Talajélet

Belvíz januárban – a láptalajok értékei

Agrofórum Online

Fejér megyében kirándulva, Szabadbattyántól lekanyarodva az autópályáról Tác, Soponya felé egy földútra hajtottunk le. Kirándultunk és sétáltunk. Sárvíz-völgy egy tájvédelmi körzethez tartozik. A földúton beljebb sétáltunk Sárvíz-malomcsatornán, a környéken számos kisebb halastó is megtalálható, illetve jelentős belvizes, mocsaras részre értünk. Majd tovább menve Sárvízhez jutottunk, ahol horgászokkal is találkoztunk. A csatornánál a mocsaras részen januárban számos vadlúd fordul meg és hangos tőlük a környék. Felreppenésük pazar látvány az arra kirándulók számára. Továbbá egerészölyv és holló hangját is lehet hallani, amik megfordulnak arrafelé. Ami nem szokványos, a meleg időnek köszönhetően számos énekes madár csivitelése adja hírül, hogy „itt a tavasz”, csak még elég korán…

A táj szépsége mellett leginkább a jelentős belvizes és lápos terület szerepe, jelentősége és értékei keltették fel az érdeklődésünket, illetve gondolkodtattak el bennünket. A belvíz olyan állóvíz, amely nagyobb esőzések, hirtelen hóolvadás vagy a talajvíz szintjének emelkedése miatt keletkezik. Azért nem tud természetes módon elszivárogni, mert a talaj felső rétegében a talaj szabad pórusai vízzel telítődnek.

Vizes terület Fejér megyében (fotó: Szentes Dóra)

A láptalajok Magyarország területének 1,6%-át teszik ki. A főtípusába tartozó típusok vagy állandó vízborítás alatt képződtek, vagy az év nagyobb részében víz alatt állottak és a vízmentes időszakokban is vízzel telítettek voltak. Az állandó vízhatás következményeként a növényzet – elsősorban a vízi növényzet, így a nád, a sás, a káka, tőzegmoha – elhalása után a szerves maradványok a víz alatt vagy vízzel telítve, tehát levegőtlen viszonyok között bomlanak el. A humifikáció ilyen esetekben tőzegesedéssel társul.

A láptalajok főtípusának jellemző folyamatairól egy korábbi cikkemben már részletesen beszámoltam, melyet szívesen ajánlok az érdeklődők figyelmébe: Magyarország talajtípusai V.: láptalajok.

Forrás:

https://www.uni-miskolc.hu/~ecodobos/ktmcd1/lap/lap.htm

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Tele van a kert falevéllel? Így lesz belőle hasznos talajjavító

2026. október 12. 07:10

Ősszel gyorsan megtelik a kert falevéllel, ám az avar nem egyszerűen hulladék. Jól kezelve a talaj szervesanyag-készletét gyarapíthatja.

Ha ezek a gyomok elszaporodnak, érdemes megvizsgálni a talajt

2026. október 1. 14:10

A gyomok nem adnak kész talajdiagnózist, de megmutathatják, hol érdemes tömörödést, vízháztartási vagy tápanyagproblémát keresni.

Ezek a növények különösen értékesek a talajállapot szempontjából

2026. szeptember 5. 16:10

A talajok állapotának javításához nagymértékben hozzájárulhat a takarónövények alkalmazása. A bükkönyfélék a keverékek gyakori összetevői, de mit érdemes róluk tudni?

Így hat a talaj humusztartalmára az öntözés – ezt kevesen tudják

2026. június 26. 16:10

A növénytermesztés gazdasági célja, hogy valamilyen hozamot állítson elő a talaj termékenységének csökkentése nélkül. Cikkünkben az öntözés és a talaj-termőképesség, talajminőség kapcsolatát elemezzük.

Önnek is gondot okoz a belvíz a tábláján?

2020. június 8. 08:10

A precíziós gazdálkodás egyik alapvető feltétele a megfelelő szántóföldi körülmények kialakítása. Ez magában foglalja azokat a vízgazdálkodási tevékenységeket, melyek elmulasztása jelentős termésvesztességgel járhat, valamint a talaj kultúrállapotát is negatívan befolyásolja.

Miért érdekes a tájtörténet? – Hogyan használható a tájtörténet elemzés a fenntartható gazdálkodás megalapozásához? 2. rész

2019. március 14. 12:47

Az előző cikkben áttekintettük milyen tájváltozások voltak jellemzőek a múltban, most a történeti térképekről szóló rövid áttekintő után, nézzünk néhány példát a múlt és jelen tájhasználatára különösen néhány olyan térségben, ahol ma belvíz vagy eróziós problémák vannak.

Határon átívelő, a vízgazdálkodást segítő monitoringrendszert alakítottak ki

2019. szeptember 21. 13:16

A vízgazdálkodást és a szélsőséges időjárási jelenségek okozta kockázatok mérséklését segítő monitoringrendszert alakítottak ki uniós támogatással a Dél-Alföldön és Vajdaságban.

Ideiglenes és tartós vízelvezető árkok készítése

2022. augusztus 27. 08:38

A meliorációs technológiákkal a talaj szerkezetének és kémhatásának helyreállítása, a vízbefogadó képességének, vagy éppen a vízelvezetésének javítása végezhető el.