Somló: Isten ittfelejtett kalapja

A csodálatos szépségű alvó vulkán borai évszázadok óta kuriózumnak számítanak, híre Tokajjal és Badacsonnyal vetekszik, talaja a Vezúvval közel azonos, pannonhomokkal, lösszel keveredő bazalt és bazalttufa törmelék.

A Somlónak lelke van, ami ugyanúgy áll a többi szőlőhegyre, itt mégis más. Úgy uralja a Kisalföld déli lapályát, a Bakony lankáit, olyan méltósággal ül ebben a geológiai mindenhatóságban, mint Isten ittfelejtett kalapja.

A csaknem szabályos csonka kúp alakú Somló-hegy körös-körül – az északi oldalon is –szőlővel van beültetve. Aki a borban kevésbé jártas, úgy ismerheti a hegy levét, mint a nászéjszakák borát. Az ezzel kapcsolatos anekdotakincsből a Habsburgokon keresztül Hamvas Béláig számtalan szép történet rögzült a kultúrtörténetben. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a vulkáni kőzetben gyökerező szőlőtőkék olyan, ásványi anyagokban gazdag szőlőket teremnek, hogy a belőlük készített borok valóban kivételes élettani hatásokkal rendelkeznek.

A férfiasság záloga

Az a nézet, hogy Magyarország legkülönlegesebb borvidékéről van szó, nem újkeletű. Már a középkor évszázadai alatt szigorú szabályok biztosították nemcsak a minőségi bor termelését, de az általános rendet és fegyelmet is a hegyben. Komoly büntetés terhe mellett szabályozta például a szőlőtermelők közössége a szüret időpontját, de tilos volt például káromkodni, egymást szidalmazni vagy szemérmetlenkedni az ültetvényekben.

A somlói bort a „Nászéjszakák borának” nevezik, ugyanis a monda szerint Mária Terézia elrendelte, hogy az uralkodóház tagjainak az esküvőn egy pohár somlóit kell elfogyasztaniuk férfiasságuk megőrzése és fiú utód nemzése érdekében. Bár ez csak monda, a több évszázados statisztika mégis 25%-kal több fiúgyermeket tart számon a Somló-hegyen az országos átlaghoz képest.

A Somló Veszprém megyében, a Marcal-medence keleti szélén található 435 méter magas vulkáni tanúhegy. A körülötte elterülő, hullámos térszínből, mint hatalmas sziget nyúlik a magasba, és már messziről magára irányítja figyelmünket. Veszprém megyében, Devecsertől 6 km, a lábánál elterülő Somlóvásárhelytől 1 km távolságra fekszik. Körülötte ősi falvak: Doba, Oroszi, Borszörcsök, Somlóvásárhely, Somlójenő, Tüskevár (az egykori Nagyjenő), Iszkáz, Somlóvecse és Somlószőlős. E kis települések történelme, jóléte is szorosan összefonódott a hegyen épült vár múltjával, lakóinak pedig ősi foglalkozása, kenyere a Somló-hegyi szőlők művelése. A somlói bor hírneve egykor a tokajiéval vetekedett, elsősorban annak köszönhetően, hogy a tüzes, savakban gazdag és testes somlói borok jól tűrték a szállítást.

Som helyett szőlő

A Nagy-Somlói borvidék története 4-5 millió évvel ezelőtt kezdődött, amikor a felszínre tört láva megszilárdult bazalttömege fokozatosan kiemelkedett az egykori beltenger kiszáradt medréből. A hegy felszínét borító, masszív kőzet megvédte a talaj alsó, laza üledékes részét az eróziótól, a szelek és folyók hatásától. A Somlót éppen ezért, időtállósága miatt nevezik tanúhegynek. Jellegzetesen ásványos karakterű, lassan fejlődő és koncentrált borai épp ezt az örökséget képviselik, híresek hosszú eltarthatóságukról.

A Dunántúlon sok hegyet neveznek a tájnyelv logikája alapján Somlónak (sohasem Somlyónak); Somos- vagy Somhegynek. Neve abból az időből származik, amikor még somfa erdő borította az azóta szőlővel beültetett lankáit. Más felfogás szerint a megcsuszamló, suvadó oldalú helyet, vagy a zöld erdőövezetből kiemelkedő kopasz, sziklás hegytetőt is így jelölték. De olyan felfogást is hangoztatnak, hogy a somlik szó a zöld héjából kifejlő (pl. dió, som stb.) gyümölcsöt is jelenti.

„Más a helyzet a somlaival. Már a neve körül sok a fogalomzavar: ejtik „somlainak”, aztán „somlyói”-nak, de mindez csak suta beszédhiba. Becsületes neve „somlói”, s mint a nagynevű, kihaló családok, ez a bor is megköveteli, hogy nevét helyesen és tisztességesen ejtsük.” (Márai Sándor, Magyar borok, 1941)

A hegy a fehérszőlők, fehérborok termőterülete, az ajánlott öt fajta, a Furmint, a Juhfark, a Hárslevelű, a Tramini és a legelterjedtebb az Olaszrizling. Különösen a Juhfark számít igazán somlói szőlőnek, mert hozzáértők szerint itt éri el a legjobb minőséget. Persze csak akkor, ha a több évszázados tudásra építve becsületesen foglalkoznak vele. S persze nem mindegy, mit hol termelek. Minden fajtának megvan a maga kedvenc helye. A Furmint, a Tramini, a Hárslevelű mind-mind más területet szeret, van amelyik a hegy lábának melegét, másik a szellős magas területeket, s van amelyik a több víz miatt a hegy szoknyáján hozza a legjobb termést.

