Korábbi cikkemben bemutatásra került a szikes talaj főtípus. Most az ebbe a kategóriába tartozó altípusokat ismertetem.
Szoloncsák
Azokat a szelvényeket soroljuk ide, amelyeknek felső szintjeire a vízben oldható nátriumsók felhalmozódása a jellemző. A talajszelvény egyhangú, nehéz benne szinteket elkülöníteni, vagyis AC típusú. Fizikai tulajdonságaik igen kedvezőtlenek, kémhatásuk pedig erősen lúgos. A sófelhalmozódás maximuma rendszerint a feltalajban van. Vízgazdálkodásuk igen kedvezőtlen, nedvesség hatására már a feltalaj is elfolyósodik, megduzzad és a vizet sem ereszti át. Nyári esős időszakban 10 cm mélység alatt a talaj már teljesen száraz lehet. A talajvíz általában 1 méternél közelebb van a felszínhez. Tápanyag-szolgáltató képessége jelentéktelen, csak a sótűrő és az erősen szárazságtűrő növényzet megtelepedésére ad lehetőséget.
Réti szolonyec
E típusnál a vízben oldható nátriumsók maximuma a szelvény mélyebb részeire jellemző. Ennek következményeként a felső talajszintekben csak kevés a vízben oldható só, vagy teljesen hiányzik. Ugyanakkor jelentős a talajon megkötött nátriumion mennyisége. A talajvíz ezekre a szelvényekre is hat, mélysége 1,5-2 méter között változik.
Szelvényfelépítésük: A, E, Bt, C. A humuszos szint általában 15 cm-nél vékonyabb, amelyet világos szürkésbarna színű, poros vagy lemezes szerkezetű E szint követ. A felhalmozódási vagy szolonyeces B-szint több agyagot tartalmaz, színe sötétszürke vagy sötét szürkésbarna, szerkezete oszlopos, alsó felében rozsdabarna vasas foltok és vasborsók láthatók.
Szoloncsák-szolonyec
Ide azokat a szikes szelvényeket soroljuk, amelyekben részben észlelhetők a szoloncsák talajokra jellemző tulajdonságok, részben pedig megjelennek szelvényükben a szolonyecesedés, az oszlopos szint kialakulásának a jegyei. A vízben oldható sók mennyisége, a sók minősége és eloszlása, valamint a szénsavasmész-tartalom a szoloncsákéhoz hasonló. Ugyanakkor a szintekre való tagozódás már határozottan felismerhető, mert tömör, gyengén oszlopos, szolonyeces B-szintjük is van. Ez az oszlopos szint általában a felszínhez közel helyezkedik el, és egyben a legnagyobb mértékű sófelhalmozódás helye is.
Sztyeppesedő réti szolonyec
A hidrológiai viszonyok által előidézett szikesedési folyamat mellett a sztyeppesedés jellemzi. A talajvízszint természetes vagy mesterséges süllyedése következtében a talajszelvény felső részén a víz hatása már nem érvényesül. A mélyen fekvő talajvízszint már csak a talajszelvény alsóbb rétegeit tudja vízben oldható sókkal táplálni. A feltalaj szerkezete szemcséssé, morzsássá válik, és a kicserélhető kationok között fokozatosan a kalcium veszi át az irányító szerepet. Vagyis az ismertetett jelenségeket összefoglalva, a talajszelvény felső része mindinkább hasonlít a réti csernozjomok megfelelő szintjeihez. A B-szint felé való átmenete rövid. A felhalmozódási szint sötétbarnás-szürke, feketés, oszlopos, esetenként hasábos szerkezetű, de az oszlopok átmérője általában nagyobb, mint a réti szolonyecekben.
Másodlagos elszikesedett
Jellemzőjük, hogy az eredeti talajtípus – csernozjom, réti vagy öntéstalaj – morfológiai bélyegei mellett a szikes talajokra jellemző vízben oldható sók és a kicserélhető nátrium is megtalálható bennük. Keletkezésükben az emberi beavatkozás döntő szerepet játszik. Általában helytelenül tervezett öntözőrendszerek, hibás öntözés következtében alakulnak ki, ott, ahol a talajvíz szintje megemelkedik, vagy a területre nátriumsókat tartalmazó öntöző- vagy csurgalékvíz jut. E káros hatásokra az eredeti talajtípus elszikesedik, de a kialakulása során fölvett bélyegei még megmaradnak.
Forrás:
https://www.uni-miskolc.hu/~ecodobos/ktmcd1/szikes/szikes.htm
