Talajaink mezőgazdasági hasznosíthatóságát számos eredendő és „szerzett” talajhiba (kövesség, csekély termőképesség, erős víz-, illetve sóhatás, savanyúság stb.) korlátozza. A természetes (genetikai) okokból csökkent termőképességű talajok egy részének megjavítását megkísérelni sem (volt) érdemes (többek között ezért nem terjedt ki a mezőgazdasági művelés pl. az erősen kavicsos, kőzettörmelékes váztalajokkal, rendzinákkal fedett térségekre), más, igen gyenge termőképességű talajfajták (pl. szoloncsák szikesek) gazdaságos javítására lehetőség sincs.

A talajok többsége viszont különböző talajjavítási eljárásokkal termékenyebbé tehető. Ez utóbbiak közé részben azok a talajok tartoznak, amelyek egykor kedvező (vagy kedvezővé tett) tulajdonságait maga a mezőgazdasági tevékenység károsította, tehát a korábbi állapot helyreállítására (rekultivációra) van szükség.

Javításra szoruló talajaink közel 70%-a a savanyú talajok közé tartozik. E talajfajták összefüggő területeket borítanak hegy- és dombvidékeinken, de jelentős a kiterjedésük Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti felén, továbbá a Tisza és a Körösök völgyében. Meliorációra van szüksége szikeseink és homoktalajaink nagy részének is, amelyek közel egyenlő arányban (átlagosan 12-15%-ban) osztoznak talajjavítást igénylő földterületeinkből. A hazai szikesek döntő hányada a Közép-Tisza-vidéken, a Berettyó és a Körösök vidékén, továbbá a Duna menti síkságon található; a javításra szoruló homoktalajok nagy kiterjedésű területeket borítanak a Duna-Tisza közén és a Nyírségben, de jelentős arányban vannak jelen Belső-Somogy déli, sík vidékein és a Dráva mellékén is.

A savanyú, a szikes és a homoktalajok megjavításának, termékenyebbé tételének igénye fontos állami feladatként jelentkezett a mezőgazdaság kollektivizálását követően. 1947 és 1985 között a legnagyobb mértékű talajjavító tevékenység Nyugat-Magyarország savanyú talajaira terjedt ki (a melioráció Vas és Somogy megyék javítandó talajainak egészét, a Zala megyeiek 80-85%-át, a Győr-Moson-Sopron és Baranya megyeiek több mint felét érintette). Az alföldi megyék savanyú talajainak 50% feletti arányú javítására csak Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében került sor. A szikes talajokra irányuló meliorációban Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyék állnak az élen (javítandó területük 85, illetve 55%-a meliorált), Bács-Kiskun, Békés és Heves megyék szikeseinek nagy része viszont évtizedek óta javítatlan.

A javítás alatt álló talajok aránya homokterületeinken a legalacsonyabb (még az e téren élenjáró Bács-Kiskunban is alig 25%, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy megyében 20% alatti). Az 1980-as években a talajdegradáció által legerősebben érintett vidékekre vonatkozóan a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium a talajok minőségének, illetve további állapotromlásuk megakadályozása érdekében nagyszabású talajjavítási programot indított el. Ennek keretében 33 kiemelt meliorációs térség kijelölésére került sor.

A térségek közül különösen a Balaton és a Velencei-tó vízgyűjtő területén az 1980-as évek elején végzett meliorációs munkálatok kaptak nagy figyelmet, de jelentős talajjavítási tevékenység kezdődött el a Nyugat-Dunántúlon (a Marcal völgyében), a Dél-Alföldön és a Berettyó-Körös-vidéken, továbbá a Felső- és a Közép-Tisza-vidékén. Az 1980-as évek végének meliorációs tervei nagyrészt a kisebb kiterjedésű, ám mezőgazdasági szempontból jelentős térségek (pl. Sárköz, soproni szőlővidék) talajainak javítását irányozták elő.

A talajban végzett következő beavatkozásokat és azok gépeit sorolják a meliorációs műveletek közé:

• rigolirozásos talajforgatás,
• mélyítő szántás, lazítós szántás,
• mélylazítás, talajjavító szerek és műtrágyák kijuttatása,
• mészszórás, meszezés,
• ideiglenes és tartós vízelvezető árkok nyitása,
• alagcsövezés a felesleges talajvíz elvezetésére, aszály esetén a talaj vízfeltöltésére.

A meliorációval kapcsolatos eljárásokat a 34/2008. (III. 17.) FVM rendelet foglalja össze, írja elő.

Forrás:

https://mek.oszk.hu/02100/02185/html/123.html