Mítoszok bora

E jeles történelmi borvidékünket és borát évszázadokon keresztül a legnagyobb becsben tartották, Zsigmond király udvarától Hunyadi Mátyás palotáján keresztül a Habsburg-házig. Az itteni szőlő- és bortermelés már a római kortól valószínűsíthető, de a XII. századtól kezdve írások is bizonyítják jelentőségét.

Történetének kezdete óta mítoszok övezik. Királyok, jeles tudósok hittek gyógyító erejében. A néphit, és a sokszor ezt magyarázó tudományos értekezések szerint a kis adagokban, rendszeresen fogyasztott somlai biztosítja az emberi szervezet egyensúlyát, jó étvágyat, kiegyensúlyozott idegállapotot garantál, alkalmas a sebek fertőtlenítésére, megvéd a kolera ellen. S a talán legjobban elterjedt vélekedés szerint, a somlai bor erősíti a férfiúi potenciált, elősegíti a fiú utódok születését. Ez utóbbi miatt a nászéjszakák borának is titulálják. Már akkor is csodás folyadékról beszélhetnénk, ha a felsoroltak fele igaz lenne. Pedig egy jellemzőt még nem is említettünk, a jó somlai bor nagyon finom.

„Nos, a somlai számomra az a szoláris bariton, de szimfonikus szőke hímbor, amely a legmagasabb teremtő spiritualitás olaját tartalmazza, éspedig boraink közül egyedülálló tömény tisztaságban. Ezért gondolom, hogy minden bor ugyan társas, és igazi lényét akkor tárja fel, ha közösségben isszák, a somlai a magányos itala. Annyira tele van a teremtés mámorának olajával, hogy csak kellően elmélyedt, végleg elcsendesült, kiegyensúlyozott magányban szabad inni. A somlairól (az eredeti, ősi, ma már ritka, csaknem fehérarany, száraz, tüzes somlairól van szó) egyébként még azt kívánom elmondani, hogy bár minden komolyabb hegyi bor inkább a negyvenen felüli kornak, mint a fiatalságnak felel mg, a somlai az aggastyán bora. A bölcsek bora, azoké az embereké, akik végül is megtanulták a legnagyobb tudást, a derűt.” (Hamvas Béla: A bor filozófiája)

Hegymesterek, szőlőpásztorok

A hegyen álló vár első ismert okirati említésének dátuma 1093, a szőlőtermesztésről pedig már 1135 -ben írnak. Mint borvidék, regionális, illetve országos jelentőségűvé azáltal vált, hogy I. Szent István király a Torna-patak mellé bencés apácamonostort alapított és a monostornak a királyi uradalomból a Somló-hegy vásárhelyi és dobai oldalán szőlőterületeket adományozott. Az 1242-es tatárjárás után megerősített vár védelme alatt álló és ezáltal fejlődésnek induló Somlóvásárhely regionális jelentőségű településsé nőtte ki magát.

Ezzel párhuzamban a dobai oldalon levő Szent Márton kápolna neve egy 1309-es okiratban már szerepel. A vásárhelyiek ájtatosságának színhelye, a Szent Margit kápolna az apácakolostorral egyidős. A jenei oldalon levő Szent Ilona kápolna első említése 1399-ből való. A vár első térképi ábrázolása 1528-ban készült. Hézagos krónikánk fontos állomása a török hódoltság. Ebben az időben – 1570 táján – 121 szőlősgazda fizetett hegyvámot. A hegy lakóinak a török uralomnál nem sokkal kevesebb rablást és sanyargatást jelentett a napóleoni hadak átvonulása sem.

A somlói bor különlegességére és minőségére enged utalni nemcsak az, hogy a hegyen főúri és udvari birtokok is alakultak a X-XI. század során, hanem az is, hogy egy 1511-ben kelt urbárium szerint szőlőt a város engedélye nélkül csak közvetlen családtagnak szabadott eladni. Vagyis a város és a földesurak törekedtek arra, hogy a szőlőbirtokok ne aprózódjanak el és helyi ellenőrzés alatt maradjanak. A mai hegyközségi rendszer elődje, a hegybéli helység már a 14. században szabályozó és ellenőrző hivatalként létezett. A somlói helység élén a hegybíró és az ő segítői, a hegymesterek, valamint a szőlőpásztorok álltak.

Veszélybe igazán a filoxéravész alatt került a hegy. A kezdeti szénkénegezés nem bizonyult tartós megoldásnak. Az amerikai alanyba oltott nemes vesszők viszont jelentős fajtaszerkezet-változást idéztek elő.

