Az ország területének 11,2%-át teszik ki az öntéstalajok. Ennél a talajtípusnál a biológiai tevékenység egyazon felszínre gyakorolt hatását az időszakonként megismétlődő áradások és az utánuk visszamaradó üledék gátolja. A növénytakaró és az állatvilág ezért mindig újabb és újabb felszínre hat, hatásuknak tehát nem marad tartós és jellegzetes nyoma.
Nincs a szelvényekben szintekre tagolódás, az egyes rétegek közötti különbségek csak az üledék tulajdonságaitól és nem a talajképző folyamatok hatásától függenek. Mint vízben lerakódott anyagban, mely a folyók árterén továbbra is víz hatása alatt állt, a hidromorf bélyegek jól felismerhetők, de ezek nem oly erősek és jellegzetesek, mint a réti talajokban.
Ugyanebbe a főtípusba soroljuk a lejtőhordalék-talajokat, melyeket szintén a víz szállítóenergiája mozdított el képződésük helyéről. Anyaguk már elsődleges helyén átalakult a talajképződés hatására, de az átalakult talajrészek másodlagos lerakódása megbontotta és megszakította az eredeti talajképződési folyamatot. Rétegzettségük és tulajdonságaik attól függenek, hogy a lejtőn lehordott anyag milyen sorrendben ülepedik le és milyen arányban keveredik a különböző tulajdonságú foltokról szállított anyag, valamint hogy milyen mértékben hígul a lehordott kőzet anyagával.
Az öntés- és lejtőhordalék-talajok típusai:
– Nyers öntéstalajok
– Humuszos öntéstalajok
– Lejtőhordalék-talajok
A főtípus jellemző folyamatai:
Humuszosodás: Az a kismértékű és a talajnak csak vékony rétegeit átható szervesanyag-felhalmozódás, amely az egyes vízborítások között eltelt idő alatt létrejöhet. Mivel az öntésterületeken általában a rét füves növényzete, vagy az ártéri erdő az uralkodó, a keletkezett humuszanyagok tulajdonságai kedvezőek, csak mennyiségük kevés.
Lejtőhordalék-talajok esetében a humuszréteg vastagsága igen jelentős lehet (1-3 m vastag), ami sem az éghajlati, sem a talajképződés más tényezőivel nincs összhangban, vagyis csak az ismételt humuszos anyaggal való elborítás hatására alakulhat ki.
Hordalékborítás: E folyamatban a talajfelszínt víz által való ráhordás, vagy magasabb térszínekről történő egyszerű rácsúszás eredményeképpen idegen, magasabban fekvő területekről származó anyag borítja be. A talaj rétegzettsége itt tehát nem a helyben való talajfejlődés, hanem a többször ismétlődő vagy folyamatos hordalékborítás eredménye. Ez nemcsak a szerves anyagok eloszlásában idéz elő különleges helyzetet, hanem más folyamatokéban is. Félbeszakítja azokat és különböző tulajdonságú rétegeket terít egymás fölé, kialakítva a talajok szelvényfelépítésének különleges képét.
Redukció: Az öntés- és a lejtőhordalék-talajokban nem a talajképződés elengedhetetlen tartozékaként és sajátosságaként jelenik meg, hanem az öntéstalajok kezdeti képződési szakaszának örökségeként maradt vissza. Abban az időszakban ugyanis, amikor a hordalékanyag lerakódása végbement, a folyók és a tavak vize kiszorította az üledék pórusaiból a levegőt, és a levegőtlen viszonyok, valamint az üledékben levő kevés szerves anyag bontásának következményeként gyenge redukció indult meg, amely kismértékű glejesedést váltott ki. Miután az öntésterület mentesül a víz hatása alól és a talajvíz is mélyebbre süllyed, az előzőleg redukált anyagok oxidálódnak. Ezért az öntéstalajok szelvényében a gyenge glejesedés és a gyenge rozsdásodás együtt jár.
Szelvényfelépítés: Nem adható általános szelvényfelépítés a főtípusra. Az egyes szintek, vagy inkább rétegek egymásra épülését mindig a folyóvízi vagy lejtő menti tömegmozgás eredetű hordalék, illetve talajanyag fizikai jellemzői határozzák meg.
Forrás:
