Tápanyag-utánpótlás
Fizetett tartalom

Indítsa be kora tavasszal növényeit nitrát tartalmú nitrogén műtrágyával!

Borealis L.A.T

Az őszi vetési időszak alatt– leginkább az őszi búza esetében – sok helyen kedvezőtlen időjárási viszonyok uralkodtak. A túlságosan nedves talajviszonyok között végzett vetés talajtömörödést, ezáltal nem megfelelő kezdeti növekedést okozott. A rossz körülmények miatt helyenként a tőszám beállottság sem megfelelő.

Azonnal ható nitrogén, amely folyamatosan rendelkezésre áll

Miután a téli nyugalmi időszak befejeződik, folyamatosan biztosítani kell a nitrogén ellátást, főleg az alulfejlett repce, és őszi búza vetések esetében. A nitrát formában jelen lévő nitrogént a növények gyökerei közvetlenül fel tudják venni, hideg talajhőmérséklet esetén pedig ez az egyetlen forma, amit a növények hasznosítani tudnak. Jelentősebb mennyiségű nitrogén mineralizáció csak 5-8 C fok talajhőmérsékleten kezdődik.

A tavaszi fejtrágyázással adagolt N mennyiség a kijuttatás időpontjától függ

A repce a tél során részben elvesztett lombleveleit kell hogy pótolja, ráadásul az oldalrügyek kifejlődése is a rövid, kora tavaszi időszakra esik. Március végére – mikor az intenzív hajtásnövekedés kezdődik – az összes N mennyiséget ki kell juttatni a repcének. Különösen a gyengébb állományok esetében szükséges intenzív, nagy dózisú műtrágyázást végezni, ami 80-100kg N/ha kijuttatást jelent.

Fontos továbbá kén kijuttatása is, ezzel is segítve az állomány gyenge őszi fejlődés utáni felzárkózását. A későn vetett búzáknak nem sok lehetőségük volt a tápanyagfelvételre ősszel, gyenge fejlettségük miatt nem igényelnek rögtön nagy nitrogén mennyiséget. Ezért a tavaszi első N dózist az Nmin érték alapján érdemes meghatározni, de minden esetben a kijuttatás idejének figyelembe vételével.

Ha kora tavasszal kezdjük az első kijuttatást, akkor 40kg N / ha mennyiség elegendő lehet a növények indulásához. A későbbi fejlődés függvényében dönthetünk a teljes maradék mennyiség második alkalommal történő kijuttatása mellet is, vagy akár megosztva egy harmadik kijuttatást is alkalmazhatunk.

Figyeljünk azonban arra, hogy semmilyen körülmények között ne legyen tápanyag hiányos időszak, az amúgy is alulfejlett állományokban. Ha a fejtrágyázás időpontja bármi oknál fogva március közepén, vagy végén történik, akkor a növényeknek nagyon kevés idejük marad a növekedésre. Ebben az esetben jelentősen meg kell emelni a műtrágya dózist (legalább 80 kg N / ha szintre), azért hogy a növényállomány napi növekedési ütemét maximalizálni tudjuk.

Találja meg a megfelelő műtrágyát a NutriGuide®-al

A Borealis L.A.T által kifejlesztett online tápanyag utánpótlás tervező program, a NutriGuide® segít kiszámolni a növények tápanyag igényét, és kiválasztja a gazdaság számára legjobb fajta műtrágyát is. A műtrágya kijuttatás idejére is ajánlást tesz, így egy komplett tápanyag-utánpótlási terv készíthető néhány kattintással.

Használata ingyenes, elérhető a Nutriguide.Borealis-LAT.com weboldalon.

Agrofórum Hírlevél
Iratkozzon fel az Agrofórum hírlevélre!

A feliratkozást követően a rendszer egy megerősítő emailt fog küldeni a megadott email címre. Ha nem érkezne meg a levél, kérjük nézze meg a spam vagy Gmail esetén a Promóciók és az Összes levél mappát.

Sárgul a rózsa levele? Mielőtt keserűsóhoz nyúl, ezt nézze meg!

2026. szeptember 27. 07:10

Sárgul a rózsa levele? A keserűsó nem mindig megoldás. A tünetek helye és mintázata sokat elárul arról, mi áll a háttérben.

Augusztus végén még szükség lehet tápanyagra a zöldségeskertben

2026. augusztus 31. 07:10

Augusztus végén még lehet helye a nitrogénpótlásnak a zöldségeskertben. A növény állapota és a korábbi trágyázás dönti el, szükség van-e rá.

Frissen trágyázott gyep: mikor engedhető rá a gyerek és a kutya?

2026. augusztus 9. 08:10

A gyep rendszeres tápanyag-utánpótlása látványos eredményt hozhat, de mikor használható ismét biztonságosan a pázsit?

Az alaptrágyázás a repcetermesztés kulcsa

2026. augusztus 7. 08:10

A repce termésbiztonságát a talajvizsgálatra épülő, kiegyensúlyozott őszi tápanyagellátással alapozhatjuk meg.

Szülinapi KINCSKERESÉS a YARA Hungária Kft.-vel!

2018. március 20. 12:34

Idén 10 éves a YARA Hungária Kft. Most az ünnepelt ad ajándékot, ezért egy izgalmas KINCSKERESÉSRE hívjuk! Játsszon velünk és nyerje meg a 15 db 30.000 forintos ajándékcsomag egyikét!

Az újrahasznosított foszfortrágya csökkenti a tápanyagok kimosódását

2024. január 31. 11:10

Az Illinois-i Egyetem kutatói forradalmi áttörést értek el a struvit nevű újrahasznosított foszfortrágya terén.

Szennyvíziszapból foszforműtrágya: előnyök és hátrányok

2024. december 2. 11:10

Az újrahasznosítás a legkörnyezetkímélőbb eljárás, főleg az olyan szennyező anyagok esetében, mint a foszfor és a szennyvíziszap.

Csökken a föld foszforkészlete, újrahasznosítás lehet a megoldás

2024. augusztus 22. 09:40

A foszfor széles körben használt nyersanyag. A készletek azonban csökkennek, ezért az újrahasznosítása szükséges, például szennyvíziszapból.