Talajművelés
Fizetett tartalom

Az ultra-sekély talajművelésben rejlő agronómiai lehetőségek

Väderstad

Joggal merül fel a kérdés, ha most újdonságként itt van a fenti címben említett az ultra-sekély művelés, akkor vajon létezik-e sekélyművelés is? Nos, a válasz talán azért egyszerű, mert az okszerű sekélyművelés kidolgozása is a Väderstad nevéhez kötődik, egészen pontosan egy 20 évvel ezelőtt bemutatott munkagéphez, a Väderstad Carrier-hez, akkori nevén Rexius Carrier-hez.

Az alapötlet szerint a gyártó a piacon akkor már jól ismert Rexius henger-simító kombináció alapvázát felhasználva, egy olyan munkagépet akart építeni, amelyen a művelőeszközök cseréje által biztosította volna a különböző munkafeladatokban való sokoldalú használhatóságot. Az első művelőeszköz típus két sor, 430 mm átmérőjű kúpos tárcsából álló egység volt. A közel síklapú művelőtárcsa formája és kis átmérője mellett, a tárcsák egyedi, gumibakos függesztése, valamint az integrált henger elsöprő újdonságként hatott a piacon. A munkaeszközt rövid- vagy kompakt tárcsának nevezte el a gyártó, a hozzá kapcsolódó koncepciót pedig sekélyművelésnek.

Ezt követően sorra jelentek meg másolatok a konkurens gyártók kínálatában, amelyek közül több változatlanul hagyományos, gömbsüveg formájú, nagy méretű lapokkal volt szerelve.  Ezek a rövidtárcsák – a tárcsalapok különálló karokra való függesztésével – ugyan némileg csökkenteni tudták a talpképző hatást, viszont szármaradvány kezelésben és munkaminőségben nem léptek előre.

A sekélyművelés forradalmasította a talajművelés, elsősorban a tarlóművelés gyakorlatát, lehetővé tette a gyakorló gazdák számára, hogy újragondolják a sok szempontból hibás nyári művelések módszerét. 20 évvel ezelőtt a tarlóhántás és ápolás általánosságban használt és kedvelt eszközei a hagyományos nehéztárcsák voltak. A nagy átmérőjű, csonkakúp vagy gömbsüveg lappal szerelt tárcsás munkaeszközöket univerzalitásuknál fogva, előszeretettel használták szántások elmunkálására, magágykészítésésre, valamint az őszi vetésű növények alapművelésére is.

A hibás tarlóművelési gyakorlat nemcsak az eszközhasználat miatt volt megkérdőjelezhető, hanem a módszer miatt is, amit az indokolatlanul mély, sokszor megkésett tarlóhántás, valamint a lezáratlan és takaratlan felszín jellemzett. Az akkori gyakorlat némiképp okszerűbb lehetett volna, ha a tárcsa szinte a kombájn nyomában jár, hengerrel kapcsoltan. Viszont ettől a nehéztárcsa még nehéztárcsa maradt, mellyel képtelenség volt a jó minőségű sekély talajművelés kivitelezése. Ennek három negatív hatása volt. A vegetációs időszak alatt erősen ülepedett talajt rögösítette a mély művelés, a kultúrnövény elpergett magjait, valamint a gyommagokat pedig túl mélyre keverte be, emiatt nyomában vontatott volt az árvakelés és a gyomok megjelenése, nem jutott érvényre a tarlóhántás növényvédelmi funkciója.

A harmadik problémaként kell megemlíteni a felszín takartságának hiányát, ugyanis a nehéztárcsák kevesebb szármaradványt hagytak a felszínen a tarlóhántás során, mint ami biztosította volna a klímakárok elleni védelmet. Ma már tudjuk, hogy felszín „feketére művelése” káros, hiszen a felszín takarása nem csupán a hő- és a csapadék stressz ellen védelem miatt fontos, de támogatja a talaj beérdése során a mélyben lejátszódó porhanyulási és tápanyag feltáródási folyamatokat is.

