben fejti ki legjobban a hatását, ezért ellenőrizzük a permetlé pH értékét és szükség esetén állítsuk azt be a megfelelő értékre! Amennyiben gombás eredetű betegségek ellen is szeretnénk védekezni, úgy a permetlében semmiképp ne használjunk triazol típusú fungicideket, különösképpen ne tebukonazolt! Bár az acetamiprid önmagában teljességgel veszélytelen a méhekre, de az ilyen típusú fungicidekkel történő kombináció a méhekre bizonyítottan halálos kimenetelű.

Amennyiben szükséges a fungicides beavatkozás, akkor azt olyan készítménnyel végezzük, amely nem triazol típusú és nem veszélyes a beporzó rovarokra! Ha ragaszkodunk a triazol típusú fungicid alkalmazásához, akkor azt legalább egy nap különbséggel a rovarölő szeres kezeléshez képes tehetjük meg. Mivel mind az acetamiprid, mind a triazol molekulák felszívódó hatásúak, így a méhek és a beporzó rovarok egyszerre nem találkozhatnak velük.

Fontos, hogy védjük a beporzó rovarokat, hiszen valamennyi gyümölcs fajunk rovar által beporzott növény. Nélkülük érdemleges mennyiségű termésre ne nagyon számítsunk!

A képek a szerző felvételei.

Már nem elég a megszokott permetezési program: változik a zöldségek növényvédelme

2026. október 14. 07:10

Változik a betegségek megjelenése és a növényvédőszer-kínálat is. A jó időzítés ezért egyre többet ér a zöldségtermesztésben.

Októbertől februárig négy növényvédő szer használható szükséghelyzeti engedéllyel a pöttyös lámpahordó-kabóca ellen

2026. október 14. 05:40

A Nébih ismételten felhívja a figyelmet a pöttyös lámpahordó-kabóca elleni védekezés fontosságára, és négy növényvédő szer is használható már a kártevő ellen.

Ezért alakul ki rezisztencia a kártevőkben a piretroidokkal szemben

2026. október 13. 16:10

Csökken a felhasználható növényvédő szer hatóanyagok száma, egyre kevésbé tudják a termelők váltogatni a rovarölő szereket a növénytermesztés során. Ennek következménye a rezisztens kártevők megjelenése.

Rágcsálók ellen használatos készítmények

2026. október 13. 07:10

Nem mindegy, hol és mivel irtjuk a rágcsálókat! A rosszul megválasztott szer nemcsak hatástalan, hanem súlyos veszélyt is jelenthet.

Mitől foltosodik a körte levele?

2021. május 25. 10:10

Körtefáim közül a Vilmos fajta levelein feketés színű foltokat vettem észre. Félek, hogy elterjednek. Mi okozza ezeket a foltokat?

Mitől deformálódhatnak a körtefa termései?

2026. szeptember 15. 04:40

Idén vásárolt házzal együtt kertet is kaptunk. Az egyik körtefa termései deformáltak, felületük szabálytalan alakú. Mi okozhatja?

Franciaországban több alma, de kevesebb körte teremhet

2023. augusztus 7. 14:10

Az étkezési alma esetében jelenleg mintegy 1,6 millió tonna összmennyiséggel számolnak a statisztikusok; ez 9 százalékkal több, mint az előző évben.

Miért lesz kövecses és válik ehetetlenné a körte?

2024. október 5. 04:36

Miért kövecsesedik meg és válik ehetetlenné a körtetermés? Tehetek a jelenség ellen valamit?