A hegy életében fontos szerepet játszanak a kápolnák. Mivel ma legtöbben a Vásárhelyre vezető nyárfasoron közelítik meg a hegyet, a legszembetűnőbb a jobbra eső Szent Margit kápolna, míg bizonyos pontokról a balra eső Szent Ilona kápolna is egyidejűleg látszik. A Szent Márton kápolna már a dobai oldalon található. Ezek, mint tájképi és látványelemek, illetve mint tájékozódási pontok egyaránt meghatározóak. A hegy lakóinak, s birtokosainak életében – leszámítva a szovjet megszállás éveit – nagyon fontosak voltak a kápolnákhoz vezetett zarándoklatok. Ezek a Kárpát-medence-szerte ismert terményáldást kérő népi szertartások sajátos formái. Bár pap is jelen volt a hegyre haladó processzióban, az itt elhangzó apokrif imák és énekek népköltészetünk igen jelentős emlékeinek tekintendők.

A Kádár-rendszer alatt talán ez a borvidék szenvedte a legnagyobb kárt: az iparosodás miatt a környékbeli munkások hétvégi nyaralóhelyévé vált. Az új szőlőbirtokosok minden tapasztalat és háttér nélkül, ösztönösen művelték a néhány száz négyzetméteres szőlőket. Az ötszáz hektáron kétezer pince, ennyi permetezőgép és prés, és ennyi elképzelés a helyi borról. Ezekben az évtizedekben lényegében semmilyen eredetvédelem avagy minőségi szabályozás nem volt. Éppen ezért a talpraállás és a hagyományos borkultúra visszaállítása sokak szerint a Somlón volt a legnehezebb. A megújulás néhány régi vágású borász mesternek, világszínvonalon teljesítő pincészetnek köszönhető, így a somlói száraz fehérek a tokaji mellett újra az ország egyik legegyedibb boraivá váltak, komoly savgerinccel és semmivel össze nem téveszthető ásványos zamattal.

A hőtároló bazalt

A Somló időjárása – hasonlóan a régióhoz, illetve az országhoz – kontinentális jellegű. Az éves csapadékmennyiség 650-700 mm között mozog, a napsütéses órák száma pedig 1900 körül alakul. A bazalt jó hőtároló képességének köszönhetően éjszaka visszasugározza a nappal felvett hőt, amely segíti a szőlő érését. Az uralkodó szél jellemzően északnyugati. A Kisalföld felé való nyitottsága miatt gyakori a szeles idő, ami az őszi esőzések idején gyorsan szárítja a vizes fürtöket, megelőzve ezzel a gombás fertőzéseket. A Somlót ritkán éri jégkár, mivel az északnyugat felől jövő viharfelhőket a hegy ékként eltereli.

Mindezen időjárási adottságok hosszú és biztonságos vegetációs időszakot biztosítanak a szőlőnek.

A szőlőtermelés a 200-300 méteres tengerszint feletti régióban folyik. Az alsóbb területeken a nap beesési szöge kisebb, a magasabb területeken pedig nagyobb. Ennek megfelelően a hegy lábánál a korábban érő fajták (például a Tramini és a Sárfehér), a bazaltorgonákhoz közelebb eső ültetvényeken pedig a később érő fajták (Furmint, Hárslevelű) a jellemzőek.

Összetéveszthetetlen ízvilág

Elkülönült-e Somló a közép-dunántúli bortermő helyektől? A kérdésre igennel válaszolhatunk. Ez nemcsak földrajzi elhelyezkedésében, múltbeli és jelenlegi birtokszerkezetében, de borosgazdáinak mentalitásában és borainak ízvilágában is megnyilvánul.

Túl azon, hogy bora abszolút egyedi, tudni kell, hogy nem a mutatós, a tetszetős, a feltűnő borok közé tartozik. Ízében megmutatkozó kincseit rejtve viseli. Fiatalon barátságtalan, kétévesen – ha a pohárban már kellően levegőzött – feltárulkozik. Feltétlenül igényli az érlelést és sokáig eltartható. E tekintetben igazi vetélytársa a hegyaljai boroknak.

Általánosságban elmondható, hogy e borvidéken a legnagyobb a borokban található és mérhető szárazanyag aránya. A somlai bor tartós, a szállítást is jól bírja. Élettani hatása kedvező, ezért nem csak a termőhelyén tartották orvosságnak.

A pincékkel aránylag sűrűn beépített szőlőhegy birtokosai, a lokálpatriotizmusukról híres somlói borosgazdák számára a Somlóhegy a „Dunántúl remetéje”. Somló az idő múlásáról szól, a tanúhegy örökségétől a borok kivételesen hosszú eltarthatóságáig.

Itt minden bánat felszívódik a napfényben, a borban, a várfalakban és a fekete vulkanikus talajban. Ha a szőlőtőkék felett letekintünk a szelíd pannon tájra, még az őszi elmúlást is bölcs örömmel vesszük tudomásul. Különösen egy pohár Juhfark társaságában. Végezetül, aki még nem járt a Somlón, meg kell néznie, akinek pedig volt már szerencséje hozzá, úgyis visszatér.

Fotó: a szerző felvételei (a légifotó kivételével, melynek forrása az internet)