A Väderstad Carrier egyszerre megváltoztatott mindent, kiküszöbölte a nehéztárcsák minden hibáját, segítségével lehetségessé vált a sekély, lezárt felszínű, mulcshagyó tarlóművelés megvalósítása. A művelőtárcsa mérete és formája miatt a Carrier, megbízhatóan dolgozik szélsőségekben is, azaz kisebb kárral műveli a talajokat egy-egy csapadékos vagy száraz évjáratban, nem ken, nem gyúr talpat és nem is porosít. A szármaradványt egyenletesen keveri be, nem pedig temeti, éppen ezért a szerves anyag feltáródása sokkal gyorsabban végbemegy. Van azonban valami, amiben a Carrier is csak 90-95%-os hatékonysággal teljesít. Ez pedig a repcetarló hántása.

Repce betakarításakor a pergési veszteség miatt a normál magráta 30-50-szerese kerül a talajba, amely időzített bombaként ketyeg, hiszen csírázó képességét akár 15 évig is megtartja. Ha nem gondoskodunk az elpergett magok kikelesztéséről, a későbbi kultúrákban mint gyom jelenik meg, vagy mint árvakelés a szűk vetésváltást alkalmazó gazdaságokban, ahol repce-búza-repce-búza követi egymást. A fajta- vagy hibridállományokban megjelenő árvakelés csökkenti a  termést és olajhozamot, ezért egyértelmű cél a repcetarló ultra-sekély hántásával az elpergett magok 100%-ának stimulálása, csírázásra serkentése.

A CrossCutter Disc az ultra-sekély művelés lehetőségét kínálja

Az 2-3 cm mélységű ultra-sekély műveléssel ez a cél teljesíthető, hiszen a Väderstad Carrierre felszerlhető ún. CrossCutter Disc már igen sekély művelés során teljes mértékben átdolgozza a talajt, az elpergett magokat pedig csak olyan mélyen keveri be, hogy onnan gyorsan csírázásnak indulhassanak.

A CrossCutter Disc már 2-3 cm-es munkamélység esetén is teljesen átműveli a felső talajszelvényt

A 450 mm átmérőjű, V-55 minőségű svédacélból készülő Väderstad CrossCutter Disc munka közben a talaj-növényi maradvány keveréket nagyobb szögben dobja hátrafelé, mint a hagyományos Carrier tárcsa. A keverék egyes alkotói a súlyuknak megfelelően, talaj-gabonamag-szármaradvány-gyommag/repcemag sorrendben esnek vissza a felszínre, így a felszínhez közel helyezkednek el a sekélyről kelő komponensek.

A szortírozó hatás miatt a könnyebb keverék alkotók felülre kerülnek, ezért csíráznak gyorsabban bizonyos gyomok és a repce árvekelés.

Ennek az ún. szortírozó hatásnak köszönhető, hogy a CrossCutter Disc után sokkal látványosabb a repcetarlón az árvakelés megjelenése. A CrossCutter Disc két kombinációban használható, a CrossCutter Knife forgókéses hengerrel együtt használva igen intenzív ultra-sekély művelés valósítható meg, ami nem csak a repcetarló hántására jó megoldás, de a takaró- és zöldtrágya növények állományainak terminálásában is kiválóan működik. A szárrendezővel való együttes alkalmazása főként gabonatarlókon lehet előnyös, hiszen a tárcsák előtt dolgozó hosszú boronafogak elrendezik a betakarító gépek által egyenetlenül terített szármaradványt. Minél szélesebb a kombájn vágóasztala ez annál inkább kifejezett jelenség.

Intenzív árvakelés: Repcetarlón az a célunk, hogy az elpergett magok 100%-a csírázásnak induljon

A CrossCutter Disc még további két területen alkalmazva tud hozzájárulni az általános táblahigiénia javításához. A sekélyről kelő, nehezen irtható gyomnövények (nagy széltippan, réti ecsetpázsit, hélazab) gyérítésében szintén nagy szerepe lehet az ultra-sekély művelésnek, éppúgy, mint a kukorica szármaradványaiban áttelelő kukoricamoly lárvák jelentette veszély csökkentésében.

