A tápanyagellátással kapcsolatos fejlődési rendellenességek tünetei a legtöbb esetben megkülönböztethetők a fertőző betegségek szimptómáitól, de más abiotikus tényező okozta növekedési zavaroktól is (pl. növény toxikus anyagok hatása, klimatikus tényezőkkel összefüggő tünetek, stb.). Az ideje korán megállapított kiváltó okok pedig lehetővé teszik a gyors, szakszerű beavatkozást, amelyekkel elkerülhetők a jelentősebb termésveszteségek, a minőség romlás és az ezekből adódó jövedelem kiesés. Minden esetre a hathatós beavatkozásnak, mint a fertőző betegségek és a kártevők esetében is, alapvető feltétele a kiváltó okok korai, még a kezdeti tünetek alapján megvalósuló felismerése.
A tünetekről történő betegség felismerésnek számos előnye mellett (pl. gyorsaság, olcsóság), van néhány hátránya is. Talán ezek közül a legjelentősebb a retrospektív jelleg, azaz a tünetek alapján történő kezelés minden esetben egy visszatekintő, előzményekre alapozó diagnosztikai módszer, akkor állapítjuk meg a betegséget, amikor már kisebb-nagyobb mértékben kialakult, ellentétben pl. a talajvizsgálatokkal, amelyek általában előre jelezik a várható fejlődési rendellenességet. A tünetek alapján történő diagnózis, soha nem azonos értékű az objektív mérésekre épülő betegség-meghatározással (növényanalízis, talajvizsgálat, stb.), el kell fogadni, hogy még a legismertebb tünetek estén is tájékoztató jellegű. Például nem tudható egy levél-klorózist mutató növényről, hogy a tápelem hiánya vagy felvételnél jelentkező zavarok váltják ki (abszolút vagy relatív tápanyaghiány).
További hátránya a csak hiánytünet felismerésre alapozott növénydiagnosztikának, az erős személyfüggősége, azaz a pontosságát nagymértékben meghatározza a szimptómákat leíró személy szakmaiismeretei, tapasztalatai, a növényvédelemben, adott esetben az agrokémiában való jártassága, esetleg pillanatnyi benyomása. A szimptómák sok esetben nem számszerűsíthetők, viszonyítási alapon kerülnek leírásra (például: világosabb-sötétebb, gyengébb-erősebb, fényes-mattszerű, stb.), ami a szubjektív jellegét tovább növeli. A betegség-felismerést nehezíti, hogy több esetben a szimptóma hasonlósága miatt (pl. levélklorózis), a tünetek más betegségekhez is köthetők.
A tápanyaghiány tüneteknél maradva esetenként a multiplén jelleg is fennáll (nyerstőzegből készített tápanyagszegény tápkockaföldek, tápanyag-kimosódás, kizsarolt talajok, stb.), amikor több tápanyagnak a hiánytünete együttesen mutatkozik.
Megállapítható, hogy a szimptomatológia egy jól alkalmazható diagnosztikai módszer, amely ugyan nem teljes értékű, számos előnye mellett vannak a fentiekben említett hibái és hátrányai, de ezek tudatában használva, hathatós és nélkülözhetetlen segítség a növénytermesztésben, főleg az intenzív kertészeti kultúrák esetén.
A tápanyaghiány tünet okának felismerésében egyik biztos és meghatározó tényező a szimptóma kialakulásának helye, azaz a kezdeti tünetek a növény idősebb vagy fiatalabb részén mutatkoznak. Az úgynevezett nem reutilizálható (nem átépülő), a növényben nehezebben mozgó elemek a fiatalabb növényi részeken (hajtás) jelennek meg, míg azoknak a tápelemeknek a tünetei, amelyek hiány esetén az idősebb levelekből képesek a fiatalabbakba átépülni, az alsó szinten mutatkoznak először. Ez utóbbi eset jellemző a nitrogénre és a magnéziumra is, bár a magnéziumtünetek ritkán a legalsó, attól valamivel magasabb szinten, egy-két levélemelettel feljebb alakulnak ki a zöldségféléken. A hajtatott, de a támrendszeres szabadfödi paradicsomon, uborkán, ritkábban a paprikán és a sárgadinnyén is előfordul, hogy a tünet nem ott és úgy jelentkezik (lásd cikk címe), ahogy azt a növényen belüli tápanyagmozgás vagy lokalizáció alapján gondolnánk.
A nitrogénhiány első jelei a növény alsó, idősebb levelein észlelhetők klorotikus tünetek formájában. A levelek előbb halványzöldek, majd sárgászöldek lesznek, idővel megsárgulnak, kisárgulnak (1. kép). A hiánytünet fokozatosan átterjed a középső, majd a fiatalabb levelekre is. A klorózis tünetei csak elmosódva láthatók az erek mentén és a levélszéleken, éles színhatár nem alakul ki, a levélerek – főleg a vastagabbak – később kezdenek halványodni. A termesztési gyakorlatban is tapasztalható, és a szakirodalomban is néhány szerző felhívja a figyelmet, hogy lágyszárú növényeken, a gyors növekedés esetén a nitrogénhiány tünetei megtévesztők lehetnek, mert nem az alsó, hanem a fiatalabb leveleken alakulnak ki először átmeneti jelleggel (Bergmen, Neubert, stb.). Ez figyelhető meg például fólia alatt, április-májusban az uborkán és a sárgadinnyén, amikor a talaj hideg, de a légtér az intenzív napsütés hatására erősen felmelegszik, gyors növekedés indul meg, de a gyökerek nem képesek olyan ütemben felvenni a nitrogént, mint ahogy azt a növény igényelné. Ráadásul a növényen belüli átépítés (reutilizáció) is lassúbb, ezért átmenetileg a fiatal leveleken mutatkozik a klorózis.
A nitrogénhez hasonló jelenség játszódhat le a magnéziumhiány esetében is. A magnéziumhiányra visszavezethető színelváltozások (sárgulás) először az idősebb leveleken jelentkeznek, növényfajonként eltérő módon:
- a levél széle irányából egyre nagyobb foltok alakulnak ki, amelyek a főér irányába húzódnak,
- belülről induló, legyező alakú sárgulás (2. kép), amely először a levélnyél közelében, a főerek között alakul ki (legtöbb zöldségnövényre jellemző),
- egyszikű növények levelein hosszanti irányban sárga csíkok képződnek.
Az elszíneződésre jellemző, hogy az élénksárga, gyakran lilás, narancsvörös tónus. A tünetek idővel a középső, majd a fiatal levelekre is áthúzódnak. De! Gyors növekedés esetén (pl. uborkánál vagy paradicsomnál) a fiatal leveleken is kialakulhat, ha a növekedés üteme gyors és a növény átmeneti magnéziumigénye nagyobb, mint a gyökerek által felvett, és az idős levelekből átépülő magnézium mennyisége együttvéve. A márványozottság (sárgulás) fokából következtetni lehet a hiány mértékére, de a tünetek színárnyalata függ a növény (fajta) antocián és más festékanyag tartalmától is.