CCDisc konfigurációk: A CrossCutter Disc szárrendezővel (gabona tarló) és késes hengerrel is kombinálható (zöldtrágya és takarónövény terminálás)

Sok gazdálkodó a kukorica elővetemény esetében, a szármaradvány leforgatásában látja az egyetlen megoldást annak érdekében, hogy elkerülje molylárvák jelentette kártételt. A lárvák az alsó sértetlen, ép ízközökbe lehúzódva áttelelnek, viszont amennyiben sikerül az apró szecskákat megtépi, megroppantani, azok átnedvesednek és átfagynak a téli félév során, így jelentősen romlanak a lárvák életfeltételei.

A zúzás új szintje: A CrossCutter Disc a porhanyítás és a szárzúzás új ketegóriáját teremtette meg

A CrossCutter Disc a klaszikus Carrier rövidtárcsák szinte minden típusára felszerelhető, sőt az idei évtől már a Carrier XL család modelljeire is megrendelhető, mégpedig 510 mm átmérőben. A tárcsatípus optimális üzemeltetési sebessége 15-20 km/h, azaz szinte ott kezdődik, ahol a klasszikus Carrier tárcsáké végződik. Vonóerő igénye a nagyobb munkasebesség miatt – annak ellenére, hogy fele annyi talajt mozgatunk meg – megegyezik a hagyományos Carrier tárcsákéval.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

A talaj világnapja alkalmából

2024. december 5. 14:15

A talaj, mint az élet feltétele egyre nagyobb figyelmet kap hazai és nemzetközi szinten egyaránt. Egyre több a tudatosan gondolkodó gazdálkodó, akik képesek felfogni a földi élet léte és a talaj egészségének kapcsolatát.

No-till és cirok a talajregeneráció jegyében

2024. június 7. 14:40

A talaj regenerációját középpontba helyező mezőgazdasági gyakorlatok szerves elemei a talajforgatás elhagyása, a talaj takarása, takarónövények alkalmazása. Május elejére már számos kultúrát elvetettek a gazdálkodók, de a cirok direktvetését még volt lehetőségünk elkapni Uraiújfalu határában...

Amiről a talajszelvények mesélnek

2024. március 26. 08:10

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint az AKIT Nyíregyházi Kutatóintézete is csatlakozott a Magyar Talajtani Társaság ,,A talaj élete – amit egy szelvény el tud mondani magáról" elnevezésű országos figyelemfelkeltő akciójához.

Hol a felelősség a termőtalaj-védelemben?

2024. február 26. 11:40

A Magyar Talajvédelmi Baktérium -gyártók és -forgalmazók Szakmai Szövetsége ,,Termőtalaj - lehetőségek és kihívások a növénytermesztésben” címen szervezett kerekasztal-beszélgetést az idei AgromashExpo és Agrárgépshow-n, mely során a talajvédelem kérdésköre ismét reflektorfénybe kerülhetett hála a meghívott szövetségi tagoknak, szakembereknek.

Fejlesztés a vegyszermentes gyomirtásért

2021. augusztus 20. 04:42

A munkagép a legmodernebb, mesterséges intelligencia segítségével működtetett vizuális érzékelőrendszer - Stout True Vision - segítségével tesz különbséget a haszonnövények és nem kívánatos növények között.

Nemzetközi Termékfejlesztési Nagydíjat kapott a Väderstad E-Services rendszere

2024. február 14. 12:10

Az E-services rendszert évekkel ezelőtt vezette be a Väderstad, mely eleinte a Tempo vetőgépeken jelent meg. A vállalat fejlesztői egy olyan jövőbe mutató megoldást láttak benne, amelyről maguk sem gondolták, hogy ilyen nagy sikere lesz: pillanatok az idei Agromash Expo és Agrárgépshowról.

Nehézfémszennyezés a talajban: nikkel (Ni)

2022. április 28. 04:36

A nikkel nem esszenciális mikroelem, biológiailag kedvező hatása azonban bizonyított. A nikkel az ureáz enzim alkotórésze.

A mechanikai gyomirtás eszközeivel erősít a Kverneland

2023. február 1. 15:39

Január 31-én a Kverneland Gorup megállapodást írt alá a francia BC Technique S.A.S. vállalat részvényeinek 100%-os megvásárlásáról, amely a sorközművelő kultivátorok, rotációs kapák, irányító interfészek egyik vezető gyártója és termékeit a Phenix Agrosystem márkanév alatt forgalmazza.